A 2019/2020-as tavaszi szemeszter első Krimi Hétfőjére, 2020.02.10-én kerül sor, a PTE Állam-és Jogtudományi Kar (7622 Pécs, 48-as tér 1.) Óriás Nándor előadótermében 17:00-tól!
Ezúttal a 2017-ben debütált Budapest Noir c. magyar krimi kerül terítékre. A szereplőgárdában többek között az Aranyéletből is ismert Anger Zsolt, Dobó Kata és a 2016. áprilisában súlyos stroke-ot elszenvedő Kulka János is szerepet kapott.
A Gárdos Éva rendezte film, mely Kondor Vilmos – Bűnös Budapest c. regénye alapján készült Gordon Zsigmondról, a kiábrándult bűnügyi újságíróról szól, aki egy brutálisan meggyilkolt fiatal lány halála után nyomoz a ’30-as évek Budapestjén. A szálak több irányba vezetnek, és úgy tűnik, senkinek nem áll érdekében az, hogy kiderüljön az igazság.
Természetesen a szervezők ezúttal is gondoskodtak a filmvetítést követő szakmai beszélgetőpartner meghívásáról. Ezúttal Dr. Nagy János alezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársa érkezik, aki beavatja a nézőket a valós nyomozások rejtelmeibe.
A rendezvény INGYENESEN látogatható!
A film előzetese:
Csatlakozz az eseményhez és gyere el!
Előző bejegyzésünk: A pécsi jogi kar érzékeny a fejlődésre és a változásokra! – Nyílt nap 1. rész

Androvics K. Balázs vagyok a Media Iuris szerkesztője. Már gyerekkoromtól kezdve vonzott a média világa, ezért is ragadok olykor klaviatúrát és vetem gondolataimat szövegdobozokba itt a mediaiuris weboldalán vagy a saját platformjaimon. Nem ígérem, hogy mindig mindenki egyetért majd írásaimmal, videóimmal, témáimmal, de ettől szép a világ – nem vagyunk egyformák, nem gondolkodunk egyformán! C’est la vie!