1939. november 30-án a Szovjetunió a második világháború révén, Karélián (Délkelet-Finnország) keresztül megtámadta a szomszédos Finnországot. Az ezt követő hónapokban zajló finn-szovjet háború „téli háború” néven vonult be a történelemkönyvekbe. A háború, mely becslések szerint 130 ezer szovjet, illetve 26 ezer finn katona életébe került. E csata legközismertebb alakja a Fehér Halál becenévre hallgató Simo Häyhä finn mesterlövész volt.
Az ifjú kiléte
Simo 1905 decemberében látta meg a napvilágot az Orosz Birodalomhoz tartozó Finn Nagyhercegségben. Nyolcan voltak testvérek, mely valljuk be, nem feltétlenül volt előny az akkori ember számára. Azonban kisgyermek korától fogva kemény fizikai munkát végzett, ez kellően megemberesítette az ifjút. Már 20 évesen felvételt nyert a hadseregbe, s tehetségével kiemelkedett, kitűnt a tömegből. Hogy ezt kamatoztassa, versenyekre járt, melyeken rendszerint hazavágta a mezőnyt. 1939-ben, 33 éves korában, hónapokkal a háború kezdete előtt speciális mesterlövész kiképzést kapott. Ekkoriban földművelőként tevékenykedett, átlagos élete volt, még csak álmodni sem mert a „rivaldafényről”. Häyhä férfi létére mindössze 160 centi magas volt, amellyel a hölgyek körében nem feltétlenül aratott volna nagy sikert, azonban harcászati szempontból ez kivételesen nem hátrányára, hanem éppen előnyére vált, ugyanis így könnyebben el tudott rejtőzni a vastag hóban. A hőmérséklet eleinte még a mínusz 40 fokot is elérte, melyhez a finnek hozzá voltak szokva, így könnyebben alkalmazkodtak a zord időjárási körülményekhez, mint a szovjetek, bár közülük is sokukat Szibéria edzette.
Simo stílusa
A finn sereg taktikája azon alapult, hogy először sítalpakon bekerítették, majd megsorozták az ellenséget, ezután villámgyorsan eltűntek az erdőben, mely egyáltalán nem volt rossz metódus, de egy idő után kiismerhetővé vált. Simo stratégiája ezzel ellentétben igen sajátos és sokoldalú volt. Elrejtőzött a hóban, a havat a puskája előtt összetömörítette, és vizet öntött a tetejére, hogy ne szálljon fel a keletkezett porhó, mert ha erre az ellenség felfigyel, nagy eséllyel otthagyja a fogát a csatatéren. Emellett havat vett a szájába, hogy ne látszódjon a lehelete. A távolság sem okozott számára nagy problémát, hiszen volt, hogy 450 méteres távolságból kapta le ellenségét egyetlen halálos golyóval. Nem használt távcsöves célkeresztet, mert tudniillik az könnyen bepárásodik, befagy a nagy hidegben, továbbá hollétét is felfedhette volna a tükröződés következtében. Hogy magát a lehető legprofibb módon álcázza, talpig fehérbe öltözött. De még ezt is tudta tetőzni, ugyanis egy fehér gyapjúmaszkot is hordott, mellyel aztán garantáltan, kaméleonokat megszégyenítő módon tudott beleolvadni környezetébe. A sereg nagy részével ellentétben azonban nem sítalpakon közlekedett, helyette egy fehér csizmát viselt, melyet úgy alakítottak ki, hogy adott esetben, ha a szükség megköveteli, könnyűszerrel meg tudja változtatni pozícióját és tovább folytatni vadászatát.
A téli háború eredményei
A sors, gondolván mindez túl szép, hogy igaz legyen, megtréfálta a Fehér Halált. 1940 márciusában – egyébként pontosan egy héttel a téli háború végét megelőzően – komoly sérülést szerzett. Arccsontja eltört, bal profilból felismerhetetlenné vált. Ezzel értelemszerűen be kellett fejeznie háborús ténykedését, de legalább sikerült őt életben tartani. Nagy szakértelmet és odafigyelést igényelt, de az ország legjobb sebészeinek kezében volt az élete. Puskájával szerzett áldozatainak száma elérte az 505-öt, a Fehér Halál ezt mindössze 3 hónap alatt hozta össze. Végső áldozatainak pontos számát nem tudni, ugyanis becslések szerint még legalább 200 szovjet katona vérét ontotta ki 9 milliméteres pisztolyával. Az összecsapásokban tanúsított bátor magatartásáért hazájában Szabadság Érdeméremmel, Szabadságkereszttel és egy külön, kizárólag az ő számára készített Ezüstkereszttel tüntették ki. A téli háború végeztével nem állt meg az élet Európában, a világháború természetesen folyt tovább. Felépülését követően Simo készen állt, hogy folytassa szolgálatát, továbbra is harcoljon hazájáért. E nemes feladatra be is adta jelentkezését, ám sérülésére hivatkozva elutasították, a nemzeti hőst nyugdíjba vonultatták. S hogy honnan tudni biztosan, hogy puskájával pontosan 505 emberrel végzett? Onnan, hogy egy füzetbe folyamatosan, napról-napra írta a háború menetét, az őt érő történéseket. Irománya nem öltött kolosszális méreteket, azonban arra tökéletes volt, hogy beszámoljon napi áldozatainak számáról.
A világháború lezártával saját kézzel épít(tet)ett kunyhójában egyedül – pontosabban vadászkutyájával együtt –, vidéken, a világtól elzártan élt tovább. Visszavonult a közélettől, de természetesen egy-egy interjú erejéig elérhetővé tette magát. Tovább folytatta gazdálkodói tevékenységét, melyet a háborút megelőzően is oly buzgón művelt. Simo Häyhä 2002-ben, 96 évesen hunyt el szülőhazájában, természetes halállal.
Sziasztok! Csillik Szilárd vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának jogász szakos hallgatója. Legkiemelkedőbb erényeim között tartom számon azt, hogy mióta csak az eszemet tudom, rengeteg minden tartozik az érdeklődési körömbe, és az ezekkel kapcsolatban való véleményformálás sem áll tőlem távol. Ezen véleményeim pedig rendszerint nem is rejtem véka alá.
