[metaslider id="9331"]

A #ptecsalád nem csak egy szlogen – interjú egy elsőéves jogász hallgatóval


Végzősként számos meghatározó és fontos döntést kell meghozni. Ezek egyike a felvételi időszak szinte legelső és legfontosabb döntése: sorrendet állítani a kiválasztott egyetemek és szakok között. Ahány felvételiző, annyi történet, hiszen nincs két teljesen ugyanolyan indok, ami miatt valaki a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar mellett tenné le a voksát. A következő interjúban Tóth Noémi, elsőéves jogászhallgató osztja meg gondolatait a PTE-vel kapcsolatban, hogyan élte meg ezt a rendkívüli helyzetet, milyen tapasztalatai vannak az első szemeszterrel kapcsolatban, és miért ajánlaná ezt az egyetemet a választás előtt álló diákoknak.

Media Iuris: Miért pont a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára esett a választásod? Elgondolkodtál másik egyetemen, vagy esetleg szakon? 

Tóth Noémi: A felvételi közeledtével, amikor meg kellett hoznom a döntést, hogy legszívesebben hol folytatnám tanulmányaimat, az első gondolatom a Pécsi Tudományegyetem volt, ami annyira belopta magát a szívembe, hogy más alternatíván nem is töprengtem. A szakkal összefüggésben is hasonló helyzetben voltam. Maga a jog iránti elköteleződésem gimnáziumi éveimnek derekán jelentkezett, így a célnak kitűzött intézmény, illetve maga a szak is kirajzolódott igen hamar terveimben. Fontos tényező volt a döntésemben az is, hogy Pécsett élek. A sok-sok vélemény, tapasztalat és élmény, amit megosztottak velem az egyetemmel kapcsolatban, egyaránt hatást gyakoroltak rám.

 

Media Iuris: 2021-ben a PTE ÁJK ismét elnyerte a legjobb vidéki jogi kar címet. Mit gondolsz, mi ennek az oka? 

Tóth Noémi: A PTE ÁJK folyamatosan fejleszti magát, mindenből a legjobbat kívánja nyújtani, legyen szó akár oktatásról, akár jeles eseményekről; a motiváció, az ambíció sosem hagy alább az intézmény falai között. Nyitott az új dolgokra, és mindent megtesz a kiegyensúlyozott egyetemi életért, amire különösen jó példa a jelenlegi vírushelyzet, amihez kifejezetten jól alkalmazkodott. Nagy hangsúlyt fektet a hallgatókra, lehetőségük van a kibontakozásra, valamint bevonja őket az egyetem életébe, ami nagyon pozitív. 

Media Iuris: Mik a tapasztalataid az első szemesztereddel kapcsolatban, félig rendes, félig online oktatásban? Milyen negatívumokkal kellett szembenézned?

Tóth Noémi: Nagyon nagy örömmel töltött el, hogy az évkezdés elején pár hétig élvezhettük szaktársaink társaságát, megismerkedhettünk oktatóinkkal, kicsit belekóstolhattunk abba, hogy milyen is az igazi egyetemi élet. Úgy gondolom, hogy mindannyiunknak okozott egy kis fejtörést a szemeszterben az, hogy hogyan is kellene a lehető legmegfelelőbb, leghatékonyabb módon helytállni ebben a vírus miatt bevezetett online oktatásban. Tapasztalataim szerint sikerült alkalmazkodnunk, és a lehető legjobbat kihozni a helyzetből. Ebben oktatóink segítségünkre voltak, hisz a lehető legnagyobb odaadással fordultak felénk, igyekeztek minden olyan esetlegesen felmerülő problémát gyorsan orvosolni, ami érhet minket az online térben. Negatívumnak a “time-management” -et emelném ki. Az otthoni lét miatt nehezebb volt egy napi rutint kialakítanom, amihez tartani is tudom magam, de sokat tanultam belőle, így a második félévnek már tapasztaltabban ugrok neki. 

Media Iuris: Mi a véleményed, gólyaként mennyire lehetett részed az „egyetemista-lét” -ben? Milyen alternatívákkal pótolta a kar és az egyetem a kiesett programokat?

Tóth Noémi: Mint utóbb említettem, az első pár hét nagyon kellemesen telt, hisz sok új ismerősre tettem szert, akik azóta már a barátaimmá váltak. Volt lehetőségünk szervezni pár közös programot, ami segített az összekovácsolódásban. Sajnos ez egy töredéke annak, ami akkor várt volna ránk, ha a járvány nem szól közbe.

Természetesen sajnálom, hogy a gólyatábor, és az ehhez hasonló szuper programok nem kerülhettek megrendezésre, de bízom benne, hogy lesz lehetőségünk ezeket a szép élményeket pótolni. Megismerkedtünk az épülettel, az órák tematikájával, amit élőben is megtapasztalni elengedhetetlen ahhoz, hogy átéljük az „egyetemista-létet”. A kar és az egyetem által részt vehettünk különböző online játékokban, kvízekben, ahol a nyertesek ajándékokban részesültek. Tájékoztatva voltunk minden olyan alternatíváról, ami fel tudta dobni a hétköznapokat, online eseményekről, így nem maradtunk le semmiről.

Media Iuris: Miért ajánlanád a PTE jogi karát a most felvételiző diákoknak? 

Tóth Noémi: Véleményem szerint a PTE jogi karán tanulók a lehető legjobb oktatásban részesülnek, és olyan megalapozott tudást sajátítanak el, ami a későbbi munkájukhoz elengedhetetlen, valamint nagyon célravezető. Barátságos és segítőkész emberek veszik majd körül az újonnan érkező diákokat, nem beszélve számos lehetőségről, programról, amiben részt tudnak venni. A PTE jogi karán mindenki egy közösséghez tartozik, ami hozzájárul a családias érzés kibontakozásához. A diákok elsajátíthatnak új hobbikat, szerezhetnek tapasztalatot az élet különböző területein akár a kari szervek, akár a széleskörű óraválasztási lehetőségek által. Ösztöndíjak, különböző versenyek, megmérettetések tárháza várja az arra érdeklődőket. Itt minden lehetőség meg van arra, hogy egyetemi éveik élvezettel teliek, élményekben dúsak legyenek, nem beszélve egy fényes jövőről, amihez minden szükséges körülmény adott, amit az akarat és az elköteleződés fog megkoronázni.

A Media Iuris nevében köszönöm az interjút, és további sikerekben gazdag szemesztereket kívánok!

1 thought on “A #ptecsalád nem csak egy szlogen – interjú egy elsőéves jogász hallgatóval

Comments are closed.

EnglishGermanHungarian