[metaslider id="9331"]

Csapatépítő helyek a természet lágy ölén

A mai modern világban különféle csapatépítő helyeket találhatunk akár virtuális módokon, akár zárt térben történő foglalkozások keretein belül, de, ha valakik a inkább a természet közelségére vágynának, arra kevés lehetőséget lehet találni. Ennek orvosolására szeretnék két csodás helyet ismertetni, mind csapatépítés szempontjából, vagy akár csak barátoknak, családoknak a kikapcsolódására. 

Lengyel-Annafürdő

Első választásom a Tolnai-hegyháton fekvő, Pécstől nagyjából 60 km-re található Lengyel-Annafürdőre esett. A hely hírnevét az 1800-as években élő Apponyi családnak köszönheti, mint a település több más nevezetessége is. A hagyomány szerint a gróf felesége Pajacsevich Teréz grófnő reumás betegségben szenvedett. A grófnő kezeltetését férje Lengyelen a kastély közelében kívánta megoldani. Erre volt alkalmas a mai napig itt működő forrás. Ezért a forrás közelében ami ma már „Annaforrás”-ként ismert, gőzfürdőt létesített. A gőzfürdő gyógyító hatással volt a grófnő betegségére, és ennek hamarosan híre is ment ennek hatására sokan vették igénybe az itt lévő gyógykezelést. Mivel a fürdőkúra sokak számára gyógyító hatású volt, ezért annak sorsáról gróf Apponyi József a végrendeletében külön rendelkezett, ”a lakosság részére a fürdő maradjon fenn”. A végrendelet értelmében tehát a fürdőt Lengyel község lakossága is használhatta. Főleg vásár- és ünnepnapokon, mulatságokat, bálokat rendeztek itt. Anna grófnő a fürdőnél az iskolás gyerekek részére minden évben majálist, versenyeket, tombolákat rendezett. az I. világháború idején a grófné ideiglenes kórházat létesített a fürdő helyén. Eme csoda helyet 150 éves bükk- és cserfák valamint lucfenyők, vörösfenyők és platánok ékesítenek. A természetvédelmi területen található egy vadászház, ahol véleményem szerint az őszi hónapokban érdemes eltölteni pár pihentető, de egyben aktív napot, mivel ekkor szemlélteti igazán a hely a maga apró természetbeli kincseit. A vadasparkban gímszarvast, vaddisznókat, és dámszarvast is megtekinthet az idelátogató. Ezen kívül három tanösvény áll a túrázok rendelkezésére, amelyeken való gyaloglás során megpihenhetnek a Rétisasfészek-kilátóban és a fákra épített lombkorona tanösvényen is élvezhetik a kikapcsolódást. Ha kisgyermekes családok, vagy akár a gyerekprogramokat élvező baráti társaságok látogatnak ide, akkor a jobbnál jobb programlehetőségek közül a kincsvadászatot is választhatják, amely során a szervezők az erdőben elrejtenek egy ládát, és ennek keresése során még jobban érezhetik a természet közelségét az erdőben járkálva. A hosszú egész napos túrázás után, este kinti nyársalásra is van lehetőség, mialatt a vendégektől pár méterre helyezkednek el a szarvasok és vaddisznók, ami által még inkább közel éreztheti magát az ember a természethez. 

Alsómocsolád

Ez a kis falvacska Baranya és Tolna megye határán fekszik, Dombóvártól körülbelül 17 km-re. Ez is, mint az előzőekben említett helyszín, rengeteg erdővel és gyönyörű élővilággal várja a turistákat. A helyi lakosok roppant segítőkészek, alaposan szemléltetik a falujukról szóló történeteket és barátságosan  viszonyulnak minden turistákhoz. A községet ékesíti egy  tó is a település közvetlen közelében, amit gyalogosan 1-2 óra alatt lehetőség van körbesétálni. Itt is remek programlehetőségek tárulnak az idelátogató elé. Többek között a csapatépítésen résztvevők az irodai környezetből kiszakadva valós élethelyzeteket ismertető gyakorlatokat hajthatnak végre, így szerezve tapasztalatot a közösen végrehajtott munka hatékonyságáról. Rendelkezésre állnak tanösvények is, amelyen az út során a falu kilátójából csodás kilátás nyílik a természet adottságaira, valamint sportolásra is nyílik lehetőség, ugyanis egy pár éve létrehozott kinti fitness park is felfedezhető a település központjában, sőt az erdőben kialakított edzőpályán is friss levegőn, madárcsicsergés kíséretében edzhetnek az érdeklődők. A túraútvonalon haladva a táblákon elhelyezett QR kódok okostelefonon való  beolvasásával még többet megtudhatunk az adott helyszínről, élővilágról. Az eldugott falu további nevezetességei közé tartozik a Sztankovánszky-kastély, ami ma vendégházként üzemel, a planetárium és a szoborpark. A hely egyediségét növeli az, hogy a pár száz lakossal rendelkező településnek saját fizetőeszköze van, a Rigac, amelyből minden felnőtt 1600 és minden gyerek 600 Rigacot kapott, azzal vásárolhattak a majálison és ezzel be is került a helyi pénz a körforgásba. A Rigac célja a helyi lakosok életminőségének javítása. Amennyiben a helyiek tevékenyen részt vesznek saját életük jobbításában, elősegítik boldogulásukat, akkor ezt az önkormányzat a helyi pénzzel honorálja. A helyi pénz ebben az esetben a település gazdaságának fejlődését szolgálja. 

Összegezve, mindkét településre érdemes ellátogatni, már csak azért is, mert abban a néhány napban lehetőség nyílik arra, hogy a mindennapi, akár nagy- vagy kisvárosi élet körforgásából kiszakadjunk. 

EnglishGermanHungarian