[metaslider id="9331"]
dékán

„Dékáni visszaemlékezés a koronavírusról” – interjú Prof. Dr. Fábián Adrián dékánnal

Amikor az ember 2020-ra gondol, aligha tud elmenni a pusztító világjárvány, a Covid-19 pandémia mellett. A spanyolnátha óta nem tapasztalt, világszintű betegségről nem túlzás azt állítani, hogy mindenki életét befolyásolta. A szükséges egészségvédelmi intézkedések az élet minden területére kiterjedtek, az utcán is maszkot kellett viselni, ha éppen nem volt kijárási tilalom, közintézmények zárták be kapuikat és tértek át az online ügyintézésre. Ez alól természetesen Egyetemünk, ezen belül pedig Karunk sem maradhatott ki. A Kar vezetése a lehető legtovább fenntartotta a jelenléti oktatást, ám a vonatkozó kormányrendelet hatályba lépésével a pécsi jogi karnak is át kellett térnie az online oktatásra. Ezzel kapcsolatos tapasztalatairól kérdeztem Karunk dékánját, Prof. Dr. Fábián Adriánt.

 

Dékán Úr, a Media Iuris nevében köszönöm, hogy vállalta az interjút. A koronavírus elleni intézkedések során kialakult helyzetben Ön szerint mi volt a legnagyobb kihívás?

dékánProf. Dr. Fábián Adrián dékán: Kihívás volt egyrészről az, hogy ilyen helyzetben még nem találtuk magunkat, pedig a jogi karnak a 100 éves történelme alatt sok minden előfordult, hasonlóval azonban nem találkoztunk korábban, így alkalmazkodóképességre volt szükség. A másik kihívás az volt, hogy gyorsan kellett reagálni. Féktávolságon belül jöttek olyan jogi szabályozások és egyetemi előírások, amikkel nagyon gyorsan kellett felvenni a ritmust. Szerencsére, és ez számomra egy nagyon pozitív élmény volt, az informatikai rendszer, illetve a Teams alkalmazása nagyon gördülékenyen ment, ahhoz képest, hogy többségében sem az oktatóknak, sem a hallgatóknak nem volt benne rutinja. 

 

Dékán Úr is említette, hogy az online oktatásra való átállást nagyon gyorsan kellett kivitelezni. Ön szerint ez hogyan ment végbe, hogy értékelné az átállást?

Prof. Dr. Fábián Adrián dékán: Összességében pozitívan értékelem. Hoztuk azt, amit szerintem a pécsi jogi kar elvárhat saját magától. Voltak nyilvánvalóan problémák, de a kisebb-nagyobb nehézségek hozzátartoznak egy ilyen váltáshoz: az, hogy nem mehet minden zökkenőmentesen. Szerintem ezzel együtt is jól megoldottuk ezt a feladatot, napok alatt álltunk át az online oktatásra. Számomra azt tartott sokáig megszokni, hogy üres az épület. Annak „megemésztéséhez” kellett egy kis idő, hogy tavasszal, amikor csúcsra van járatva egyébként az oktatás, tulajdonképpen egy szellemkastély volt az épület. Mindenesetre, a lelki vetületeit leszámítva a kérdésnek, az átállás egész jól megvalósult. Szerintem a technikai feltételeket is tudtuk biztosítani, a Teamset nagyon gyorsan megszokták a kollégák. Bár vége a pandémiának, mégis a mindennapok részévé vált ez az alkalmazás, ezt egyfajta pozitív következményként értékelem. Ezzel egy olyan oktatást segítő informatikai megoldás vált az életünk részéve, amelyet korábban, érthető okokból, kevésbé tartottunk fontosnak. 

A pandémia alatt, ahogy Dékán Úr is kiemelte a Teamset, több informatikai szolgáltatás, online tanulást segítő eszköz állt a rendelkezésünkre. Ezeket mennyire fogják a jövőben beépíteni az oktatásba?

Prof. Dr. Fábián Adrián dékán: Hogyha valamit kimutatott, valamilyen tanulságot szolgáltatott a pandémia, az az volt, hogy akármennyire fejlettek az online és távolléti oktatási formák, a jelenléti oktatást nem tudják kiváltani. Bár nagyon fejlett a technológia, de ennyire még nem; ennek is megvannak  a maga korlátai. Látható, hogy jól kiegészítik egymást, a jelenléti oktatás és a Teams, példának okáért a kommunikációt oktató és hallgató között megkönnyíti. A jogi felsőoktatási szakképzésünkben akkreditáltuk a távoktatási munkarendet, ahol a kollégák tulajdonképpen úgy vesznek részt az oktatásban, hogy nem kell jelenléti képzésen részt venniük. Ehhez szükség volt természetesen ilyen műfajú tananyagfejlesztésre. Mindennek megvan tehát a helye a rendszerben, a jogászképzésben, összességében úgy gondolom, még sokáig nem lesz alternatívája a jelenléti oktatásnak. Ezek a technológiai lehetőségek azonban nagyon jól be tudnak kapcsolódni a képzésbe, az oktató-hallgató együttműködés magasabb szinten tud megvalósulni. Már azon gondolkozunk, hogy milyen blended módszerekkel lehetne a jelenléti és távolléti képzést egymáshoz még jobban közelíteni. Azt azonban még egyszer leszögezném, hogy az előadások, illetve a szemináriumok látogatása továbbra is markáns része marad a képzésünknek, de sok elképzelésünk van a fejlett technológia és módszertan alkalmazásával kapcsolatban.

