1994. április 27-én tartották meg először a Vakvezető kutyák világnapját a Vakvezető Kutyakiképző Iskolák Világszövetsége kezdeményezésére. Azóta április negyedik szerdáját világnappá nyilvánították, ezzel tisztelegve a hű társak előtt, akik látássérült gazdájuk életét könnyítik meg.
Ha arra a kérdésre keresünk választ, hogy mikortól alkalmazzák az emberek a kutyákat vakvezetőként, akkor a történelem nyomai az időszámításunk szerinti első századig vezetnek minket. A vakvezető kutyák képzése azonban csak a XVIII. század második felében vette kezdetét, amikor a látássérültek számára létrehozott párizsi kórház elkezdte igénybe venni a négylábúak szolgálatát. Igazi áttörést 1819-ben Johann Wilhelm Klein ért el, ő írt először a vakvezető kutyák alkalmazásáról és oktatásukról. Az első „modern” vakvezető kutya az első világháborút követően állt szolgálatba. A fronton használt mérgező gázok miatt a katonák megvakultak, látássérülten tértek haza a háborúból. Gerhard Stalling, német orvos kezdte el a kutyák felkészítését, miután feltűnt neki, hogy egyik betegének mennyit segített a kutyája. Stalling 1916-ban megnyitotta a világ első iskoláját a vakvezető kutyáknak, amelyben a folyamatos növekedésének köszönhetően pár éven belül már 600 kutyát képeztek ki a nemes feladatra évente, így nemcsak veteránok juthattak vakvezető kutyákhoz, de számos látássérült szerezhetett hűséges társat. Sajnos a mennyiség a minőség rovására ment, így 1926-ban Dr. Stalling kénytelen volt bezárni az iskoláját. Szerencsére a kutyák kiképzése nem állt le, egy potsdami iskola folytatta a tanítást. Az intézmény megfelelt az elvárt minőségi követeléseknek és képes volt havi 12 kutyát felkészíteni a nagy feladatra. Dorothy Harrison Eustis hónapokon keresztül tanulmányozta a potsdami iskola tanmenetét, majd az 1927-ben írt cikke nagy sikereket ért el az USA-ban, ahol akkoriban még nem képeztek ki kutyákat erre a feladatra. Dorothy később Svájcban nyitott vakvezető kutyák számára iskolát 1928-ban, az azt követő évben már New Jerseyben alapította meg második iskoláját. Hazánkban a vakvezető kutyák képzését Vitéz Lovag Rithnovszky János tette lehetővé a 70-es években, az általa létrehozott iskola azóta folyamatosan működik Csepelen.
A vakvezető kutyák kiképzése
Ha szolgálatba állnak és felveszik a piros színű hámot, a vakvezető kutyák csak egy feladatra koncentrálnak: látássérült gazdájukat segítsék a közúti forgalomban. A kutya az akadályok kikerülésében segít (például járdán parkoló autók, útlezárások esetében), illetve gazdája utasítására képesek megkeresni a tömegközlekedési járművek megállóit és a gyalogátkelőhelyeket. Ahhoz, hogy ilyen felelősségteljes feladatot bízzanak a kutyákra, hosszas felkészítésen kell részt venniük a négylábúaknak. Szakemberek választják ki a megfelelő szülőket, akiknek olyan kölykeik születhetnek, akikben a legtöbb kvalitás fellelhető lesz, amely egy vakvezető kutyánál elengedhetetlen. Nyolchetes korukban a kiskutyák már bekerülnek a Kölyöknevelési Programba, amelynek keretein belül önkéntes családokhoz kerülve ismerkednek meg az emberekkel és azokkal az élőlényekkel, akikkel az utcán találkozhatnak. Ebben az időszakban már a városi körülményekkel barátkoznak és a tömegközlekedési eszközök használatát is megtanulják. Egyévesen visszakerülnek a kiképzőközpontba, ahol megkezdődik a hivatalos oktatásuk. Az alapvető feladatok elsajátítása után jövőbeli társukkal, gazdájukkal egy ötnapos bentlakásos átadó tanfolyamon barátkoznak össze, majd egy sikeres Közlekedésbiztonsági vizsga letétele után már önállóan közlekedhetnek. A későbbiekben éves orvosi ellenőrzésen kell a kutyának és gazdájának megjelennie, hogy az Utógondozási Programban a vakvezető kutyák megfelelő egészségügyi állapotáról is gondoskodjanak.
A leggyakoribb vakvezető kutyafajták
Az American Kennel Club vállalat a kutyák megfelelő tartásában segíti a kutyatulajdonosokat, tanácsokkal látják el gazdáikat. Emellett a négylábú barátaink kiképzésével foglalkoznak a szervezetnél, így tapasztalataik alapján könnyen állíthatták össze a top 10-es listát, amelyben azok a kutyafajták szerepelnek, amelyeket a legkönnyebben lehet tanítani, így a legjobb vakvezetőkké válhatnak. Az első helyet a labrador retriever szerezte meg, nem véletlen, hogy ez a kutyafajta a legelterjedtebb a világon, ha a vakvezető társak szóba kerülnek. A második helyet a golden retrieverek szerezték meg. A fajtának külön jellegzetessége, hogy könnyen átveszik az irányítást és komolyan veszik a rájuk szabott feladatokat, így biztonságban érezheti magát az, aki bizalmát adja nekik. A dobogó harmadik fokára a németjuhászok kerültek magas intelligenciájuknak köszönhetően, azonban az évek során egyre ritkábban alkalmazzák ezt a fajtát vakvezetőként, ugyanis csak a megingathatatlan határozottsággal rendelkező emberek tudják őket kordában tartani. A három leggyakoribb vakvezető kutyafajták mellett a toplistára kerültek a pudlik, a border colliek, a boxerek, az ausztrál juhászkutyák, a chesapeake bay retrieverek, a vizslák és a dobermannok.
A vakvezető kutyák és gazdáik között életre szóló, szoros kapcsolat szövődik. A látássérült emberek nem segédeszköznek tekintik őket, hanem társuknak. Itt fontos megjegyezni, hogy amikor a kutya „szolgálatban van”, nem szabad simogatni, beszélni hozzá, elvonni figyelmét nemes feladatáról.
Felhasznált források: 1, 2, 3, 4
