„Solymosi Eszter hiába sírsz, cserbenhagyott a nagyvilág.” – él még mindmáig a fiatalon eltűnt szolgálóleányról a dal.
A méltán híres tiszaeszlári per, (vagy ahogyan elhíresült: vérvád) az 1800-as évek egyik legérdekesebb ügyeinek egyike, ha nem a legmegosztóbb. A Solymosi Eszter eltűnésével és meggyilkolásával kapcsolatban felmerült kérdések napjainkig tisztázatlanok és sok vita tárgyát is képezték az évtizedek és századok során. Habár a tiszaeszlári pernek jelentős irodalma van, viszonylag csekély a megoldáshoz közel állónak tűnő, nagyobb jelentőségű mű. A tárgyalást részletesen megismerhetjük Eötvös Károly memoárszerű munkájából, melynek az ügyvéd – a jelentőségét hangsúlyozandó – A nagy per címet adta. Ha azonban inkább a per és korszak viszonyáról akarunk többet megtudni, jobban tesszük, ha Krúdy Gyula: A tiszaeszlári Solymosi Eszter című regényét olvassuk el.
A vérvád
A vérvád az az állítás, hogy a zsidók a nem zsidókat, általában persze keresztényeket gyilkolnak meg azzal a céllal, hogy vért szerezzenek pészachra, vagy más rituális célokra. A vérvádak szándékos hazugságok, koholt vádak és népi hiedelmek összessége a zsidók gyilkolási vágyáról és vérszomjasságáról, amely azon a felfogáson alapul, hogy a zsidók gyűlölik a keresztényeket és általában az emberiséget. A vérvádnak természetes társadalmi okai is vannak: a kulturális különbözőségből fakadó, a vallási elkülönülés adta „másság” csak akkor szúr szemet, ha egy adott társadalmon belül megnövekedik a zsidók számának aránya, s ez a befogadó nép egyes tagjai számára érdeksérelmet okoz.
Solymosi Esztert gazdasszonya festékért küldte a boltba, ám nem ért vissza, ezért a lány anyja feljelentést tett a szolgabírónál. A faluban gyorsan elterjedt a hír, hogy Esztert a helybéli zsidók „emésztették el”: három sakter metszőkéssel elvágta a szűz lány nyakát, s edénybe gyűjtött vérét a húsvéti pászka tésztájához keverték.
Tiszaeszláron több szemtanú jelentkezett, aki állítólag látta a lányt a zsinagóga előtt, majd kétségbeesett kiabálást hallott az épület felől. Az anya újból feljelentést tett, immár a templomszolga kisebbik, négy és fél éves fiának a szavaira alapozva, aki szerint bátyja a kulcslyukon át szemtanúja volt a gyilkosságnak. A vizsgálatot vezető Bary József aljegyző utasítására május 19-én letartóztatták a templomszolga Scharf Józsefet és feleségét, nagyobbik fiukat, az állítólagos szemtanú Scharf Móricot pedig elkülönítve tartották.
Bary semmilyen közvetlen bizonyítékot nem talált, de Scharf Móric vallomása alapján – amelyet, mint később kiderült, erőszakkal csikartak ki – 15 zsidó embert eljárás alá vont. Július 18-án újabb fordulat következett: a Tiszából előkerült Solymosi Eszter sértetlen holtteste. Ezt a legkevésbé sem pártatlan vizsgálat azzal magyarázta, hogy a zsidók a lány ruháiba öltöztetve egy másik női tetemet csempésztek oda, ezzel is bizonyítva bűnösségüket. A holttestet megtaláló ruszin tutajosokat megfélemlítették, így azok visszavonták vallomásukat.
A tárgyalás
Eötvös Károly ügyvéd azt a megbízást kapta 1882-ben, hogy védje azokat a zsidó vádlottakat, akiket azzal vádoltak meg hamisan, hogy „rituálisan meggyilkolták” a tiszaeszlári Solymosi Esztert, majd a holttestet el akarták tüntetni. A védő húsz évvel később publikálta egyedülálló jogi memoárját, amely tele van ma is időszerű társadalom-lélektani megfigyeléseivel. A könyv teljes címe: A nagy per, mely ezer éve folyik, s még sincs vége.
„Csodálatos tünet, hogy mily harmonikusan működtek együtt a védők. Eötvös [Károly] ti. igen jól osztotta ki a szerepeket. »Sándor, te fogod Schwarcot védeni« – mondta Funtáknak. »Berci, te Móriccal foglalkozol« – adta ki a jelszót Friedman számára. »Náci, te vagy a hullacsempész« [a megvádolt tutajosok felelőse] – parancsolt Heumannra. »Miksa, te foglalkozol a jogi résszel, úgyis fiatal vagy« – szólt hozzám. »Én pedig az egészet felölelem, és azt, amit kihagytok« – fejezte be a megállapodást.” Így emlékezik vissza Székely Miksa, a tiszaeszlári per egykori ügyvédcsapatának legfiatalabb tagja a történtekre. A harmónia nem mindig volt ugyan tökéletes, de a védők kétségkívül eredményesen végezték a munkájukat. Komoly jogászi teljesítményről volt szó.
A per tárgyalására 1883. június 19. és augusztus 3. között került sor, menetét nem csak az ország, hanem egész Európa figyelemmel kísérte. A Nyíregyházán megnyitott végtárgyalás hathetes eseménysorozatáról nem csak az összes magyar napilap közölt részletes tudósításokat, hanem minden jelentős európai újság figyelme a nyári hőségben fuldokló, poros magyar kisváros felé fordult. A tárgyalás utolsó fordulóján Eötvös hétórás védőbeszédében bizonyította be a vád biológiai, vallási, erkölcsi lehetetlenségét. Augusztus 3-án a vádlottakat felmentették, majd a fellebviteli fórumok után a rituális gyilkossággal vádolt zsidókat a királyi kúria jogerős ítélete 1884. május 10-én felmentette.
Sziasztok! Sebők Aida vagyok a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar jogász szakos hallgatója, a 2021/22-es tanévtől a Media Iuris szerkesztője. Az írással és az irodalommal már általános iskolában elkezdtem foglalkozni és ez a szenvedélyem azóta is tart. Cikkeimben elsősorban a büntetőjog a fő csapásvonal, de nagyon élvezem az interjúk készítését is, így sok különleges emberrel és izgalmas témákkal igyekszem színesíteni a Media Iuris oldalát.
