2019. szeptember 27-én a múltba repítette az érdeklődőket Az elfeledett erdélyi büntetőkódex című előadás, amely a Kutatók Éjszakája programsorozat keretein belül valósült meg.
A Kutatók Éjszakája 2006 óta éves ismétlődéssel, szeptember utolsó péntekén kerül megrendezésre hazánkban.
A PTE számos egyéb lehetőséget kínált az odalátogatóknak a programsorozaton belül.
Az idei események minden korosztályt látogatóként vártak, céljuk a különféle kutatók bemutatása, akik lehetnek idősödő professzorok egy laboratóriumban, de akár fiatal férfiakból és nőkből álló tudóscsapat is
Az előadást a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar egykori hallgatója, Dr. László Balázs tartotta.
A jelenlévők részletes bepillantást nyerhettek az egykori bűncselekmények világába, megtudhatták, hogy az egyetlen Isten tisztelete és vallás elleni bűncselekmény az istenkáromlás volt, hogy a pénzhamisítás kapcsán kimondja azt is a törvény, hogy nem csak a hamis pénz felhasználója büntetendő, hanem azok a mesterek is, akik a pénzhamisításban közreműködtek. Ezekben az esetekben külön bányászati törvényszék járt el.
A közönséges és gondatlan emberölések körében, a közönséges emberölésnek nagyjából a mai fogalmaink szerint az erős felindulásból elkövetett emberölést tekinti a törvény, ennél enyhébben büntetendő az, aki gondatlanságból követte el az emberölést.
Az öngyilkosságok esetében büntethetőek voltak azok az elkövetők, akik azért vetettek véget a saját életüknek, hogy elkerüljék a halálbüntetést, így családjuk számára nem volt engedélyéjezett a halott holttestének búcsúztatása sem, a temetést a hóhér végezte el.
Az előadás végeztével a jelenlévőknek lehetőségük volt feltenni a kérdéseiket az előadónak.
Én, mint a Media Iuris egyik cikkírója mindenkinek ajánlom a hasonló programok látogatását. Ezek az eseményeket nem csak a tudást fejlesztik, hanem bemutatják az elkötelezett munka eredményeit, felfedezéseket, találmányokat, ezzel is motiválva a fiatal generációt a kutatói életpálya választására. A Kutatók Éjszakája 15 pécsi és 4 vidéki helyszínen, több mint 200 programmal remek kikapcsolódást nyújtott az érdeklődőknek.

Sziasztok! Sándor Anett vagyok a pécsi jogi kar hallgatója, továbbá a Media Iuris főszerkesztője. Általában írásaim főként a jogi kar életéhez, eseményeihez köthetőek, illetve szülővárosomhoz, Pécshez fűződnek. Mindemellett számos témával kapcsolatban megtalálhatjátok a nevemet a cikkek alatt, ugyanis érdeklődési köröm tág. Ha jobban megszeretnétek ismerni olvassátok el további publikációimat. Kövessétek minket, hogy értesüljetek a legfrissebb kari hírekről.