A látszat néha csal, na de a fülünk is? Sokszor hajlamosak vagyunk első látásra megítélni valakit, ám ha véletlen nem is hiszünk a szemünknek, hanem jobban próbáljuk megismerni a másikat, akkor is jöhetnek velünk szembe olyan tényezők, amik alapján rögtön be is skatulyázzuk az adott személyt a fejünkben. Sokszor ilyen maga a foglalkozás. Sajnos nem feltétlenül gondolkodunk ugyanúgy a kukásautó vezetőjéről és egy agysebészről, de foglalkozáson belül is tehetünk különbségeket. Ilyen például a pop zene és a metál zene képviselői között a szakadék. A dalok szövege, hangulata, témája, na meg a bandatagok megjelenése és stílusa is nagyon különböző, más-más társadalmi megítélésben részesülnek. Nem is gondolnánk egy deathcore énekesről, aki csecsemőgyilkosságokról „énekel”, hogy egy szerető családapa. Létezik egyáltalán ilyen? Hát persze, tökéletes példa erre Dickie Allen.
Ki is az a Dickie Allen?
Dickie Allen az Infant Annihilator második énekese. 2016-ban váltotta elődjét, Dan Watsont, aki már az ezután alakult bandájából is visszavonult mentális állapotának romlása és a tagok széthúzása miatt. Dickie-t úgy fedezte fel aktuális bandája, hogy a dobos, Aaron Kitcher meghallotta élőben is a hangját, ami annyira megfogta, hogy őt szerette volna a zenekarban tudni. Hangját egy turné közben hallotta meg, ahol Dickie egy másik bandában énekelt vendégelőadóként (Traitors). Az Infant Annihilator előtt azonban négy bandának is tagja volt, mint vezető-vokál. Ezek voltak a Misanthropic Tyrant (2010-2012), Dealey Plaza (2012-2013), Abiotic (2013-2014) és a Bludgeoned Beyond Reason (2016). Ebből láthatjuk, hogy több banda is „használja” az énekes hangját, ám ez napjainkban sem változott sokat, mivel az említett banda mellett még másik két együttesben is énekel (Scumfuck, The Pecan Sandies). Ha ez viszont még mindig nem lenne elég, több, más bandában is megjelenik időszakosan, projektszerűen, tehát a metálzene kedvelői sok-sok zenében találkozhatnak vele. Na de most, hogy megállapítottuk, mikor és hol találkozhatunk vele, érdemes pár szót ejteni arról is, hogy a magánéletében ki is ő, hiszen személye és munkássága igen ellentmondásos. Dickie jelenleg 28 éves és Amerikában, feleségével és kisfiával él. Családját nagyon szereti, róluk a közösségi médiában nagyon kedvesen nyilvánul meg, aranyos családi képeket posztol, jelentős vagyonával (3 millió dollárral) pedig anyagi biztonságot nyújt szerettei számára. Ezek alapján azt gondolhatnánk, egy igazán jámbor és szeretetteljes emberrel van dolgunk. De valószínűleg ez így is van. Na de akkor miért nem feltételezi ezt kollektívan mindenki?
Az Infant Annihilator
Ahhoz, hogy megértsük, mi is ez a nagy ellentmondás Dickie Allen jellemében, érdemes bemutatni azt a bandát, ahol ő munkálkodik, ahol ő írja a zenék szövegét. Az Infant Annihilator egy deathcore metálbanda, akik 2012-ben alakultak. Mint azt már említettem, Dickie ehhez 2016-ban csatlakozott és személyével valamiképp átformálta a banda arculatát, stílusát. Ez a fajta zene nem túl sokak által ismert és kedvelt, ennek egyik fő oka véleményem szerint a számok keménysége mellett a szövegek tartalma. A zenék többsége ugyanis tele van erőszakkal, túlzott grafikus illusztrációval, ami még lehet nem is lenne akkora baj, ha nem világvége környezetben játszódó pedofil és nekrofil aktusokat írna le. Igen, ezek a megbotránkoztató képek töltik ki zenéik többségét, amit sokaknak nem vesz be a gyomruk. Ennek ellenére sikerük is egyben ebben rejlik, mivel azok, akik ezt a stílust kedvelik, szívesen hallgatnak ilyen témájú zenéket. A banda tagjai ezekről úgy nyilatkoztak, hogyha már nekik fáj fizikailag leírni az adott szöveget, akkor járnak jó úton. Tehát ezek a provokatív elemek szándékosan, egy bizonyos közönségnek készülnek kifejezetten, akiknek semmilyen gondot nem jelent ezek hallgatása és ezen groteszk szövegek befogadása. Ez nem azt jelenti, hogy ennek a bandának a tagjai vagy a rajongói elmebeteg és kegyetlen emberek lennének, egyszerűen képesek arra, hogy elvonatkoztassanak a valóságtól és úgy kezelik ezt a zenét sokszor, mint egyfajta stresszlevezetés. Ez egy műfaj, egy stílus, aminek tartalmával nem kell egyetérteni és azonosulni ahhoz, hogy szeressék. Sőt, az ezekben megjelenő képeket a való életben senki nem tudná elfogadni, ha komolyan gondolnák, erősen megvetnék. Ezeket a szempontokat félretéve azonban természetesen mégis csak furcsának hat, hogy egy kisgyermekes apuka tollából származnak efféle gondolatok.
Összegzésül
A tények magukért beszélnek, a műalkotás és a műalkotó nem válik eggyé szükségszerűen, Dickie Allen és a banda többi tagja nem akar csecsemőket gyilkolni brutális körülmények között, nem jósol világvégét és nem ért egyet a pedofíliával és a nekrofíliával. Ugyanolyan normális emberek, mint Te vagy én, hasonló erkölcsökkel, az általánosan elfogadott normákat követve. Végülis megállapíthatjuk, hogy az hagyján, hogy a látszat néha csal, de még a fülünkben sem bízhatunk meg mindig 100%-ban.
Ha felkeltettem a metálkedvelők vagy igazából bárki más érdeklődését a banda iránt, itt van tőlük egy zene, ami biztosan kiveri a biztosítékot a gyengébb idegzetű embereknél.
Sziasztok! Molnár Nadin vagyok, jogász szakos hallgató a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Elsőéves korom óta szerkesztőként tevékenykedek a Media Iurisnál, ahol igyekszem mindig változatos, aktuális és érdekes cikkekkel lekötni az olvasók figyelmét. Az írás már nagyon régóta fontos szerepet tölt be az életemben, ezért boldog vagyok, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy gondolataimat másokkal ilyen módon is megoszthassam.
