[metaslider id="9331"]
hitler

A történelem híres perei V. – Aki majdnem leleplezte Hitlert

A dátum: 1931. A helyszín: a forrongó Weimari Németország, a berlini büntetőbíróság 664-es terme. Egy fiatal, ragyogóan tehetséges ügyvéd néz szembe a történelem legnagyobb tömeggyilkosával.

Adolf Hitler szívből gyűlölte az általa zsidók és baloldaliak játékszerének tartott jog intézményét és megvetendő szélhámosoknak tartotta a jogászokat. A kényelmetlen kérdések elől azonban nem mindig tudott kitérni.

1931. május 8-án egy Hans Litten nevű fiatal ügyvéd három kemény órán át sanyargatta keresztkérdéseivel; a későbbi Führer nem tehetett mást, igyekezett higgadtan felelni a kérdésekre: politikai okokból nem engedhette meg magának, hogy kiboruljon, és hisztériás rohamot produkáljon. Nem hagyhatta, hogy egy baloldali zsidó értelmiségi nyilvánosan leiskolázza, hiszen ekkor még viszonylag kezdő volt a politikában, csak a szárnyait próbálgatta és komolyan tartani lehetett attól, hogy bimbózó karrierje veszélybe kerül.

hitler

Hans Litten ugyanis kiváló szónok volt, intelligens, szarkasztikus, tájékozott, magabiztos és kérlelhetetlen. Erősen baloldali nézeteket vallott, (és jóllehet ő maga sohasem lépett be a pártba) számos barátja hithű kommunista volt, illetve gyakran kérték fel a német kommunista párt, a Kommunistische Partei Deutschlands (KPD), és annak erőszakszervezete, a Roten Frontkämpferbundes-hez (kb. Vörös Frontharcosszövetség) köthető személyek képviseletére.

A húszas évek végén, a harmincas évek elején ugyanis Németország (de főleg a nagyvárosok, így az addig kifejezetten baloldali Berlin is) lángokban álltak: a háborúban szocializálódott fiatalok, és a poszttraumás stresszbe beleőrült veteránok, a világválságért és a munkanélküliségért változatos háttérhatalmakat és csoportokat hibáztató éhes férfiakból (és nőkből!) szerveződött rablóbandák, nemzetiszocialista barnainges rohamosztagosok és kommunista munkásbrigádok csépelték egymást a nyílt utcán, nem egyszer a gyilkosságoktól sem visszariadva; a rendvédelmi szervek pedig képtelenek voltak úrrá lenni az anarchikus, néhol már-már polgárháborúra emlékeztető állapotokon.

Hitler és pártja ekkor válaszút elé érkezett. Az NSDAP az 1930-as választáson addig soha nem látott sikert ért el: 18%-ot szerzett. A nácik új támogatói többnyire a középosztályból, protestáns gyülekezetekből, értelmiségi és művészkörökből, az üzleti és a pénzügyi szférából kerültek ki: Hitlernek mindenképpen máshogy kellett megszólítania őket, mint a mélyszegénységben élő, becsapott szerencsétlenekből és véresszájú szélsőjobboldaliakból álló korábbi szavazótáborát, de emellett ki kellett elégítenie az utóbbiak (valljuk be, nem túl magas) igényeit is. A náci vezér tehát 1931-re már két lovat igyekezett megülni. Hans Litten ezt igyekezett kihasználni.

 

Szemtől szemben: Hitler és Litten  a bíróságon 

A dörzsölt jogász, aki engesztelhetetlenül gyűlölte a nácikat, azzal a szándékkal szállt a tárgyalóterem ringjébe Hitler ellen, hogy egész Németország, sőt az egész világ előtt leleplezi az önjelölt népvezért. Tanúként idéztette be a bíróságra, az egyik barnainges rohamcsapat (SA, Sturmabteilung, magyarul rohamosztag) által elkövetett bűncselekmény miatt: 1930. november 22-én egy SA-csoport betört a charlottenburgi Éden Táncpalotába és gépfegyverrel gyilkolt le egy halom mulatozó-tivornyázó, kommunistának vélt személyt. Hans Litten már nem egyszer védett sikeresen baloldali személyeket és csukatott le barnaingeseket, így a kommunisták ez alkalommal is őt kérték fel. Litten azonban belefáradt a náci „kis halak”, az unalmas barnainges tucatemberek eljárásaiba, helyette egy cápát akart kifogni: a per harmadik napján tanúként hívatta be Adolf Hitlert.

