A szakmai kirándulás az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által a Nemzeti Tehetség Program keretében meghirdetett, „A hazai Tudományos Diákköri műhelyek és rendezvényeik támogatása” című pályázati kiírásra benyújtott NTP-HHTDK-18-0017 számú „PTE-ÁJK kari diákköri konferencia 2018” című pályázat keretében valósult meg.

Sziasztok, Horváth Zsombor vagyok, vagy ahogy a legtöbben ismernek Combi. Hallgató vagyok a pécsi jogi karon, jogász szakon, emellett a Media Iuris vloggere és alkalmi cikk írója is. Főként interjúkat szeretek készíteni, emellett pedig különböző ajánlókat, így többek között játék és könyv ismertetőket is. Videóimban az egyetemi eseményeket, programokat igyekszem a nézők elé tárni, azoknak teljes valójában. Remélem tetszeni fog nektek a munkásságom!