Manapság már egyáltalán nem ritka jelenség egy-egy bűnöző, büntetett előéletű ember vagy esetleg sorozatgyilkos imádása, istenítése, körberajongása. A fenomén azonban mégsem annyira újkeletű dolog, mint gondolnánk; már korábban, az előző században is volt rá precedens, hogy bizonyos okokból hirtelen nagy népszerűségnek örvendtek egyes delikvensek. De mégis mi adott ennek alapot?
Ride or die, avagy mindhalálig szerelem?
Ki ne ismerné minden idők legepikusabb, szinte legismertebb és legbotrányosabb szerelmét? Ha valaki szóba hozza azt a fajta szerelmet, ami rengeteg önfeláldozással és veszéllyel jár, ráadásul szó szerint mindhalálig tart, mindenkinek Bonnie és Clyde neve fog először eszébe jutni. Számos film, zene és alkotás dolgozta fel kettejük szerelmét, idealizálva a szerelem mindenhatóságát, az egymás iránti sírig tartó hűséget. Romantizálásuk szinte már akkor elkezdődött, amikor még serényen tevékenykedtek: szinte naponta jelentek meg róluk cikkek, és mint modern Robin Hood-okként emlegették őket. Ám nem lehet eltekinteni a ténytől, hogy bűnözők voltak: „pályafutásuk” alatt több, mint 15 ember végezte holtan, és a rengeteg bankrablásnak és autólopásnak hála több ezer dollárral gazdagodtak; halálukkal lezárult egy korszak az amerikai bűnözésben.
A Ted Bundy-effektus
Ted Bundy nevét sem kell senkinek bemutatni. Már korábban is felmerült cikkeinkben ám most egészen más szemszögből lesz megközelítve minden idők egyik leghíresebb sorozatgyilkosa. Csupán négy éven át tartó sorozatgyilkos karriere alatt megközelítőleg 30 nővel végzett, ám az áldozatok valódi száma a mai napig ismeretlen. Szörnyű és kegyetlen tetteinek ellenére, halála napjáig szerelmes levelek tömkelege lepte el celláját; jogos a kérdés, hogy egyáltalán miért és mégis miért lett romantizálva alakja? Tárgyalásai során nők garmadája áramlott be a tárgyalóterembe, csak azért, hogy megnézhessék maguknak Bundyt. Tehát a kérdésre, hogy miért viselkedtek így vele szemben a nők, a válasz egy egyszerű szociálpszichológiai elmélet segítségével magyarázható. A megkérdezett személyek szerint kizárt, hogy egy ilyen sármos és jóképű férfi ilyen szörnyű dolgokat kövessen el, főleg, hogy sokan tisztességes, rendes embernek ismerték (még a saját szomszédai, sőt, élettársa is). Ez is bizonyítja, milyen könnyedén fel tudta használni kinézetét mind az álcája megtartásában, mind pedig áldozatai becserkészésében. Az elmélet szerint az emberek nagy része úgy gondolja, hogy a rendezett, jóképűbb emberek sokkal jobb, becsesebb és pozitívabb tulajdonságokkal rendelkeznek, mint kevésbé sármos társaik. A már említett Ted Bundy-effektusra, vagyis arra, hogy nők (de akár férfiak is) hajlamosak romantizálni, imádni, szeretni olyan embereket, akik beleillenek a sorozatgyilkos, bűnöző profilba, kétféle magyarázat létezik: az egyik szerint a nők úgy tekintenek ezekre a bűnözőkre, mint megsebzett, segítségre szoruló emberekre, akiket meg kell „gyógyítaniuk” szerelmükkel, gondoskodásukkal, ami által vissza lehet őket integrálni a társadalomba normális, átlagos emberként. A másik elmélet a szexualitáson nyugszik. Vannak olyanok, akik úgynevezett arousalt, vagyis izgatottságot, gerjesztettséget éreznek annak gondolatától, hogy párjuk erőszakos cselekményeket visz véghez. Ezt más néven hübrisztofíliaként nevezik, ami nem más, mint kóros vonzódás (egyfajta perverzió) olyan személyek iránt, akik erőszakos cselekedeteket követtek el. Ennek négy esete van: amikor nők romantikus kapcsolatban állnak fogvatartottakkal; amikor nők romantikus partnerükkel közösen követik el a bűncselekményt, vagy csak elősegítik azt; nők, akik szexuálisan vonzódnak erőszakos cselekedeteket elkövető férfiakhoz; végül pedig olyan nők, akik párkapcsolatot vagy szexuális viszonyt létesítenek sorozatgyilkosokkal. Ilyesféle romantizálás alá esett a már említett Ted Bundy, Jeffrey Dahmer, Richard Ramirez, Charles Manson, és még sokan mások is.
