[metaslider id="9331"]

Atomjó történetek – válogatott fejezetek az ionizáló sugárzás témaköreiből – szabadon választható kurzus a PTE-n

Nemrégiben részt vettem egy szabadon választható tantárgyként felvehető kurzuson. Ez a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának Transzdiszciplináris Kutatások Intézetéhez tartozik, már ez is utal arra, ami valóban a kurzus egyik legfőbb jellemzője volt: számos tudományterületet felölelt, illetve több természettudományi és társadalomtudományi szempontból is megközelítette a tárgy fő témáját képző kérdést: az ionizáló sugárzás témakörét.

Az óra tömbösítve volt megtartva egy októberi napon, késő délután, virtuális keretek között. A körülbelül 4 és fél órás előadás több kisebb részre volt felosztva, amely sávokban különböző előadók beszéltek a radioaktivitáshoz kapcsolódó, ámde különféle és rendkívül változatos témakörökről. A kurzusnak eredetileg részét képezte volna egy látogatás a paksi atomerőműbe, amely sajnos idén a vírushelyzet miatt elmaradt, remélhetőleg azonban legközelebb már ebben az élményben is része lehet a tárgyat felvevő tanulóknak.

A kurzus részleteiről, történetéről és jellemzőiről annak megálmodóját és megszervezőjét, Bogdán Csabát kérdeztem meg egy interjú keretében.

Milyen motiváció miatt döntött úgy, hogy elindítja a kurzust?

Bogdán Csaba: A kurzus előzménye a Transzdiszciplináris Kutatások Intézetének a Kortalan Tudomány Konferencia és Fesztivál (2019) keretében megszervezett Nemzedékeken át: Csernobil sugarai című program, ahol az HBO-féle Csernobil filmsorozat apropóján interdiszciplináris előadások formájában igyekeztünk körüljárni a radioaktivitás témáját. A program során szó volt az atomerőművek működéséről, a radioaktivitásról és annak környezeti-biológiai jelentőségéről, de a csernobili katasztrófa kulturális és emberi lélekben kifejtett hatásairól is. Ennek megfelelően előadóinkat is különböző tudományterületekről hívtuk meg: megtalálható volt közöttük például klinikai fizikus és környezetvédő, mérnök, irodalomtörténész, közgazdász és kommunikációs szakember is. Mindezzel a célunk az volt, hogy informatív és közérthető formában elősegítsük a csernobili katasztrófa körülményeinek és korokon átívelő hatásának jobb megértését, valamint ösztönözzük az új gondolatok megszületését és alternatív nézőpontok kifejezését. Programunk sikerében ez a tudományterületeken átívelő megközelítés visszaigazolásra talált, ezért úgy gondoltuk, érdemes a témát beemelni az egyetem kurzusai közé is. De hogy egy saját motivációt is hozzak, talán csak annyit említenék, hogy magam is multidiszciplináris háttérrel rendelkezem, és orvostechnikai mérnöki tanulmányaimat funkcionális képalkotásra és sugárterápiára fókuszáltam. Így a radioaktivitás témaköre nem idegen számomra.

Pontosan mivel foglalkozik a kurzust meghirdető Transzdiszciplináris Kutatások Intézete?

Bogdán Csaba: Az intézet neve önmagában az olvasók többségének talán valóban nem mond túl sokat. Intézetünk profiljából adódik, hogy olyan kurzusokat fejlesztünk, melyek egyszerre több tudomány és/vagy művészet eltérő perspektívájából és módszertanából közelítik meg ugyanazt témát vagy jelenséget. A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának egy speciális intézete vagyunk, ahol bár folynak orvostechnikai-biológiai kutatások, egyetemi karokon átívelő projektek megvalósítása a cél. Egy fiatal intézetről van szó, ahol a fő pillérek az oktatás, kutatás mint alapvető egyetemi tevékenységek, de ezen kívül az innováció is, ami mintegy lépésként is felfogható az üzleti szféra szereplői felé. A társadalom felé irányuló tevékenységünk kapcsán pedig a tudománykommunikációt emelném ki, amivel elsősorban az a célunk, hogy a tudományos eredményeket a nem szakértők számára is könnyen érthető és feldolgozható formában, ám az átvinni kívánt tartalom tudományos értékeire nézve veszteségmentesen prezentáljuk. És itt már felfedezhető némi kapcsolódási pont az Atomjó történetek… kurzusunkhoz is.

