[metaslider id="9331"]
nő

A sorozatgyilkos nő, aki saját gyermekeit ölte meg

Húsz évvel ezelőtt Andrea Yates öt gyermekét fojtotta vízbe azalatt a hatvan perc alatt, míg férje elment munkába és anyósa még nem érkezett meg az unokáihoz. A nő mentális betegségben szenvedett, amit egy ideig gyógyszerrel kezeltek, de férje unszolására teherbe esett az ötödik gyermekükkel, ami miatt abba kellett hagyni az addigi kezelést. Édesapja halála végérvényesen elindította a mentális lejtőn. Először életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, amit négy évvel később megváltoztattak, azóta elmegyógyintézetben van.

A gyilkos anya életútja

Andrea Yates 1964-ben született Texasban, egy négy gyermekes család legkisebb utódjaként. Anyja Németországból menekült az Egyesült Államokba, édesapja ír bevándorlók gyermeke volt. Andrea már kamaszéveiben bulímiás volt, depressziós epizódoktól szenvedett és öngyilkossági gondolatokkal küzdött. Diplomás ápolónőként végzett a texasi egyetemen, majd munkát vállalt az egyetem Rákkutató Központjában.  Későbbi férjével, Russel Yates-szel, a NASA mérnökével 25 éves korukban ismerkedtek meg a houstoni lakótelepen. Russel egy karizmatikus prédikátor tanítványa volt, a túlzó, szélsőséges eszméikhez Andrea is csatlakozott. 1993-ban házasodtak össze, és az volt a közös szándékuk, hogy annyi gyermeket nevelnek fel, amennyivel Isten és a természet megajándékozza őket. 8 év alatt Andrea 5 gyereket szült, 4 fiút (Noah, John, Paul, Luke) és egy lányt, Maryt. Mikor második gyermekével várandós volt, a nő abbahagyta addigi kedvenc hobbijait és barátai szerint visszahúzódóvá vált. Andrea életét végigkísérte a vallás iránti rajongás, illetve a sátántól való félelem, mely később zavart elméjében a gyermeki engedetlenség képében jelent meg.

nő

Lefelé a lejtőn

A házaspár idillikus életének hamar vége szakadt, mikor Russel az első gyermekük születése után elfogadott egy floridai állásajánlatot. Ezután a család egy szűk lakókocsiba költözött. Ebben az évben Andrea harmadjára is teherbe esett, de elvetélt. A nő súlyos depresszióba esett, öngyilkosságot kísérelt meg 1999-ben és kórházba került. Hazaengedését követően másodszorra is kórházi kezelésre szorult, gyógyszereket kapott, így állapota javulni kezdett. Houstonban vettek egy kis házat, ahol nyugodt, békés életkörülményeket sikerült teremteni, azonban a férfi unszolására gyermekeiket otthon tanították, mely elszigeteltebbé tette a már mentálisan amúgy is labilis nőt. Andrea orvosa a családot óva intette a további gyerekvállalástól, ám Russel nem engedett dinasztikus elképzeléseiből. 2000 novemberében megszületett ötödik gyermekük, Mary. Miután Andrea édesapja abban az évben elhunyt, a nő mentális állapotában teljes összeomlás következett be. Elhagyta gyógyszereit, nem volt hajlandó szoptatni, illetve önsértő magatartásba kezdett. Késsel vagdosta magát és nem etette rendesen a gyerekeit, mert úgy érezte, hogy túl sokat esznek. Elhatalmasodott rajta a vallási téboly, minden gyermeki engedetlenségben az Istennek való ellenszegülést vélte felfedezni. Az utolsó napokban Andrea azt érezte, hogy kamerákkal figyelik, illetve a tévében szereplők hozzá és a gyerekeihez beszélnek. A hallucinációiról férjének is beszélt, de nem segített neki, sőt felesége orvosa elől is eltitkolta. 

A tragédia napja

Két nap múlva a nő megtöltötte a kádat vízzel, ahol elsőként a három legfiatalabb fiát fojtotta vízbe, majd befektette őket a szülői ágyba és betakarta őket. Ezután a féléves Maryvel tette meg ugyanezt, majd miközben a kislány teste ott lebegett a kádban, a 7 éves Noah bement a fürdőszobába. A kisfiú igyekezett elmenekülni, de anyja utolérte és sikoltozó fiát belefojtotta a vízzel teli kádba. Noah kétségbeesetten küzdött, kétszer sikerült is levegőt kapnia, ám Andrea addig tartotta a víz alatt, míg meg nem fulladt. A fiút a kádban hagyta, míg Maryt az ágyhoz vitte és testvérei karjaiba fektette. Ezután többször hívta a rendőrséget, azonban nem mondta el, hogy miért. Andrea azzal magyarázta a gyilkosságot, hogy nem volt jó anya, emiatt gyerekei nem megfelelően fejlődtek, ezért büntetésre volt szükség. 

nő

Az ítélet

2002-ben 3 héten át tartott a tárgyalása, amely során az esküdtszék bűnösnek találta. A bíróság Andrea Yates-t először élete végéig tartó börtönbüntetésre ítélte, végül az ítéletet elmegyógyintézeti elzárásra változtatták. 2012-ben kérvényezte, hogy a kórházon kívül gyónhasson és áldozhasson, azonban az indítványt visszautasították. 2014-ben azt kérte, hogy a többi beteggel kirándulhasson, azonban ezt sem engedélyezték.

A tragikus esetről az évek során megosztó nézetek alakultak ki. Sokan az apát hibáztatják, mivel látta felesége állapotának romlását, de mégsem segített, sőt csak rontott a helyzeten. 

Te mit gondolsz, mi vezetett a végzetes tragédiához?

Források: 1, 2

Képek forrása: kiemelt, 1, 2

EnglishGermanHungarian