[metaslider id="9331"]

Adj, hogy adhassanak!

A karácsony a béke és a szeretet ünnepe, valamint a rohanásé. Ebben az időszakban az emberek buzgón keresik szeretteik számára a tökéletes ajándékokat, hiszen – elcsépelt ugyan, de igaz – sokkal jobb adni, mint kapni! Ez persze nem csak a karácsonyi ajándékokra jellemző, másféleképpen is tudunk adni, ami szintén olyan melegséggel tölti el a szívünket, mint egy jól sikerült meglepetés. Karácsonykor rengeteg adománygyűjtést szoktak szervezni országszerte, akár családok, szervezetek számára, vagy akár négylábú barátaink számára is. Valahogy az emberek ilyenkor jobban felfigyelnek ezekre az eseményekre, ennek köszönhetően pedig mégtöbb család, illetve kiskedvenc, boldogan élheti meg az ünnepeket. December 12-én a Nagyatádi Természet- és Állatvédő Egyesület adománygyűjtést szervezett a nagyatádi Tesco bejáratánál. Már szerveztek hasonló gyűjtéseket, de a mostani során rekordmennyiségű adományt kaptak a menhely dolgozói. Barátnőm, Kovács Dorina is segített megszervezni az adománygyűjtést, illetve ő is a helyszínen fogadta az adományokat. Dorina egy kisebb interjú keretében elárult néhány információt a gyűjtéssel kapcsolatban, köztük azt is, hogy mennyi adomány gyűlt össze a hétvége folyamán.

 

Példaértékű, hogy így foglalkozol a nagyatádi állatmenhellyel. Mióta segíted az ott dolgozók munkáját?

Kovács Dorina: Drága Blankám, köszönöm, hogy így látod, kedves tőled. Az egyesületnek 2018-2019-es évben is segítettem, de teljes gőzerővel, teljes aktivitással idén segítem a munkájukat.

Mi körülbelül 1-kor adtuk le az adományunkat nektek, ekkor pedig 12 bevásárlókocsi volt már teljesen megpakolva. A nap végére mennyivel növekedett ennek a száma?

Kovács Dorina: A Nagyatádi Állatmenhely Védencei számára szervezett gyűjtésen a nap végére:

– 1650 kg kutyatáp (25 bevásárlókocsi),

– 9 bevásárlókocsi konzerv adomány,

– a menhely védencei – cicák számára is egy doboz felajánlás érkezett, amiben 10 db konzerv és közel 10 kg táp volt, valamint közel 15 ezer forint gyűlt össze. 

Az adományok mennyisége 2 hónapra elegendő élelmet biztosít védenceink számára.

Ha jól tudom, nem ez volt az első karácsonyi adománygyűjtés a menhely számára. A régebbi gyűjtések is hasonló módon, illetve időpontokban voltak megszervezve?

Kovács Dorina: Valóban, korábban is voltak adománygyűjtések karácsonykor. 2019. december 14-én 7:00-19:00 óráig vártuk az adakozókat, illetve 2020. december 12-én 10:15-18:00 óráig. A 2019-es adománygyűjtés a Nafigyelj! tagokkal közösen valósult meg, idén pedig az Egyesület önkénteseivel, civil keretek között került sor a gyűjtésre.

A szórólapon az állt, hogy leginkább tápra vagy konzervre lenne szüksége a menhelynek. Ezen felül még milyen adományokkal kedveskedtek az emberek?

Kovács Dorina: Szombaton kaptunk kutyaruhát, hámot, valamint 1 doboz kutyaszalámit és jutalomfalatot felajánlásként.

Elmondhatjuk akkor, hogy sikeresen zárult az adománygyűjtés?

Kovács Dorina: Igen, nagyon boldogok és hálásak vagyunk, hiszen ez volt az eddigi legsikeresebb (34 bevásárlókocsi) karácsonyi adománygyűjtés a menhely történetében. A tavalyi gyűjtés során 20 bevásárlókocsi adományt kaptunk, 2018-ban pedig 12 bevásárlókocsi felajánlást kapott az egyesület a védencek számára (ekkor májusban volt az a gyűjtés).

Boldogsággal tölt el, hogy vannak még olyan emberek, akik ennyire a szívükön viselik az állatok sorsát. Nyáron pár alkalommal én is segítettem a menhely dolgozóinak, és közben a szívem szakadt meg a befogadott kiskutyákat látva. Karácsonykor is rengetegen döntenek úgy, hogy háziállatot ajándékoznak, ez persze nem mindig a legjobb döntés. Én nem azt mondom, hogy ezt ne tegyük, hanem inkább azt, hogy jól gondoljuk át! Egy kutya, vagy akár macska nagy felelősséggel jár, nem dönthetünk úgy pár hónappal később, hogy már nem tartunk igényt az „ajándékra”! Nincs is szebb annál, amikor egy kiskedvenc családra lel, viszont nincs is annál szomorúbb, mikor utcára kerül…

Visszatérve Dorinára, ezúton is szeretném neki megköszönni az interjút. Kutyaugatással teli, boldog karácsonyt kívánok mindenkinek, a Media Iuris nevében is!

EnglishGermanHungarian