Amelia Elizabeth Dyer egy, a 19. századi Angliában élő ápolónő volt, nevét azonban nem kiemelkedő munkásságának köszönhetően ismerte meg a világ. Az asszony gondozásába vette azokat a csecsemőket, akiket az édesanyjuk nem tudott volna felnevelni fiatalkoruk, esetleg anyagi helyzetük végett. Amelia az összes ártatlan gyermeket, aki hozzá került, rituálisan megfojtotta, majd a testüket a Temze folyóba dobta. A gyilkos bébicsősznek is titulált nő kezéhez több, mint 100 kisbaba életének kiontása tapad.
Amelia története, avagy miért csapott fel csecsemőfarmernek
Amelia Dyer 1837-ben, Bristolban látta meg a napvilágot. Szakmáját tekintve ápolónőként dolgozott, ez azonban nem számított az akkori Angliában nagy bevételi forrásnak, úgyis lehetne mondani, hogy aki az ápolásnak szentelte életét, nem várhatta, hogy úszkálni fog a pénzben. Dyer egészen 1869-ig, megözvegyülésének évéig különböző közkórházban dolgozott, majd letette a lantot és csatlakozott az Üdvhadseregnek nevezett karitatív szervezethez, aminek aktivistájaként többféle szociális területen is dolgozott: betegápolás, gyermekjólét, hajléktalanok segítése. Milyen szépen hangzanak ezek a dolgok; ki gondolta volna egy ilyen segítőkész, önkéntes nőről, hogy efféle szörnyűségeket tud művelni? Mivel a nő munkája, mint már korábban is említettem nem volt a vagyonosodás biztosítéka, úgy gondolta valamilyen egyéb dologhoz is hozzáfog pénzkeresés céljából. Kicsit sem szép és kicsit sem nagyszerű ötlete úgy pattant ki a fejéből, hogy egy este ő volt az Üdvhadsereg segélyhelyén szolgálatban. Ezen az említett estén bement hozzá egy fiatal, középosztálybeli állapotos lány, aki kétségbeesve kért patronálást. A leány elmesélte, hogy várandós lett, a szülei azonban ezt egyáltalán nem nézték jó szemmel (ami akkoriban nem volt meglepő), s azt mondták neki, hogy csak a gyerek nélkül fogadják vissza. A fiatal hölgynek nem volt szíve abortuszt végrehajtani, elmondta, hogy szeretne életet adni a gyermeknek, azonban szeretné máshová nevelésbe adni, pontosabban beadni kívánná a csecsemőfarmra, amiről azt hallotta, hogy különböző összegért cserébe nevelésbe veszik a gyerekeket, akiket nem tudnak vagy nem akarnak felnevelni. Az ápolónőnek ekkor pattant ki a fejéből a gondolat, hogy miért is ne csaphatna fel ő is csecsemőfarmernek.
Első áldozata ennek a lánynak a babája volt, akit 20 font fejében átvett tőle a kisbaba születésekor. Akkoriban, a viktoriánusi Angliában, a „baby farming” egy megengedett intézmény volt, aminek a lényege az volt, hogy havi juttatásért cserébe nők más hölgyek, lányok babáját nevelték és gondozták. Amelia abban tért el (megbotránkoztató tette mellett) a többi bébi farmertől, hogy havi díjazás helyett, egyszeri illetményt kért az édesanyáktól. Mondanom sem kell, hogy ezt az összeget nem a kisbabákra, az ellátásukra és gondviselésükre, hanem saját maga boldogulására fordította.
Gyilkossági módszerei és a lebukás
A véres ápolónő kezdetben kiéheztette a csecsemőket, illetve ópium tartalmú gyógyszerekkel kábította el apró áldozatait, abból a célból, hogy ne sírdogáljanak. Később ezt a metódust egy még kegyetlenebbre cserélte le: már-már ceremoniálisnak mondhatóan, egy fehér szalaggal fojtotta meg a babákat, aztán testüket a Temze folyó mélyére engedte le. Amelia az első baba meggyilkolását saját maga jelentette, azonban arra nagyon ügyelt, hogy megjátssza mennyire megviselte a baba halála. Ekkor a nővel még nem kezdtek semmit, nem büntették meg, senki nem gondolta volna, hogy szándékosan és tudatosan történt a baba halála, emellett pedig egy orvos úgy állapította meg, hogy a kisded tüdőgyulladásban veszítette el az életét. Következő lebukására tíz évvel később, 1879-ben került sor, amikor egy orvosnak tűnt fel, hogy a gyilkos csecsemőfarmernél nagyon nagy a babák halálozási aránya. Vizsgálatot indítottak ellene, azonban gondatlan elkövetésre hivatkoztak, pontosabban arra, hogy nem megfelelően látja el a babákat, ezért a büntetése csupán 6 hónap közmunka volt.
Ezután a nő sokkal óvatosabb lett: különböző álneveken és lakcímeken hirdette magát az újságokban, nem tartotta a kapcsolatot az orvosokkal. Végső állomására akkor ért el, amikor 1896-ban, Readingben a Temze folyó partra sodort egy papírba csomagolt kisbaba holttestet, akinek a nyakán még látszódtak a fojtogatás nyomai. A rendőrök a nyomozás során találtak egy papírt, amin kivehető volt, hogy Mrs. Thomas van ráírva, Amelia egyik álneve. Azonnal felkeresték a nőt, házkutatást tartottak, amely még a legedzettebb nyomozók gyomrának is sok volt: a házban halomra álltak a babaruhák, a gondozásba vétellel kapcsolatos papírok, illetve a rothadó hús szaga terjengett mindenhol. A véres bébicsőszre 50 baba halálát tudták rábizonyítani, azonban a számítások szerint, áldozatainak száma meghaladja a 300-at. Szerintem mondanom sem kell, hogy a nő tárgyalása nem volt hosszú életű, az esküdtszék tagjai egyöntetűen bűnösnek kiáltották ki Dyert, akit ennél fogva 1896. június 10-én felakasztottak. Az eset megrázta Anglia egészét, nagy felháborodást és port kavart. Ezután az ügy után a kormány is szigorította az ilyen szervezetek működésének ellenőrzését, valamint gyermekvédelmi törvények sorát fogadta el a parlament, az elsőt 1908-ban.
Sziasztok! Kondora Petra vagyok a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának hallgatója. Már egészen kiskorom óta nagyon szerettem, és szeretek olvasni, az irodalom mindig is a kedvenc tantárgyaim közé tartozott. Az írás terén eddig komolyabb közegben sose próbáltam ki magam, mindig csak a fiókom olvasta a papírra vetett gondolataimat. Az, hogy bekerültem a Media Iurisba nem csak annyit adott nekem, hogy belevethetem magam az újságírás kalandjaiba, hanem azt is, hogy egy ilyen összetartó, csoda csapathoz tartozhatok.
