[metaslider id="9331"]
tavvizsgazas-bakik-elmeny

Bakizhattak az oktatók, bakizhattak a hallgatók, mert ez mindenkinek új volt – Záródó vizsgaidőszak!

Közeleg a vizsgaidőszak vége, amely, mint tudjuk nem rendhagyó módon történt meg idén. Az egyetemek hallgatói vagy a Teams alkalmazáson belül, vagy a Neptunon keresztül vizsgáztak le.

Eleinte döcögősen indult a dolog, mind a hallgatóknak, mind az oktatóknak furcsa volt ez a helyzet, de a végére mindenki belejött ebbe a vizsgázási módszerbe. Voltak olyanok, akiknek kifejezetten tetszett, de voltak olyanok is, akik ellene voltak. Személy szerint a két véglet között érzem magam, számos pozitív és számos negatív érvet fel tudnék sorolni a távvizsga kapcsán.

Talán, ami a legjobb dolog ebben a helyzetben az az, hogy nem kell órákat utazgatnom Pécsre egy vizsga miatt. Vidéki lány vagyok és szeretek is otthon lenni, így a szorgalmi időszak után én nem sokat tartózkodom Pécsett, ezért is kényelmes számomra az interneten történő vizsgázás. Távvizsga közben nincs tételhúzás, hanem oktatóink több kérdést tesznek fel az anyaggal kapcsolatban. Szerintem sokunk számára ez néha előnyt jelenthet, ugyanis előfordulhat, hogy éppen azt a tételt húzzuk ki, amit pont nem akartunk. Így viszont több esélyünk van egy sikeres vizsgához. Plusz még a távvizsga mellett szól, hogy viszonylag hamar le voltak zavarva a vizsgák, nem kellet órákat ülni a terem előtt és idegeskedve várni a feleletek végére. Persze minden jóban van valami rossz, így a távvizsga ellen is van saját véleményem. Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de velem sokszor előfordult, hogy elcsúszott felelés közben a hang, vagy egyáltalán nem is hallatszódott semmi. Vizsgák előtt két dologtól féltem nagyon. Egyrészt amiatt, hogy hirtelen elmegy a net és megszakad a hívás, másrészt azért is aggódtam egy csöppet, hogy ne gondolják azt, hogy valahonnan kinézem a válaszokat. Gondolkodás közben le-föl szoktam nézelődni, ezért is éreztem magamat kissé kellemetlenül. Ezeket persze csak én gondoltam túl, velem szerencsére semmi ilyesmi nem fordult elő, de a kihagyott hívás az egyik barátommal már igen. Ugyan így hamarabb lementek a vizsgák, ahogy fentebb is írtam, mégis idegőrlő volt órákon keresztül ülni a szobámban és várni a vizsgáztató hívását. Addig nem is hagytam el a szobát, nehogy lemaradjak róla.

tavvizsga_bakik_elmenyek

Nincs távvizsgázás vicces bakik nélkül. Már egy jó ideje foglalkoztatott ez a téma. Velem is előfordult, hogy vizsga közben egy kínos, de már-már vicces szituációban találtam magam, amit nem bírtam ki nevetés nélkül. Ahányszor otthon vizsgáztam, annyiszor zavart meg a kutyám a feleletem közben. Mindig kizártam a házból, amíg nem végeztem, de van egy szuper képessége, mégpedig a bejárati ajtó kinyitása. Minden alkalommal beengedte magát, majd pont a feleletem közben kapargatta és fejelgette a szobám ajtaját (szerencsére azt nem tudja kinyitni), úgyhogy sokszor kellett magyarázkodnom miatta. Ez talán még a jobbik eset. Arra is volt már példa, hogy csoportos chatben ment az írásbeli vizsgázás és valakinek felhangosítva maradt a mikrofonja. Ez azért volt hátrány az illető számára, mert éppen egy másik személlyel oldották meg közösen a dolgozatot, ennek pedig fültanúja volt az oktató. Azért ez már kínosabb. De ha már kínos sztoriknál tartunk, akkor ide sorolhatnám azt az esetet is, amikor az egyik ismerősömet zuhanyzás közben „találta meg” a vizsgahívás. Azt gondolta, hogy mivel a névsor végén szerepel, ezért nem egy hamar kerül sorra, de végül sikerült az elsők között mennie. Ha azt gondolnátok, hogy csak a hallgatók hibáznak, akkor tévedtek! Ugyan nálunk ez nem fordult elő, de az interneten rengeteg vicces történetet olvastam arról, hogy a vizsgáztató tanár milyen vicces szituációba került, akár azért, mert rossz volt a gyermeke és épp akkor találta meg, akár azért, mert látszódott, hogy igazából pizsama van rajta.

Szerintem sokunk számára tanulságos volt ez az újfajta vizsgázás, előbb vagy utóbb át kellett ezen esnünk. Részesei lehettünk egy új rendszer megvalósításának, amelyre úgy érzem még rá fér a csiszolás.

Kedvezőbb volt ez minden kar számára?

Nos, nem gondolom. A testvérem közgázra jár, ahol a vizsgák többségét írásban bonyolítják le, így nekik talán jobb, megfelelőbb lenne a távvizsgázás a jövőre nézve, akárcsak az informatikát hallgató diákok számára. Nálunk – a jogon – igazából köztesnek érzem a dolgot, de a szemtől szembe módszer (mármint élőben, nem a képernyőn) mégiscsak komolyabb vizsgaélmény. Akiknél nagyobb hátrányt jelentett a távvizsgázás, azok az orvostanhallgatók. Volt szerencsém megkérdezni egy orvostanhallgatótól, hogy náluk milyen egy átlagos távvizsga. Elmesélte, hogy ugyanúgy van tetem séta, de mégsem olyan egyszerű rájönni a dolgokra, ezért leginkább képeket kérdeznek a könyvből. Az ő esetükben mindenképp a személyes vizsgázás mellett kellene dönteni, interneten keresztül nehezebben kivitelezhető a számonkérés. Összességében nem volt rossz az effajta vizsgázási módszer, de ha tehetném inkább élőben folytatnám.

Ha valakiken van hasonló vicces története a távvizsgázással kapcsolatban, az ne tartsa magában, ossza meg velünk!

EnglishGermanHungarian