A pályaválasztás nem könnyű feladat – és nem ér véget azzal, hogy eldöntöttük, milyen egyetemre jelentkezünk. A joghallgatók esetében sokan biztos elhatározással kezdik meg tanulmányaikat, a többség azonban kezdetben bizonytalan a diploma utáni kilátások tekintetében. Cikksorozatom második részében, melyben a jogászi hivatásrendek szépségeit és nehézségeit szeretném bemutatni, dr. Leposa Mariannával, a Pécsi Ügyvédi Kamara elnökével beszélgettem.
Hol végezte jogi tanulmányait?
Dr. Leposa Marianna: A Pécsi Tudományegyetemen.
Mikor és hol fogalmazódott meg Önben a gondolat, hogy az ügyvédi pályát választja?
Dr. Leposa Marianna: Nem igazán az én fejemben fogalmazódott meg, hanem az édesanyáméban, én ugyanis bíró szerettem volna lenni. Végül ő győzött meg arról, hogy próbáljam meg inkább az ügyvédi pályát, ő ugyanis bíró volt, az édesapám ügyész, de a szívemhez mindig is a bírói hivatás állt közelebb. Azonban azt gondolom, jó volt hagynom, hogy rábeszéljen, és igazán jól érzem magam ügyvédként.
Miért vonzotta Önt jobban a bírói pálya?
Dr. Leposa Marianna: Esténként anyukám sokat mesélt a munkájáról: nagyon tetszett, hogy ők döntenek, ők azok, akik kvázi mindenek felett állnak, és megmondják, mi az igazság egy adott ügyben. Ez nagyon tetszett, ellentétben az édesapám hivatásával, akinél mindig úgy éreztem, hogy mindig, mindenkiben a rosszat keresi – most már látom, hogy ez nem így volt – viszont akkor, egyetemista koromban nem volt egyáltalán szimpatikus. Bár biztosan az is közrejátszott ebben, hogy a büntetőjogot egyáltalán nem szerettem, édesapám viszont azt favorizálta, büntetőjog fakultációt is fel kellett vennem, de nem szerettem, nem állt hozzám közel. Olyannyira nem, hogy aztán a sors meg is büntetett: mikor ügyvédjelölt lettem és 18 ügyvéd keze alá dolgoztam, átlagban naponta 6-8 büntetti kirendelésben kellett részt vennem. Később kicsit megszerettem, de igazából mindig a polgári jog állt hozzám közelebb.
Hogyan jutott el a Pécsi Ügyvédi Kamara elnöki tisztségének betöltéséig?
Dr. Leposa Marianna: 1979 márciusában lettem ügyvédjelölt, utána letettem a szakvizsgát, majd 1982. február 25-én jegyeztek be ügyvédként. Nagyon nagy szerencsém volt, mivel a pécsi 2-es számú ügyvédi munkaközösségben lehettem ügyvédjelölt, ezt is az édesanyám ösztönzésére, ő azt mondta, a városban ez a legszínvonalasabb ügyvédi iroda, tisztességes ügyvédekkel; és ez valóban így is volt. Talán ez hozta magával, hogy 1994-ben fegyelmi tanácstag, majd 1997-től a Pécsi Ügyvédi Kamara elnökségi tagja lettem Mosdósi elnök úr mellett. Egy idő után elnökhelyettesi pozícióba kerültem, ami azt jelentette, hogy tevékenyen kellett volna részt vennem a Kamara közéleti munkájában, de Mosdósi elnök úr ezt olyan frappánsan végezte, hogy nem igényelte, hogy az elnökhelyettesek bármiben is a segítségére legyenek. Igazából a betegsége volt az oka, hogy 2004-től megbízott kamarai elnökként át kellett vennem az ő feladatait, addigra ugyanis a másik elnökhelyettes elhalálozott, tehát egyedüli elnökhelyettes maradtam. Így kezdtem el az elnöki feladatokat megtanulni, és később, mikor a választásra került sor, megmérettettem magam.
Mit tekint az ügyvédi pálya legnagyobb kihívásának?
