Az emberek nagy része az olyan gengszterfilmek, mint A keresztapa vagy Nagymenők által tisztában van a szervezett bűnözés jelenségének fennállásával. A megnevezés hallatára sokan először az olasz maffiára, Al Capone-ra, esetleg a japán jakuzára asszociálnak, azonban a bűnszervezetek számos más országra, kontinensre és népcsoportra is kiterjedő láncolatot alakítottak ki.
Mivel már az ókorban is követtek el deliktumokat az emberek, ez megtörtént szervezett csoportosulások formájában is, például a római jog vis maiorként, azaz felső balesetként értékelte az elháríthatatlan emberi tevékenységeket, mint például a kalózok vagy rablók ténykedését. Ezen szervezetek az idő múlásával folyamatosan módosultak, később pedig olyan új megnyilvánulási formái alakultak ki, amelyek napjaink gyakori és súlyos problémáit jelentik. Pár évtizeddel ezelőttig a szervezett bűnözést a maffiával azonosították. A maffia olasz, pontosabban szicíliai eredetű, azonban egzakt keletkezésének története homályba vész. Szoros összefüggés figyelhető meg a szervezet és sziget sorsának alakulása között, ugyanis Szicília, illetve annak lakói folyamatos megszállás alatt álltak, így az olyan idegen hatalmak, mint görögök, rómaiak, franciák is elnyomásuk alatt tartották őket. Ez egyrészt a lakók bizalmatlanságát, másrészt a hatalom állandó cserélődése miatt egy jól működő államszervezet hiányát eredményezte. A gyengekezű állam élére ezért olyan erőskezű vezetők kerültek, akik egyfajta igazságszolgáltatói funkciót töltöttek be, vagyis azt a feladatot látták el, amit az államnak kellett volna. Ezek a vezetők magukat tiszteletbeli férfiaknak is nevezték, kiválasztásuk a bizalmon és vérségi kapcsolaton alapult. A kora időkben zsarolásból, uzsorahitelezésből, a tilalmi évek alatt alkohol-, majd később kábítószercsempészetből, szerencsejáték elterjesztéséből tartották fenn magukat. Manapság bűnözői tevékenységük a fehérgalléros irányba tolódott el és a csúcstechnológiát alkalmazva a hatóságokba beolvadva behálózza az egész világot.
Az észak-kaukázusi csecsenek bel- és külföldön egyaránt a leghírhedtebb és legsokoldalúbb oroszországi maffiózóknak tekinthetők. A csecsenek folyamatos harcban álltak már a volt Szovjetunió idején is a hatalommal. Amikor Kazahsztánba és Közép-Ázsiába telepítették őket, a vezetőség igyekezte őket ideológiailag is átformálni. Veszedelmes, vérszomjas banditáknak titulálták őket, azonban nemhogy elpusztultak volna, de alkalmazkodtak ahhoz a földhöz, ami a halálukat kívánta. Noha a csecsenek súlyos konfliktusba keveredtek az állammal, ők voltak azok, akik elsőként változtatták meg a bűncselekmények elkövetését a Szovjetunióban szervezett bűnözéssé. Nyomozók tömegei vallottak kudarcot a szigorú hierarchián, kemény fegyelmen, valamint a hallgatásra tett fogadalmon alapuló csecsen bűnözői csoportok tevékenységének felderítésében, ami elsősorban a gyilkosság, rablás, zsarolás és lopás elkövetését foglalja magában.
Európában az első világháború után a szervezett bűnözés fő nyereségforrása az alkohol illegális forgalmazásából származott, ám később a prostitúció, pénzhamisítás, fegyverüzlet és a kábítószer-kereskedelem is elterjedt. A II. világháború utáni időszak bizonyos országokban a szervezett bűnözés reneszánszát hozta magával, főleg Olaszország esetében, ahol szinte egyszerre jött létre az olasz maffia három nagy ága: Nuova Maffia, Nuova Camorra Organizazzione és a Nuova Famiglia. A szervezett bűnözés elsősorban Olazországból és az Egyesült Államokból szivárgott be az olyan országokba, mint Németország, Japán vagy Mexikó. A magyar, szlovén, cseh, szlovák és lengyel szervezett bűnözői csoportok elsősorban a vagyon elleni bűnözés, lopott gépjárművek csempészése és kereskedelme, valamint az alkohol- és cigarettacsempészet terén aktívak.
Az Egyesült Államok szervezett bűnözése a latin-amerikai, olasz, kubai, mexikói bevándorlók között fejlődött ki. A Chicagói Nagy Gengszterháború (1920) után a szervezett bűnözés John Torrio és Al Capone vezetésével és újításával elindult az országos gazdasági és politikai hatalom felé, szinte akadálytalanul hódította meg a szórakoztatóipart, szerencsejátékot, prostitúciót, az olasz érdekvédelmi szervezeteket, szakszervezeteket, majd behatolt a bankvilágba. Az 1950-es évgek végétől az USA olasz maffiája a La Cosa Nostra végleg megszabadult a hagyományos szervezett bűnözés módszereitől és átlépett a nemzetközi gazdasági bűnözés területére. A latin-amerikai, főként kolumbiai szervezett bűnelkövetői csoportok régebben kizárólag az USA felé irányuló szervezett bűnelkövetői tevékenységet végeztek, ám a ’80-as évek óta nemzetközi színtérre lépve elsősorban a kokain és származékainak kereskedelmét végzik, csakúgy, ahogy Mexikó is.
A keleti térség tekintetében a yakuza a világ egyik legrégebben működő bűnszervezeteként Japánban jött létre két különálló számkivetett csoporttal. Közülük az egyik a tekiya, más szóval vándorló házaló volt, aminek tagjai faluról falura jártak, eközben rossz minőségű árukat kínáltak a piacon, illetve fesztiválokon. Sok tekiya a kitaszítottak közé tartozott, megalkotva a japán társadalmi ranglétra legalsó fokát. A másik csoport, amelyből a yakuza megszületett, a bakuto, vagyis szerencsejátékosok voltak. Alaptevékenységükből, a szerencsejátékból a kölcsönadások és más illegális cselekedetek eredeztethetők. A yakuza modernizálódásának kezdetén a 19. század második felétől az addig zárt szigetország kezdte megnyitni kapuit, ami nagyobb horderejű gazdasági és politikai változások hullámát indította el. A politikába való belépés a maffiához hasonlóan itt is meghatározó lett, azonban a második világháború után a megszálló erők potenciális veszélynek tekintették a yakuzát, azonban az ellenük lefolytatott nyomozások eredménytelenek maradtak. A modern yakuza pedig szinte minden illegális tevékenységre (kábítószer, szerencsejáték, prostítúció stb.) kiterjedő csoportokat hozott létre, amik áthatják Japán politikai és gazdasági rendszerét egyaránt.
Forások: 1, 2, Janzsó Donát: A szervezett bűnözés kialakulása és jelenlétének sajátosságai
Képek: kiemelt kép, 1, 2
Sziasztok! Szládovics Fanni vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karának jogász szakos hallgatója. Első éves korom óta tevékenykedem a Media Iuris egyik szerkesztőjeként, hiszen az írás mindig is érdekelt és közel állt hozzám. Igyekszem változatos, különféle témákat feldolgozó, elsősorban ismeretterjesztő, kulturális, közéleti és szakmai cikkekel színesebbé tenni az egyetemi lapot.
