Valahányszor meghalljuk ezt a kifejezést, elsőként a Taylor Hackford által rendezett, zseniális film juthat eszünkbe, melynek színészi gárdájára aligha lehet panaszunk. Al Pacino és Keanu Reeves által nyújtott alakítások kitűnően adják át az ördög ügyvédjének jelentését, már ha a hétköznapi értelemben beszélünk róla. Ezen fogalom (advocatus diaboli) ugyanis egy tényleges jogi pozíció volt a katolikus egyházban, azonban ahhoz, hogy megértsük, miért és hogyan alakult ki az intézmény, vissza kell repülnünk egészen a 16. századig.
Hétköznapi jelentése
„Világi” értelemben ezt a kifejezést olyan személyre használjuk, aki egy vita vagy beszélgetés előmozdítása érdekében az általános normának ellentmondó, népszerűtlen oldalt képviseli (amivel nem feltétlenül ért egyet) annak érdekében, hogy az adott konfliktus kiegyensúlyozottabb legyen és egy igazságosabb eredményre vezessen. Legfőbb célja, tehát inkább abban rejlik, hogy a vitapartner betekintést nyerjen a másik fél nézőpontjába, mintsem az, hogy felesleges viszályokat generáljon. Éppen ezért ezt a metódust oktatási céllal is használják vitatechnikák elsajátítása során.
Mikor vezették be a pozíciót? Miért?
Ezen titulus a középkornak egyik jellegzetes vívmánya, amelyet V. Sixtus pápa 1587-ben vezetett be hivatalosan a kánonjogba. Ezt a tisztviselőt azért nevezeték ki, hogy érveljen egy javasolt szentté avatás vagy boldoggá avatás ellen, és a pozíciót betöltő által felsorakoztatott érvek ismertetése közvetlenül a szentté avatás előtt történt. Ahhoz azonban, hogy megértsük, pontosan mi is volt a feladata az advocatus diabolinak, fontos megemlítenünk a szentté avatás, mint a katolicizmusban gyökerező eljárás fejlődési sarokpontjait. Már a kereszténység megszületésétől egyes, Jézushoz közel álló személyek, nagy tiszteletnek örvendtek (gondolok itt Jézus anyjára, Szűz Máriára vagy Szent Péterre, aki a 12 apostol egyike volt). Ezt követően, Néró uralkodása alatt a keresztények kénytelenek voltak visszahúzódni a katakombákba, és az üldöztetések révén számos mártír került ki a Krisztus hívők közül, akiket bármiféle egyházi eljárás nélkül, szentként kezdtek tisztelni. 313-ban Constantinus és Licinius császárok megszüntették a keresztényüldözéseket, így a legtöbb szent már nem vértanúságával, hanem példamutató és tiszteletreméltó életvitelével emelkedett ki a keresztény közösségből. Ugrunk egy nagyot az időben, ugyanis csak a 11. századtól került a pápa kizárólagos illetékességébe az, hogy valakit szentté avasson. Az ekkori pápa, II. Orbán volt az, aki több formai kritériumot is megszabott ahhoz, hogy valakit a szentek sorába emeljenek. Ilyen feltétel volt például a többségi zsinati elismerés vagy a tanúvallomások felsorakoztatása. Azonban még ekkor is több, mint 100 évet kellett várni ahhoz, hogy az 1215-ben megtartott IV. lateráni zsinat pápai privilégiummá tegye a szentté avatást, az eljárási szabályokat pedig a fent említett időpontban fektették le. Elsőként tehát egy 16. századi jegyzőkönyv említette a szentté avatási per kihagyhatatlan „kellékét”, az ördög ügyvédjét.
Az ördög ügyvédje színre lép
A szentté avatási eljárást bárki (akár természetes, akár jogi személy) kezdeményezheti a halál helye szerint illetékes főpásztornál. A procedúrának két része van. A területileg illetékes megyéspüspök indítja el az eljárást. Ebben a szakaszban össze kell gyűjteni minden olyan bizonyítékot, illetve fel kell venni minden olyan tanúvallomást (főszabály szerint 30-35 darabot), amely alátámasztja a szentté avatás előtt álló személy életszentségét vagy mártíromságát, valamint azt, hogy ennek ténye valóban elterjedt-e a hívők körében. Fontos kritérium, hogy amennyiben az érintett nem vértanú volt, szükséges legalább egy csodás esemény (pl. gyógyulás, stigmatizáció) bizonyítása.
Az eljárásnak másik, szintén elengedhetetlen szereplője a „promotor iustitiae”, az egyházi ügyész, aki felügyeli, hogy a procedúra megfeleljen az egyházjogi szabályoknak. A másik kulcsszereplő pedig a már sokszor említett „promotor fidei”, vagyis az ördög ügyvédje. Ez a tisztviselő az eljárás során a szkeptikus álláspontot képviseli, vagyis olyan érveket terjeszt elő, illetve olyan bizonyítékokat gyűjt össze, amelyek megkérdőjelezik az érintett életszentségét vagy megcáfolják az adott csoda megtörténtét. Vele szemben azonban nem a promotor iustitiae áll, hanem az advocatus dei (Isten ügyvédje), aki a szentté avatás mellett szóló argumentumokat ismerteti. Természetesen, az eljárás végén a pápáé az utolsó szó, ugyanis az eljárás második szakaszára már a Vatikánban kerül sor. Itt részletekbe menően felülvizsgálják az egyházmegyei eljárást, végül a pápa elé terjesztik az ügyet, aki mint bíró hozza meg a végső döntést az illető szentté/boldoggá avatásáról.
Ma is létezik a pozíció?
I. János Pál pápa a szentté avatási eljárásról szóló új konstitúciójába már nem foglalta bele az ördög ügyvédjét, mint hivatalos jogi pozíciót, vagyis ma már nem kötelező kelléke a szentté avatási eljárásnak. Ennek köszönhetően II. János Pál pontifikátusa alatt majdnem 500 személyt avatott szentté, míg előtte a XX. században elődei összesen kevesebb, mint 100-at.
Az ördög ügyvédje egyébként megjelenik Dan Brown Angyalok és démonok című könyvében is, mint az az egyházi személy, aki pápaválasztás előtt olyan tényeket gyűjt össze a jelöltekről, amelyek alátámasztják azt, hogy az adott személy alkalmatlan a posztra. Fontos megjegyezni azonban, hogy pápaválasztáskor sosem alkalmazták ezt a titulust. Ilyen formában való alkalmazása csupán az író fantáziájának szüleménye.
Képek forrása: kiemelt, 1, 2, 3
Sziasztok!
Krémer Franciska vagyok, Pécsi Állam- és Jogtudományi Kar hallgatója. Kiskorom óta foglalkoztat az irodalom és az írás egyaránt, de eddig nem volt bátorságom tollat ragadni, csak a magam mulattatására vetettem papírra egy-egy gondolatomat. Mikor megláttam, hogy a Media Iuris csapata mennyire összetartó, családként működő közeg, úgy gondoltam, szerencsét próbálok és jelentkezem…Úgy vélem, nagyon jól döntöttem. Szeretek új embereket megismerni, emberek között mozogni, csapatmunkában részt venni, extrovertált személyiségnek tartom magam. Ami a témákat illeti, elég sok minden érdekel, bele tudom ásni magam mindenféle tudományos, művészeti és kulturális kérdésekbe.