Mikor indult el először a kurzus?

Bogdán Csaba: A kurzus 2020/2021-es tanév őszi szemeszterében indult először. Ez volt a pilot, amelynek tapasztalatait a jövőbeni meghirdetésekben hasznosítani kívánjuk.

Tervezik az elkövetkezendő években is megtartani?

Bogdán Csaba: Igen, legközelebb egy év múlva, a 2021/2022-es tanév őszi szemeszterében tervezzük indítani a kurzust.

Minden félévben meghirdetik a kurzust?

Bogdán Csaba: Egyelőre csak őszi szemeszterben történő meghirdetésben gondolkodunk. Ennek egyik oka az, hogy a megszerzett tapasztalatokat valóban hatékonyan szeretnénk beépíteni az intézet jövőbeni kurzuskínálatába, másfelől folyamatos frissülő tartalmat szeretnénk hozni újabb és újabb izgalmas szempontokkal. Erre utal a kurzus címében található „válogatott fejezetek” kitétel is. (A kurzus teljes címe: Atomjó történetek: válogatott fejezetek az ionizáló sugárzás témaköreiből.)

Tervezik esetleg a következőkben változtatni a kurzus nevét?

Bogdán Csaba: Ha egy kurzus nemcsak tartalmában, de nevében is atomjó, akkor azt érdemes megőrizni. De minden javaslatot meghallgatunk…

Az előadásban részt vevő oktatók és a témáik állandóak, vagy változnak esetleg az idők során?

Bogdán Csaba: A kurzuson az ionizáló sugárzás válogatott fejezetei kerülnek bemutatásra. Bár az előadógárda széleskörű tapasztalatának és szakértelmének köszönhetően számos, a radioaktivitáshoz kapcsolódó témakörből válogathatunk, nem zárjuk ki új témák és új előadók kurzusunkba történő beemelését. Sőt…, de ez legyen inkább a jövő év meglepetése!

Mely karok hallgatói számára érhető el a kurzus és milyen létszámban?

Bogdán Csaba: A kurzus campus kredites, tehát a PTE minden hallgatója számára szabadon felvehető, és eredetileg 40 főben maximalizált. A létszámbeli korlát oka az volt, hogy ingyenes tanulmányutat terveztünk a paksi atomerőműbe, amely a hallgatók számára lehetőséget adott volna arra, hogy közvetlen benyomást szerezzenek. Természetesen ez a jelenleg is tartó járványügyi állapotoknak köszönhetően nem valósulhatott meg, ám bízunk abban, hogy erre jövőre már sor kerülhet. A kurzus egyébként nyitott: idén tömbösített formában a Kortalan Tudomány Konferencia és Fesztivál keretébe ágyazva élő közvetítésben minden érdeklődő számára elérhető volt. Aki lemaradt volna, az utólag is megtekintheti az előadásokat a Transzdiszciplináris Kutatások Intézete YouTube csatornáján is:

https://www.youtube.com/watch?v=yxk9oeOtRO8&list=PLVySvBb0i0Ti9zjuF3P9x6aRiclNkN3BA

Összességében egy rendkívül érdekes előadásban volt részem, ami szélesítette a látókörömet anélkül, hogy komolyabb előzetes tudást igényelt volna, vagy nagy terhet rótt volna rám. Így természetesen jó választásnak tartom, mindenkinek csak ajánlani tudom.

EnglishGermanHungarian