Dr. Leposa Marianna: Azt gondolom, hogy a legnagyobb kihívás az, hogy tisztességes maradjon az ember, bármilyen áron. Ne az lebegjen a szeme előtt, hogy „van az a pénz…”. Én ezt tanultam meg annak idején, Bagi Istvántól, Szabó Flórától, Ungár Zsuzsától, Sásdi Imre bácsitól, és még nagyon sok akkori kolléga nevét említhetném. Tehát a tisztesség, az empátia, az emberség; persze a jogban mindig vannak huncutságok is, azokat meg is kell találni, hiszen szokták mondani, hogy egy bizonyos tényállásnál, ha akarom, vemhes, ha akarom, nem vemhes, mind a két oldalt meg tudom indokolni. Az első az, hogy tisztességesen, az ügyfelek érdekét képviselve tegyük a dolgunkat.
Mit szeret legjobban a hivatásában?
Dr. Leposa Marianna: Igazából azt az egyfajta szabadságot, ami egyben kötöttség is, hogy nincs meghatározott munkaidőm. Az időmet szabadon osztom be, dönthetek úgy, hogy egy adott ügyet elvállalok-e, vagy sem. Általában az alapján szoktam eldönteni, hogy elvállalok-e egy bizonyos megbízást, hogy milyen az első benyomásom az ügyfélről. Mennyire érzem azt, hogy őszinte, és amikor kérdezek tőle, az arcmimikából is látom, hogy igazat mond-e, vagy sem. Ez a fajta szabadság, ami hatalmas kötelezettséggel és kötöttséggel is jár, de azt gondolom, hogy ez is a szépsége, ahogyan az is, hogy nagyon sokfajta ügybe látunk bele, nem vagyunk annyira szakosodva, mint például a bírák, vagy a gyámhivatal, illetve egyéb önkormányzati szervek jogászai.
Mit tanácsol a joghallgatóknak, a képzés, majd későbbi jogi munkájuk során mire érdemes a legnagyobb figyelmet fordítaniuk?
Dr. Leposa Marianna: Az egyetemi évek alatt én magam minden szakmát végigjártam a nyári szünetben, és jó pár évvel ezelőttig még joghallgatók is jöttek ide nyári gyakorlatra. Tanácsoltam nekik, hogy menjenek el az ügyészségre, az önkormányzathoz is, hogy el tudják dönteni, mihez van kedvük, mi az, ami érdekli őket. Ez az egyik, amit hiányolok, hogy ez már nagyon régóta nincs, a másik pedig, amit sokszor elmondok az egyetemi oktató ügyvédeknek is, hogy az nem jó, ha egy jogász folyamatosan csak írásban vizsgázik, írásban vannak a beszámolók. Valóban, nagyon sok írásbeli munkánk van, de a tárgyalóteremben beszélni kell, az ügyféllel beszélni kell, el kell tudni neki magyarázni az ő nyelvén, hogy igaza van, vagy miért nincs igaza. Ha ezt a verbális készséget nem erőltetjük már az egyetemen, akkor azt látom, amit most is látok, hogy mikor az ügyvédjelölteket beszámoltatom, akkor a legtöbbjük pongyola módon fogalmaz, nem tudják magukat kifejezni, olyan mondatok hangzanak el, amiben hiányzik az alany, az állítmány, rossz helyen van a tárgy. Ezt tanácsolom tehát, hogy figyeljenek oda a verbális készségek gyakorlására.
Köszönöm szépen a lehetőséget, és a Media Iuris nevében is köszönöm az interjút!
Sziasztok! Gáspár Zolna vagyok, a pécsi jogi kar hallgatója és a Media Iuris szerkesztője. Már gyerekkorom óta közel áll a szívemhez az írás, évek óta dolgozom a készülő könyvemen, de olykor rövidebb műfajban is tollat ragadok – így kerültem a Media Iurisba, ahol az egyetemi élet bemutatása mellett kultúra és életmód témában is szívesen írok, publikálok.
