A történelem folyamán számos boszorkányperrel, boszorkány üldözéssel találkozhattunk már, melyek igen nagy foltot hagytak a régi időkön. Hazánkban annak ellenére ezek a boszorkányperek sokkal később kezdődtek, a legintenzívebben pedig a 18. században folytak, mégis benne él a köztudatban az a kép, melyet a „sötét középkor” és a babonák világa nyomott rá az akkori Európára. Talán az egyik leghátborzongatóbb és legkegyetlenebb per, mellyel találkozhatunk hazánkban, az épp ezen a szigeten történt az 1700-as évek elején.
Kik is azok a boszorkányok?
Érdekesnek tűnhet a kérdés, hisz mindenkinek megvan egy bizonyos kép a fejében, ami először erről a szóról eszébe jut. Legyen az egy cirokseprűn repkedő, bibircsókos orrú, gonosz banya, vagy éppen Hermione Granger, vagy akár egy kedves, segítőkész varázsló valamelyik meséből. Na de ez a kép a régi emberek fejében teljesen máshogy élt. Szerintük a boszorkányok az ördögtől származtak, és csak rontást, illetve ártásokat hoztak szerencsétlen állatokra, emberekre. Nem volt akkoriban jó boszorkány, csupán velejéig gonosz, ki fenyegetést hoz csak mindenre és mindenkire ki az útjába kerül.
Hogyan kezdődtek hazánkban a perek?
A magyarországi boszorkányüldözést tekintve olyan varázslókról lehetett szó, akik a kereszténység előtti vallási gyakorlatokkal nem hagytak fel. Nemcsak egyházi, hanem világi bíróságok is foglalkoztak boszorkányperekkel.
„De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” – Boszorkányokról pedig – amelyek nincsenek – ne legyen több szó! – Könyves Kálmán törvénykönyve
Az első tényleges perre Könyves Kálmán idejében került sor, mikor a felvilágosult uralkodó törvénybe foglaltatta, – félreértelmezték ezt a törvénycikkelyt, mivel boszorkányok és perek is voltak hosszú évszázadokon át, legalábbis akkor szentül állították a törvény ellenkezőjét – hogy bizonyos természetfeletti lényekről, nevén nevezve strigákról tilos beszélni. Ezen lényekre úgy gondolt a néphiedelem, hogy bizonyos asszonyok állatbőrbe bújnak esténként, és szörnyű álmokat hoznak az alvó emberekre. Emellett egyéb törvényeket is kiadott, melyekben a varázslást gyakorló emberekre tért ki, és szankcionálta ezen tetteket. Súlyos, akár halálos próbákat kellett kiállnia a gyanúsítottaknak, melyeket különféle képpen kellett teljesíteniük, hogy ártatlanságukat bizonyítsák. A perek egészen 1768-ig, Mária Terézia által kiadott törvényig zajlottak, mely végleg beszüntette a boszorkánypereket az egész ország területén.
Ennek fényében, hogyan is zajlott a per?
A pert az akkori városi hatóságok kezdeményezték. Úgy sejtették, hogy az 1720-as években tomboló szárazság, éhínség és járvány mind egy „természetfeletti csoportnak” köszönhető, mely nem volt más, mint a boszorkányok. Így kihirdetésre került maga a boszorkányper, mely nem sokkal később meg is találta az első vádlottját. Nem is volt nehéz, hisz a város lakói egyöntetűen megvádolták a rossz természetű bábaasszonyt, Kökényné Nagy Annát, kivel meg is volt a per első áldozata. Ám rosszhiszemét bizonyítva másokat is magával rántott a halálba, ugyanis a vallatások során az asszonynak a nyelve megeredt, így összesen 18 embert ítéltek el boszorkányság gyanújával.
A perek főként osztrák-német jogi mintára folytak, melyek, elsősorban inkvizíciós nyomozópert jelentettek. Ennek lényege, hogy a vádlott személytől megpróbálták kicsikarni a valódi tényállást. Az igazság kiderítése érdekében a korabeli jogrendszer kényszereszközök használatát is megengedte.
A gyanúsítottaknak vízpróbát és mérlegpróbát kelet kiállniuk, mely értelmében, aki „könnyűnek találtatott”, az bizony boszorkány, és el kell ítélni. Később hosszú tűkkel szurkálták őket, hogy az ördög jegyét megtalálják rajtuk. Ezen vallatások során többen elhunytak, vagy a nagy nyomás hatására végeztek magukkal a tömlöcben. A hosszú, fájdalmas kínzó per 1728. július 23-án véget ért, mikoris ezen a szigeten égettek meg elevenen hat férfit és hat nőt boszorkányság vádja miatt. Közöttük volt a város egykori bírája és leggazdagabb polgára, a 82 éves Rózsa Dániel, és az őt boszorkánysággal vádolt bába, Kökényné Nagy Anna is. Három máglyát – egyes feljegyzésekben 4 – készítettek számukra, amelyeket a város hóhéra egyszerre gyújtott meg. Ez volt a legnagyobb boszorkányüldözés a magyar történelemben.
A legenda
Az emberek ezután félni kezdtek a szigettől, szóbeszédek, mendemondák kaptak szárnyra az ott kísértő szellemekről, akik nem tudtak békére lelni erőszakos haláluk után. A helyiek is rengeteg furcsaságról számoltak be az évek alatt, például, hogy arcokat láttak a fák lombjaiban, sikolyok hallatszanak éjszakánként, és a legfurcsább, hogy a helyszínen 12 amulettet találtak, ám a halálra ítéltek nem viseltek ruhát. Így az amuletteket igen nagy rejtély öleli körül, hogy hogyan is kerültek oda. Ám az amuletteket a következő alkalommal már sehol sem találták, így még nagyobb a rejtély a sziget körül.
Jó tanácsként: csak az menjen a sziget közelébe, – főleg éjszaka – ki nem fél, vagy imádja a hátborzongató helyeket.
Képek: Kiemelt kép, Kép1, Kép2, Kép3
Biró Sára vagyok a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi kar jogász szakos hallgatója. A jog gimnazista korom óta közel áll a szívemhez, emellett a közösségi életből is kivettem részem. A Media Iurisnak hála, a kettőt egyszerre élvezhetem, és remélem mások is szívesen olvassák majd cikkeimet.
