Az Elsők című cikksorozatomban azokról az első magyar nőkről emlékezem meg, akik számomra megtestesítik a nagybetűs NŐ-t. Helytálltak az élet olyan területein, amelyeken addig jellemzően csak a férfiak jeleskedtek, küzdöttek azért, hogy megvalósítsák legmerészebb álmaikat, küzdöttek a nők és embertársaik jogaiért és sosem adták fel.
„Száz olyan zongorista is lesz, mint ő, de százévente születik csak olyan tőrvívó”
Elek Ilona, becenevén Csibi, 1907. május 17-én született Budapesten. Azonkívül, hogy ő az első magyar női olimpiai bajnok méghozzá tőrvívásban, zeneszerző is volt. Sőt nem sokon múlott, hogy a zene mellett tegye le véső voksát, ugyanis a Zeneakadémiára járt, zongoraművésznek tanult. Édesapja erősen ellenezte, hogy a zongoraleckék mellett vívni járjon, mivel az erősen lemerevítette és megerőltette a csuklóját, amely érthető okokból egy zongorista számára a pályafutása végét jelentheti. Végül a Zeneakadémia igazgatója választás elé állította, vagy a vívás vagy a zongora, a kettő együtt nem megy. Döntését elősegítette Krenchey Géza, a vívószövetség akkori elnöke, aki felismerte a fiatal lány kivételes tehetségét és rábeszélte, hogy folytassa vívó karrierjét. Italo Santelli, a válogatott edzőjének tanítványaként kezdte meg nemzetközi pályafutását a Budapesten rendezett Európa-bajnokságon 1933-ban. Annak ellenére, hogy az edzéseken és azokon kívül is sokszor kihagyott a figyelme, elkalandozott és veszített, a versenyeken ez sosem történt meg vele. A Maestro látva, hogy Ilona miként teljesít a versenyeken, gyakran megjegyezte: „Csibi van primadonna, kell neki a közönség”. Három Olimpián lépett pástra, ezek közül a legmeghatározóbb az 1936-os berlini olimpia volt, ahol a magyar sport első olimpiai bajnoka lett. A berlini olimpiát követően 1945-ben kitört a második világháború, és a zsidótörvények értelmében nem léphetett ismételten pástra, mivel édesapja zsidó származású volt, így az aktív versenyzést csak 1948-ban folytathatta a londoni olimpián, ahol megvédte címét. A bírók részlehajlása miatt Helsinkiben, ahol 45 évesen lépett pástra, már nem tudta megszerezni a harmadik olimpiai aranyérmet. Csibi nem csupán a sportban jeleskedett, az élet számos területén is férfiakat megszégyenítő módon állt helyt. Négy nyelven beszélt folyékonyan, a vívás mellett folyamatosan tanult, képezte magát. 1946-ban megmentette az akkori vívóvezető, Sédey Gyula életét, akit demokráciaellenes szervezkedés miatt halálra ítéltek. Ilona a vívókból és az edzőkből szervezett csoporttal tiltakozott az ítélet végrehajtása ellen, ami ennek köszönhetően el is maradt. A zenétől sosem tudott igazán elszakadni, az 1959-es budapesti vívó-világbajnokság indulóját is ő írta. 1988-ban, 81 évesen hunyt el Budapesten, 2013-ban pedig beválasztották a Hírességek Csarnokába.