Az előbb szó eset arról, hogy lelkileg is megterhelő volt tanárként az átállás, az üres tantermek. Az oktatók között hogy érezte, hogyan ment végbe az átállás?
Prof. Dr. Fábián Adrián dékán: Itt is megfigyelhető egyfajta fejlődéstörténet. Az elején, amikor a távolléti képzésre átálltunk, úgy rendelkeztem, hogy az oktatók az órákat tantermi időben és helyen tartsák meg. Ekkor még nem volt teljes „bejárási” tilalom, azon hallgatók, akik szerettek volna, be is jöhettek az előadásokat hallgatni. Később azonban annyira megváltozott a helyzet, hogy az oktatók is lényegében bárhonnan tarthatták az órákat. Én magam az üres tanteremben tartottam az előadásokat, előttem a laptoppal. Ezt is meg kellett szokni. A technikai problémákkal a kollégák is szembesültek időnként, akár a WiFi-vel, akár a számítógéppel kapcsolatban. Ezeket mind-mind sikerült orvosolni. Ami az oktatói mentalitást illeti, köszönettel tartozom oktatótársaimnak, hisz sikeresen megvalósították az átállást, mindenki hozta azt, amit hoznia kellett. Sokféle oktatói attitűd volt, volt, aki úgy érezte, hogy otthonról is lehet órát tartani, volt, aki a tanszéki szobákat használta, volt olyan is, aki végig az előadókból és a tantermekből oktatott. Emellett tananyagot fejlesztettünk, hiszen ne felejtsük el, hogy nem csak real-time oktatás történt, hanem adott esetben ez megvalósulhatott videóanyagok, hanganyagok, hangalámondásos diasorok feltöltésével is. Sok olyan tananyag készült el, ami azóta is használatos. Kiemelendő, hogy a hallgatók is tettek erőfeszítéseket, a bizonytalan helyzet ellenére is. Őket azzal próbáltam segíteni, hogy viszonylag rendszeresen a Facebookon tájékoztattam őket, a folyamatos információáramlás kulcsfontosságúnak bizonyult. Az oktatók is egy új helyzetben találták magukat, számukra nem is a bizonytalanság, hanem a megfelelő színvonalú tanórák biztosítása volt meghatározó fontosságú. És akkor még nem beszéltünk a vizsgáztatásról, ami egy másfajta kihívást jelentett.

dékán

Dékán Úr előrevetítette következő kérdésemet. Hogyan értékeli az online oktatás alatti vizsgáztatást?