Napjaink social mediája lenne a hibás?
Ugyan már korábban is volt példa bűnözők romantizálására, 2021-re ez még nagyobb teret kapott. Nem kérdés, hogy a különböző médiafelületek nem kis szerepet játszanak ebben. Többen is döbbenten figyelik a történéseket akár Twitteren, akár Tiktokon, amikor is különböző rajongó oldalak olyan tartalmakat osztanak meg, amelyekben egy-egy sorozatgyilkost, romlott életű embert vagy bűnözőt istenítenek legtöbbször a kinézete miatt. Persze ekkor ismételten felmerül az első kérdés, ami ilyenkor eszébe juthat az embernek: mégis miért? Egyáltalán komolyan gondolta a tartalom készítője? Mennyire empatikus egy ilyen poszt vagy videó készítése azokkal szemben, akik vagy ezeknek a tetteknek elszenvedőik voltak vagy családtagjuk mélyen érintett volt benne?
Ennek a fenoménnak az sem kedvez, hogy rengeteg film és sorozat készül egyes bűnözők életrajzából. Ilyen volt a számos Bonnie és Clyde film, amelyeknek köszönhetően párosuk szinte kitörölhetetlen lett a köztudatból. Ted Bundy kivégzésének 30. évfordulójára készült dokumentumfilm, illetve egy játékfilm is. Ilyen filmnek számít Quentin Tarantino Volt egyszer egy…Hollywood című filmje is, amely könnyedén újjáéleszthette a Charles Manson kultuszt. Nem kivétel a You című netflixes sorozat, vagy a Night Stalker sem, ami Richard Ramirez „pályafutását” és elkapását jeleníti meg.
Miért fontos ennek véget vetni?
Annak ellenére, hogy számos film jeleníti meg gonoszságukat és romlottságukat ezeknek az embereknek, ábrázolásuk (és sokszor a színészválasztás miatt) teret enged egyfajta idealizálásnak, imádatnak. A médiának sokkal óvatosabban kellene bánnia ezeknek a témáknak a körbejárásával, és nem arra fektetni a hangsúlyt, hogy egy-egy film minél jobb visszhangot, nézettséget kapjon, hanem arra, hogy a fiatalok megértsék, hogy szexuális vagy fizikai erőszak sohasem lehet elfogadott, és végképp nem lehet romantizálva. Az is egyfajta megoldás lenne, ha ezeknek az embereknek a megjelenése és ábrázolása el lenne távolítva a gyermekek számára is elérhető appokról, mivel fiatal korban sokkalta befolyásolhatóbbak; amint elkezdi a társadalom normalizálni ezeket a tetteket, annál nagyobb az esélye annak, hogy a magánéletben mindennapossá és megszokottá válnak.
Sziasztok, Soltész Evelin vagyok, A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi kar hallgatója. Középiskolában döntöttem el, hogy az egyetem mellett szeretnék írással is foglalkozni, amire tökéletes megoldásnak bizonyult a Media Iuris. Szeretek új kapcsolatokat kialakítani, az interjú készítés nagyon közel áll hozzám. Szinte minden témában otthonosan érzem magam, ezért sokféle cikket fogtok tőlem olvasni; a közélettől kezdve, a gasztronómián át egészen a tudományos cikkekig.
