[metaslider id="9331"]
internet

Az internetes zaklatás térhódítása – Amanda Todd története

2012 őszén futótűzként sepert végig az interneten egy 15 éves kanadai lány, név szerint Amanda Todd videója. A körülbelül 9 perces YouTube-felvételen a kamasz elmeséli történetét, kezdve az őt ért internetes zaklatástól egészen annak következményéig, főként depressziójáig. Ez egyben a lány búcsú üzenete is volt, ugyanis nem sokkal később Amanda öngyilkosságot követett el. Esete milliókat borított gyászba, sokan felháborodtak, többen erőt merítettek belőle, míg mások tanultak a történtekből. A különféle reakciók ellenére egy valamit megállapíthatunk: valamilyen módon mindenkit megérintett a lány mondanivalója.

Az internet felemelkedése

Az internet használata az elmúlt 5-10 évben jelentősen megnövekedett, amire a Coviddal együtt járó karantén jócskán rásegített. Főként a közösségi média használatának terén következett be jelentős emelkedés, amelynek alanyai elsősorban a fiatalok. Csak hogy egy kis statisztikával borzoljam a kedélyeket, 2022-ben a Föld lakosságának több mint fele, pontosabban 59 %-a használ valamilyen közösségi média felületet. Egy átlagos felhasználó, aki sok esetben legalább 6 szociális applikációval rendelkezik, pedig átlagban napi 2,5-3 órát tölt el ezek közül valamennyi alkalmazásával. Noha az internet kedvező tényezőként kényelmet, gyorsaságot és elérhetőséget hozott életünkbe, ugyanezek negatív eredményei is megfigyelhetők. Az online zaklatás és bántalmazás, a folyamatos énképzavar és az internetfüggőség csak néhány azon problémák közül, amelyek az internet nem megfelelő használatából adódhatnak.

Mit jelent a cyberbulling?

A cyberbullying angol kifejezés, amely alatt internetes zaklatást, vagyis a technológia, internet használatán keresztül mások bántalmazását, zsarolását értjük, amelynek célja az adott személy megszégyenítése. Ez kicsit konkrétabb példákkal élve megnyilvánulhat online pletykák terjesztése, bántalmazó üzenetek, hangfelvételek küldése, megalázó képek továbbítása vagy valakinek a kifigurázását szolgáló fake profilok kreálása formájában. A cyberbullying földrajzi viszonyoktól, életkortól, nemtől függetlenül bárkit érinthet, és habár a fiatalok körében gyakrabban fennáll ennek lehetősége, ez a felnőtteket sem kímélve gyakran munkahelyi zaklatás keretein belül jelenik meg.

internet

Amanda Todd története

Az egyik első komoly, cyberbullyinggal kapcsolatos vitaindító Amanda Todd esete volt, aki 2012-ben feltöltött fekete-fehér videójában, kártyákra írva „mesélte el” kálváriáját, kezdve internetes zaklatójától és az ebből fakadó iskolai bántalmazástól, az egyedülléten át egészen depressziójáig és a benne felmerült öngyilkos gondolatokig. Amanda mindössze 13 éves volt, amikor internetes videóbeszélgetések nyomán egy férfira akadt, aki a feltehetően lelkileg instabil és bizonytalan, barátokra vágyó lányból kompromittáló képeket csalt ki, majd azokkal folyamatosan visszaélve zsarolta a tinédzsert. A képek kiszivárogtatása után a lány folyamatos megaláztatásban, kiközösítésben részesült, depressziós lett és állandó egyedülléttel küzdött, miközben elkezdett magában különböző módokon kárt tenni: vagdosta magát, alkoholhoz és kábítószerekhez fordult, hogy valahogyan tompítsa a fájdalmát. Egy későbbi alkalom, amely egy kapcsolatban lévő srác, annak barátnője és Amanda között történt, ugyancsak a gyűlölködés céltáblájává tette őt. Annak ellenére, hogy ezek után egy másik városba költözött édesanyjához, zaklatói a Facebookon keresztül így is utolérték. Amanda a videón végén így köszönt el: A szorongásom már olyan erős, hogy ezen a nyáron egyszer sem tudtam kimenni. Nem tudok már iskolába járni, sem más emberek közelében lenni. Folyamatosan vagdosom magam, depressziós vagyok. Gyógyszereket szedek rá, orvosi segítségre szorulok. Senkim sincs… Szükségem van valakire! A nevem Amanda Todd.” 2012 októberében Amandát holtan találták otthonában. Édesanyjának fogalma sem volt arról, hogy lányát éveken keresztül bántalmazták mind az iskolában, mind pedig az interneten keresztül.

internet
Amanda Todd, akinek videója bejárta az egész világot

Az ítélet

2014 januárjában a rendőrség letartóztatta azt a holland férfit, akit több tucat fiatal lány, köztük Amanda szexuális kizsákmányolásával, zsarolásával, zaklatásával és gyermekpornográfia vádjával illettek. Áldozatai többek között angol, egyesült államokbeli, kanadai és norvég fiatalok voltak. 2016 júniusában a holland bíróság jóváhagyta a férfi kiadatását Kanadának, majd 2017-ben az amszterdami bíróság 11 év börtönbüntetésre ítélte gyermekpornográfia készítésének és terjesztésének vádjával, illetve zsarolás és zaklatás miatt. Kanadában aztán 2022 augusztusában vonták felelősségre és ítélték el a már felsorolt bűncselekményekért, valamint Amanda Todd zaklatásáért a kiszabott 13 éves büntetés pedig a holland bíróság által kiszabott határidő lejárta után kezdődik majd, így pontosan 10 évvel később pont került az ügy végére.

Konklúzió

Amanda Todd története csupán egy azon ügyek közül, amelyek az online fórumokon keresztül másokat ért megaláztatásból, kizsákmányolásból és zsarolásból fakadnak. Lehetetlen és szükségtelen feladat teljes mértékben eltiltani a fiatalokat az internettől, azonban jelentősebb hangsúlyt kellene fektetni annak ellenőrzése, illetve lemérése végett, hogy ki mire és milyen felelősséggel használja az internetet. Gyakran az online világba menekülve próbálnak visszaigazolást, figyelmet kapni azok a személyek, akik ezeket személyes életükben, akár családi, akár baráti síkon nem kapják meg, ezt pedig az internetes ragadozók könnyen kiszűrik és kihasználják. A kiberbűnözés ma virágkorát éli, így fokozott odafigyelést és felelősséget igényel annak megelőzése, hogy mi magunk, vagy a környezetünkben élők ne váljunk annak áldozatává. 

 

Források: 1, 2, 3, 4

Képek: kiemelt kép, 1, 2

EnglishGermanHungarian