Prof. Dr. Fábián Adrián dékán: Kettébontanám a kérdést, írásbeli és szóbeli vizsgákra. Az írásbeli vizsgák lebonyolításánál a kollégák az Unipollt kezdték el többnyire alkalmazni. A Neptunnak ezt a szolgáltatását kevésbé vettük igénybe a múltban, de azt hiszem, hogy többé-kevésbé alkalmas volt arra, hogy az írásbeli számonkérések megvalósuljanak. Ami a szóbeli vizsgákat illeti, meg kellett őrizni a számonkérés komolyságát, színvonalát, ami a Teamsen keresztül nem mindig volt magától értetődő. Megfogalmazódott az a kérdés, hogy Teamsen keresztül hogyan lehet ellenőrizni, vajon történik-e valami csalárdság a hallgatói oldalról. Itt fontos volt az egyensúly, hogy ne legyen burleszkszerű a vizsga, ne lehessen olyat kérni a hallgatótól, ami túlmegy a vizsgáztatás keretein, esetleg a hallgatók emberi méltóságát sértheti. Az azonban vitathatatlan, hogy a hallgató mindig találékonyabb, mint az oktatók; biztos vagyok benne, hogy több hallgató is megtalálta azokat a módszereket, amelyek segítségükre lehettek a vizsgák „kreatív” megoldásában. Én azonban abból indulok ki, hogy van, illetve  kell lennie egy bizalmi viszonynak hallgató és oktató között, aminek a vizsgán is meg kell jelennie. A jóhiszeműségből kell kiindulni, de a kollégáknak, akinek adott esetben több évtizedes rutinja van vizsgáztatásban, korrekt módon fenn kell tartaniuk a számonkérés valóságos jellegét. Voltak ugyan kilengések, de összességében hozzám kevés anomáliákról szóló jelzés jutott el. Voltak olyan esetek, amikor a hallgató egészen nyilvánvalóan „turpisságokkal” próbálkozott, ezeket úgy gondolom, hogy a kollégák megfelelően kezelték, beleértve magamat is. Fontos azt is kiemelni, hogy nem csak a jogi kar, hanem az egész egyetem online vizsgáztatásra állt át, mintegy 20.000 hallgatót kellett kezelnie a Neptunnak, az Unipollnak és a Teamsnek is. Ezt azt is jelentette, hogy az oktatók, amikor a Teamsen keresték a vizsgázót, nemcsak a kar, hanem az összes egyetemi hallgató között kerestek, amelyből egy-két félreértés is született, nálam is. Mindazonáltal az online vizsgáztatást nem találtam korántsem tökéletesnek, tisztában voltam azzal, hogy az abszolút „biztonságot” az online szóbeli vizsgán garantálni nem lehet, legfeljebb törekedni erre. Ez a következtetés végül arra sarkallt, hogy az első adandó alkalommal, amikor a jogszabályok és az egyetem szabályzatai lehetővé tették, visszaálltunk a jelenléti vizsgáztatásra.

Végezetül, említette, hogy Önnél is történt „félreértés” vizsga során. Ossza meg kérem az olvasókkal ezzel kapcsolatos élményeit!

Prof. Dr. Fábián Adrián dékán: A szorgalmi időszakban, mivel az az oktatásról szólt, azon kívül, hogy a laptopomnak beszéltem, nem fordultak elő – nálam – extremitások. Ami a vizsgákat illeti, az előbb említettek kapcsán, két esetben történt velem ilyesmi. Az egyik abból fakadt, hogy 20.000 PTE-s hallgató van a Teamsen. Az egyik vizsganapon név szerint kerestem rá egy hallgatóra, mivel nem gyakran előforduló neve volt, így úgy gondoltam, hogy szükségtelen Neptun-kód alapján keresnem. Fel is hívtam reggel 8-kor, ő volt az első a vizsganapon. Felvette a videóhívást, és láttam, egy félhomályos kollégiumi szobában értem el az illetőt, akit – úgy láttam – gyakorlatilag én ébresztettem. – „Jó reggelt kívánok!” – kezdtem, és felszólítottam, hogy kezdjük. Rám nézett, majd megkérdezte, hogy „Mit?” Ekkor már éreztem, hogy valami nem az igazi. „Közigazgatási jog kollokviumot!” – válaszoltam. „Rendben, de én testnevelés szakos vagyok.” – érkezett a válasz. Beláttam, hogy rossz helyen próbálkoztam, elköszöntünk egymástól, és másodjára Neptun-kód alapján megkerestem a jogász kollégát, aki már öltönyben ülve várta a hívásomat.

A másik emlékezetes eset pedig úgy történt, hogy a kollégát levizsgáztattam a Teamsen, közepest adtam neki, majd miután megköszönte és letettem, kaptam egy üzenetet tőle, amelyben körülbelül az állt, elnézést a vulgarizmusért, hogy „B*szki, hármast adott!” Rögtön feltételeztem, hogy nem nekem szánta. Szinte azonnal újra írt, elnézést kért és hozzátette, hogy nem nekem, hanem egy barátjának akarta küldeni. Úgy emlékszem, egy smiley-val nyugtáztam a történteket, nem vettem különösebben rossz néven, én is voltam hallgató. Ha nagyon gondolkodnék, még biztosan eszembe jutna valami, mert minden hétre jutott érdekesség. Betekintést nyerhettünk háztartásokba, konyhákba, olyanba is, ahol viszonylag sok volt a mosatlan. Láttam kollégiumi vagy lakáson belüli belső tereket, előfordult, hogy a kolléga az öltöny helyett a pizsamát választotta. Ezeket a helyzeteket is igyekeztem a helyén kezelni, egyedül azt tartottam, tartom igazán lényegesnek, hogy a vizsgázó korrekt módon adjon számot tudásáról.

Dékán Úrnak még egyszer köszönöm, hogy tapasztalatait és megmosolyogtató adomáit megosztott Olvasóinkkal. Ezúton kívánok sok sikert minden hallgatótársamnak a vizsgaidőszak hátralévő részéhez!

 

Képek forrása: kiemelt kép, 1

EnglishGermanHungarian