A minap – március nyolcadikán – jött szembe velem ez a kifejezés, egy a szebbik nem emancipatorikus törekvéseit körbejáró rövidebb írásban. (Amúgy félreértés ne essék, nem olvastam el, csak megfogott a címe). Ekkor döntöttem el, hogy körbejárom a kifejezés eredetét.
Mindenki tökéletesen tisztában van vele, hogy milyen hosszú és viszontagságos út vezetett el odáig, hogy a nők végre, nagy nehézségek árán kivívták egyenjogúságukat az addig határozottan férfiközpontú európai és amerikai társadalmakban. Megítélésük egyes helyeken (szerencsére nem mindenhol) abból a kellemetlen helyzetből indult, amit talán az „asszonyi állat” kifejezéssel írhatunk le a legjobban. De honnan ered ez a kifejezés?
Ember-e az asszony?”
A középkori Európában a nők társadalmi, jogi, és filozófiai megítélését a Bibliából (és persze annak magyarázataiból) eredeztették, ahol az Úr az első ember, Ádám (neme: férfi) egyik oldalbordájából teremtette a második embert, Évát, (neme: nő) aki így a férfiember társa, segítője lett, de semmiképpen sem az egyenrangú partnere. Abban teljes volt tehát a társadalmi-világnézeti konszenzus, hogy a nő, mint olyan alávetett, alsóbb- és egyben másodrendű élőlény. Ehhez az szolgáltatta a kiindulópontot, hogy egyes keresztény (illetve zsidó) vallásfilozófusok és teológusok szerint az Úr „azért teremtette az asszonyt, hogy az embernek segítségére legyen”. Adja magát tehát a kérdés: ember-e az asszony? Mert hát – érveltek a letűnt kor alfahímjei – ennyi erővel szabó-e az olló? Költő-e a toll?
Érdemi válasszal a korabeli női közösség sajnos nem szolgált. Talán ők tették jól.
DE érdemes megjegyezni, hogy homogén képről sem időben, sem térben nem beszélhetünk sehol sem, még a keresztény teológusok és vallási filozófusok körében is igen heves viták folytak például arról, rendelkeznek-e a nők lélekkel?
Bizonyos körökben sokáig konkrétan még emberiességüket, emberi mivoltukat is kétségbe vonták e derék férfiak. Hosszan és hevesen tartott róla a vita, hogy rendszertani szempontból hol helyezkedik el a női nem: többnyire valahol a háziállat és a férfi közötti skálán helyezték el a szebbik nem képviselőit az urak.
A keresztény társadalom mindenkori nőképe egyesek szerint a szexszel, szexualitással, nemi vonzalommal kapcsolatos zavarával is nagyban összefüggött. A (fiú)utódnemzés, a vagyon és a család (de főleg a vagyon) biztonságos jövőjének biztosítása korszakokon átívelve a legfontosabb társadalmi és morális norma, az egyént határozottan a háttérbe toló erkölcsi parancs volt. Ma már kissé morbid, hogy a középkor nagy gondolkodói hogyan hozták ki a család (=fajfenntartás) szempontjából teljesen elengedhetetlen nőket vesztesnek épp e szent misszió teljesítése kapcsán.
A fajfenntartás leglátványosabb mozzanatai, mint a menstruáció, a terhesség, a szülés, a szoptatás (nem mintha értenék hozzá) mind a nőkkel kapcsolatosak; mindez nagyban egyezik az állatvilágban látott nőstény emlősök magatartásaival. A sok közös vonás miatt (is) tekintettek a nőkre alsóbbrendű élőlényként, talán itt találjuk gyökereit a magyar nyelvben elterjedt asszonyi állat (még régiesebben asszonyi bestia) kifejezésnek is. Ez volt az egyház félhivatalos „álláspontja”, de a valóságban azért nem teljesen ez volt a helyzet már a középkorban sem.
Mit tud a nő?
Az első komoly változást a felvilágosodás hozta, de azt is inkább csak annyiban, hogy a vallásos világkép és a teológiai érvek helyét a tudományos (de legalábbis az annak gondolt) eszmék és gondolatok vették át: heves disputák bontakoztak ki például a nők agyi képességeiről vagy egyes pszichés tulajdonságairól.
Az egyik leginkább vitatott kérdés az volt, képesek-e felsőfokú tanulmányokra, tanításra, illetve értelmiségi vagy közigazgatási feladatok betöltésére, a legfontosabb „ellenérvek” itt is biológiai sajátosságokra hangoztattak.
Igen fontos hivatkozási alap volt akkoriban a menstruációval járó hangulatingadozás, amely kihat a nők értelmi képességeire, és rendkívül széles körben elfogadott volt a nézet, amely szerint a nők nem képesek uralkodni magukon, ebből következően teljesen alkalmatlanok bármilyen józan, higgadt, megfontolt döntéseket igénylő hivatásra.
Az egyenjogúság kivívása
Az egyenjogúság nagyon lassan, csak lépésről lépésre valósult meg a XX. század folyamán, ezt szimbolizálja a Nemzetközi Nőnap március 8-án. Az ünnep politikai, szakszervezeti és feminista mozgalmárok és aktivisták erőiket összehangoló küzdelmeinek eredményeként született: 1909-ben az Amerikai Szocialista Párt (American Socialist Party, ASP) valamiért február 28-át tette meg nemzeti nőnappá, majd az első világháborúig e napot tartották.
1914-ben azonban március 8-ra, a textilüzem női munkásainak 1857-es sztrájkjának dátumára tették az emléknapot. (Más források szerint egy 1908-as tűzvészben az e napon elhunyt 130 munkásnő emlékére, egyébként nem tudom, a kettő miért zárná ki egymást).
A legtöbb nyugati országban ekkortájt erősödtek fel a női követelések szociális, illetve gazdasági jogaik kiszélesítésére, a foglalkoztatásban, a bérezésben érvényesülő hátrányos megkülönböztetésük kiküszöbölésére. Eleinte a női szavazati jog volt a legfontosabb követelés, majd idővel (a nők ma már a jobb helyeken egyenjogúak, szavaznak, választhatják őket, stb, Magyarországnak is hamarosan nagy valószínűséggel megválasztják az első női köztársasági elnökét) az ünnep elveszítette politikai tartalmát, manapság jobbára csak virágokkal, esetleg apróbb ajándékokkal ünneplik.
Képek: kiemelt kép, kép1
