[metaslider id="9331"]

A PTE bemutatkozik a középiskolákban – élménybeszámoló

„Hogy ki, mikor és minek a hatására találja meg az útját, arra nincsenek sablonok, a világutazóból is lehet szerzetes, és akár egy remete is nekivághat az útnak” – Kálmán Olga

Mindig fejtörést okoz a fiataloknak az a kérdés, hogy „mi leszek, ha nagy leszek?”. Véleményem szerint 17-18 évesen nehéz erre konkrét választ adni, amikor a diákok még bőven benne lehetnek egyfajta önismereti fázisban. Rengeteg hatás és impulzus éri őket nap mint nap, számos lehetőséggel találkoznak, de a nagy kérdés az, hogy a végső terv mikor fog körvonalazódni. Személyes tapasztalatom alapján úgy vélem ez emberfüggő. Valaki már általános iskolás kora óta követ egy álmot és hajt érte, legyen az egy bizonyos iskola vagy egy adott munkahely. Valaki rábízza az időre és szabadon engedi a gondolatait, hogy rátaláljon az útjára. Mások a tapasztalatszerzés hívei, szeretnének mihamarabb munkát vállalni, vagy esetleg pihenni pár évet a továbbtanulás előtt. Megannyi cél és lehetőség van a világban, ezért tartom fontosnak a kellő tájékoztatást. Szükségesnek tartom azt, hogy egy gyerek tisztában legyen azzal, hogy merre folytathatja tanulmányait mikor végleg kilép a középiskola kapuján. 

A téma vonatkozásában a középiskolai látogatásokra szeretném felhívni a figyelmet, amire a PTE nagy hangsúlyt fektet. Ezen belül a PEM munkájáról szeretnék kicsit mesélni. A Pécsi Egyetemisták minden évben ellátogatnak középiskolákba abból a célból, hogy bővítsék a fiatalok ismereteit a Pécsi Tudományegyetemről és demonstrálják azt, hogy milyen a „pécsi egyetemista lét” nálunk. Idén lehetőségem volt előadást tartani a karok nagyköveteivel a Pécsi Koch Valéria Iskolaközpontban, Dombóváron az Illyés Gyula Gimnáziumban, valamint a volt iskolámban, a Pécsi Apáczai Csere János Gimnáziumba a PTE Jogi Karáról. Mondanom sem kell, hatalmas öröm és megtiszteltetés volt ez számomra. Mivel a PTE-hez mély érzelmek kötnek, ezért afelől nem volt kétségem, hogy hitelesen át tudom adni az Egyetem szellemét és bemutatni miért van az, hogy valóban „#MINDENKIPÉCSIAKARLENNI”. Nem csak végzős diákok vettek részt az előadásainkon, minden korosztálynak mesélhettünk a PTE programjairól és személyes élményeinkről, megfűszerezve egy kis tanulmányi információval. Ezek az események nagyon interaktívak.

A Pécsi Egyetemistáknál (PEM) fontosnak tartjuk azt, hogy a diákok tudjanak velünk azonosulni, ami nem nehéz se nekik, se nekünk, hiszen mi is már átéltük ugyanazt, amit most ők és igyekszünk minden felmerülő kérdésükre válaszolni, segíteni őket. Véleményem szerint a megfoghatóbb oldaláról közelítjük meg ezt a nehéz és átfogó témát, mint a PTE bemutatása, ezért inkább a közösségi lét lehetőségei, programjai azok, amikre nagy hangsúlyt fektetünk egy ilyen beiskolázási program keretében. Ezt a fiatalok is könnyebben „fogyasztják”, valamint az érdeklődésük felkeltése a célunk, ezért keresünk pontokat, amikre rá tudnak kapcsolódni, legyen az sport, újságírás, tanulmányi lehetőségek, a zene világa és még sorolhatnám. Pécset sem felejtjük ki, hisz fontos tényező egy egyetem kiválasztásánál a város, amiben az intézmény elhelyezkedik.

Úgy látom, hogy a középiskolások nagy szeretettel várják az ilyen beszélgetéseket és fel merik tenni a kérdéseiket felénk. Rengeteg fényképet készítettünk a gimisekkel, Tik-tok videókat gyártottunk, valamint szuper ajándékokkal leptük meg őket a közös beszélgetés során, amit köszönünk a PTE EHÖK-nek! Ez a lehetőség nekünk is pozitív, hisz fejlődik a kommunikációs képességünk, illetve mi is ismeretségekre tudunk szert tenni. Nagy örömünkre szolgál, ha felkeltjük egy tanuló érdeklődését és lehet, hogy pont a mi előadásunk miatt jelentkeznek a PTE-re, vagy éppen mi vagyunk, akik megerősítésként szolgálnak számukra.

@pecsiegyetemistak

A Pécsi Egyetemisták ma a dombóvári Illyés Gyula Gimnáziumban jártak😁Te melyik gimibe jársz/jártál❓#pecsiegyetemistak #egyetemistak #foryou #fyp

♬ 1999 – Charli XCX,Troye Sivan

Készítettem a téma vonatkozásában egy interjút Perjési Rékával, aki a Pécsi Apáczai Csere János Gimnázium végzős tanulója. Réka a PTE Állam- és Jogtudományi Karán szeretné folytatni a tanulmányait, mindenképpen jogi területre szeretne orientálódni. Nagyon sok sikert kívánok neki a felvételihez. Fogadjátok szeretettel az interjút!

Mit gondolsz, miért fontos és hasznos az, hogy a középiskolák diákjai időben kapjanak tájékoztatást az egyetemmel, az egyetemi élettel kapcsolatban egy előadás keretén belül?

Perjési Réka: Szerintem ez azért nagyon fontos, mert így már időben elkezdhetünk gondolkodni a jövőnkkel kapcsolatban. A speciális kérdéseinkre is hamarabb választ kapunk. Amellett jobban megismerjük az egyetemi képzéseket és hogy valójában hogyan is éli egy egyetemista a mindennapjait az egyetemen.

Mit vársz egy ilyen előadástól? Mi kelti fel igazán az érdeklődésedet? 

Perjési Réka: Szívesen hallanék egy ilyen előadáson arról, hogy egy karon belül milyen képzések, milyen iskolai programok vannak. Itt gondolok a rendezvényekre, szakkörökre stb. és hogy mi várhat egy diákra, ha egyetemista lesz.

Máshogy élitek meg, ha fiatalabb előadókkal találkoztok?

Perjési Réka: Igen, sokkal közvetlenebbnek élem meg. Közelebb érzem magamhoz az egész előadást hiszen a korosztályomhoz közelebbi az előadó. Saját tapasztalatokról tudnak az előadók mesélni, ami engem úgyszintén jobban megfog és ebből is jól tudunk tájékozódni. 

Képek: 1

EnglishGermanHungarian