Ennek két célja volt: egy jogi és egy politikai. Ami a politikai célt illeti, Litten azt akarta elérni, hogy Hitlernek mindenképpen színt kelljen vallania, és essen ki legalább az egyik, de inkább mindkét nyeregből: vagy álljon ki nyíltan az SA kegyetlenkedései mellett, ezzel veszítse el relatíve törvénytisztelő középosztálybeli támogatóit; vagy pedig határolódjon el a fizikai erőszaktól, ezzel pedig idegenítse el magától a militáns rohamosztagosokat. Hans Littennek azonban jogi célja is volt a náci vezér beidézésével; korábban, 1930-ban Hitler már tanúskodott egyszer Lipcsében: itt halálos komolysággal hitet tett a törvények maximális tisztelete mellett és esküt tett, hogy az NSDAP eltávolodott az erőszaktól.

Litten ezt az eskütételt akarta kihasználni Berlinben: ha be tudta volna bizonyítani, hogy Hitler eskü alatt tanúzott hamisan, illetve hogy az Éden táncparkettje elleni támadás egyenes következménye a hitleri politikai filozófiának, a későbbi diktátort börtönbe zárhatták volna, de legalábbis visszatoloncolják Ausztriába.

hitler

A későbbi diktátor egyszerű kék öltönyben jelent meg, a tárgyalóterem karzatait és előtte az utcát pedig ellepték támogatói és ellenségei: Hitler igyekezett, az egyszerű, értelmes jóember benyomását kelteni – legalábbis eleinte. Komoly képpel bizonygatta, hogy az SA csak egy sportklub, (ezt a kifogást azóta is gyakran hallhatjuk különféle paramilitáris csoportosulások agytrösztjeitől) hogy a zavargásokat mindig a vörösök kezdik (a zsidókat érdekes módon nem említette) és hogy nácik kifejezetten békés, társadalmi megbékélésre törekvő, mélyen pacifista társaság.

Amikor Litten felolvasott neki néhány sort saját korábbi beszédeiből, melyekben az erőszak és a terror, az antiszemitizmus és a Keleti Élettér-elmélet kérdéseit taglalta, kissé zavarba jött és azt állította, hogy az elhangzottakat nem szó szerint kell érteni, ő csupán metaforikusan fogalmazott. Amikor Litten felolvasta Joseph Goebbels (Hitler jobbkeze, a náci propaganda megteremtője) egyik frissen megjelent szórólapját, mely szerint a weimari demokráciát „eltörlik”, a „német ököl erejével” pedig új, náci utópia valósul meg, Hitler hangja és kezei már remegtek, miközben fejét ide-oda kapkodva bizonygatta, hogy semmi köze sincs ehhez a röpirathoz, az nem hivatalos pártkiadvány. Amikor Litten egy kiugrott SA-tiszt vallomásával szembesítette, mely szerint a náci vezető alig bírta ki nevetés nélkül a lipcsei bíróság előtt tett vallomást, Hitler remegő hangon lehazugozta a tanút. Kétségtelenül kiváló szónoki képességei itt cserbenhagyták: kocsmák és stadionok színvonaltalan közönségének kiváló, gyújtó hangulatú beszédeket tudott tartani, képességei azonban mit sem értek a tárgyalóteremben a művelt, tájékozott, intelligens közönség előtt: csak hebegett-habogott, grimaszokat vágott, a nyakkendőjét birizgálta, egyik lábáról a másikra állt, miközben Litten valósággal megsemmisítette keresztkérdéseivel.

Kétség nem férhet hozzá, hogy a vitát Litten nyerte meg. Megmutatta a német társadalomnak a nácik és vezérük igazi arcát és bebizonyította: Hitler csupán a törvénytisztelő ember pózában tetszeleg. Németország azonban nem kapta fel a fejét: az emberek továbbra is jól érezték magukat buborékjaikban, nem izgatta őket a valóság, hogy választott messiásaik milyenek is valójában. Hitler továbbra is megülte mindkét lovat: középosztálybeli támogatóik jobban féltek a kommunizmustól, mint a barnainges utcai erőszaktól. Nem ismerték fel, hogy az emberi civilizációt nem csak balról fenyegeti veszély.

 

A hatalomra jutást követően

Hitler 1933-ban került hatalomra: a bátor Hans Littent már a Reichstag-tűz éjjelén letartóztatták, ezáltal ő lett a Harmadik Birodalom egyik legelső politikai foglya. Öt évig írta a koncentrációs tábor poklát: 1938-ban felakasztotta magát Dachauban.

Az ügyvéd, aki szócsatában jobbnak bizonyult magánál Hitlernél, évtizedekig nem részesülhetett semmilyen megemlékezésben: a nácizmus évei alatt még a nevét sem lehetett kiejteni a Führer előtt anélkül, hogy az ne kapott volna idegrohamot, a háború után pedig személye egyik Németország irányvonalába sem illeszkedett igazán. (A nyugatnémeteknek túlságosan balos volt, a keletieknek pedig nem eléggé). Azóta film is készült életéről és tetteiről, szerepelt a Babylon Berlin c. nagy sikerű sorozatban, nevét és arcképét pedig szerte Németországban számos emlékmű őrzi.

 

 

Források: 1, 2, 3, 4

EnglishGermanHungarian