Elek Ilona
A lány, aki orvos akart lenni
Hugonnai Vilma rendkívül fiatalon, 18 évesen ment férjhez Szilassy György földbirtokoshoz, a házasságuk azonban rendkívül boldogtalan volt. A férje rengeteget kártyázott, a legtöbb alkalommal adósságba is verte magát, emellett viszonyt is folytatott és persze az italt sem vetette meg. Vilmának ezzel szemben nem sok szórakozást hagyott, sokszor még a tudományos szaklapok, könyvek és az éjszakai gyertyavilágítás árát is felrótta neki. A házasságuk első évében kisfiuk született, akivel sajnos a kor akkori szokásai miatt nem sokat lehetett együtt, anyósa ragaszkodott hozzá, hogy mielőbb nevelőt fogadjanak. Mivel Magyarországon a nők nem járhattak egyetemre, Vilma fájdalmas döntést hozott és ideiglenesen „hátrahagyva” kisfiát Zürichbe utazott tanulni. Arról, hogy Svájcban a nők járhatnak egyetemre, Jókai Hon című lapjában olvasott, az első nő, aki kivívta magának ezt a jogot az orosz Nagyzsda Szuszlova volt. Férje az egyetemi jelentkezéshez szükséges engedélyt megadta, azonban anyagi támogatást nem nyújtott emellé, így családi ékszereinek eladásával oldotta meg tanulmányainak finanszírozását. Svájcban visszafogott életet kellett élnie, ezt többek között úgy oldotta meg, hogy áttért a vegetáriánus életmódra és nem utazott haza a szünetekben. 1879-ben kapta meg diplomáját. A disszertációját a világhírű professzor, Ludmir Hermann mellett elsajátított újszerű eljárásról, a diftériánál alkalmazott gégemetszésről írta. A diploma átvételét követően ajánlatot kapott Zürichben, azonban határozott célja volt az, hogy Magyarországon magyar betegeket gyógyíthasson. Vilma elszántságát, hihetetlen küzdelmét és tanulmányait úgy „hálálta meg” az ország vezetősége, hogy diplomáját nem volt hajlandó elismerni. Emiatt évekig lealacsonyító módon hivatalosan csak bábaasszonyként dolgozhatott. Kis elejtett morzsaként megengedték neki, hogy a Természettudományi Közlönybe cikkeket publikáljon, ezeket főként nők számára egészségügyi, testápolási témákban írta. Egészen 1895-ig várni kellett arra, hogy a nők is jelentkezhessenek orvosi egyetemre, ekkor ugyanis Wlassics Gyula, az új kulturminiszter kiadta azt a rendeletet, amely az orvosi, bölcsészeti és gyógyszerészeti kapukat megnyitotta a nők előtt. Vilmának több mint húsz évvel a diploma megszerzése után, 1897-ben végre elismerték a diplomáját, viszont az összes szigorlatot újra kellett teljesítenie, végül 1897. május 16-án sor került az ünnepélyes avatására. Az első magyar orvosnőtől nem meglepő, hogy jelentős részt vállalt a 20. század első két évtizedében igen élénk magyar feminista mozgalomban. Megvetette azokat a szülőket, akik kizárólag fiúgyermekeiknek örültek, a leánygyermekeiket pedig semmibe vették, támogatta a koedukált oktatást, az Országos Nőképző Egyesület iskolájának visszatérő előadója volt. Egyik cikkében a következőt írta: „Nem tekintheti a férfi a nőt, mint régente, tisztán úgy, mint ki javára született.” A Károlyi-kormány kulturminisztere, Lovászy Márton 1918. december 7-én kiadott rendeletében minden felvételi korlátozást eltörölt, megérte tehát a nők teljes egyetemi egyenjogúságát. 1922-ben halt meg, az Orvosi Hetilap, amely a férfi kollégákról litániákat közölt, szégyenszemre meg sem emlékezett Dr. Hugonnai Vilma úttöréséről, meghatározó munkásságáról és korlátokat nem ismerő akaraterejéről.
Hugonnai Vilma
„Nem a nők létesítették a „feminizmust”, hanem a férfiak, midőn buzdítják, serkentik a nőket méltányos jogaik kivívására”
Dr. Hugonnai Vilma
Sziasztok!
Kovács Patrícia vagyok a Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi karának harmadéves joghallgatója. A Media Iuris szerkesztőségéhez 2022. kora őszén csatlakoztam. Az olvasás szeretetének és izgalmainak rejtelmeibe már egészen fiatalkoromban bevezetett édesanyukám, ami a mai napig változatlan maradt, de az íráshoz is elkezdtem kötődni az utóbbi időszakban. Sokáig fontolgattam, hogy csatlakozzak-e a csapathoz, de végül a kíváncsiságom, hogy milyen is lennék az újságírásban, illetve az életeben lévő ösztönző emberek győztek, hogy tegyek így. Hálás vagyok érte, hogy egy ilyen csodás közösséghez tartozhatok, és lehetőséget kaptam arra, hogy a nagy világ elé tárjam gondolataimat, véleményemet.
