[metaslider id="9331"]

A Nagy Terror – Sztálin kirakatperei

„The Great Terror” – ezzel a hatásvadász címmel jelent meg Robert Conquest angol történész könyve 1968-ban. A rettenetes eseményeket 1934-től a második világháború előtti utolsó pillanatig feldolgozó meghatározó, a történelemhamisító mismásolást leleplező kötet címe azóta számtalan nyelven köznevesült; a sztálini tisztogatás költőiesebb, művésziesebb, mégis tragikusan találó elnevezésévé vált. (A magyar műfordítószakma jó szokása szerint ezúttal sem állt a helyzet magaslatán, a hazai kiadás címe „Elsőnek Kirov elvtárs halt meg”.) Conquest könyve nyomán immáron a megnevezés meghonosodott nyugaton és keleten egyaránt; de lássuk, mit takar a hangzatos cím.

A Kirov-gyilkosság

A már említett Szergej Mironovics Kosztrikov (felvett nevén Kirov) volt a kommunista párt leningrádi szervezetének főtitkára 1934-ben: orosz származású volt, népszerű politikus és népszerű ember, jó szónok, fiatalos és agilis – tulajdonképpeni ellentéte az ekkor már egyre inkább a korlátlan teljhatalom felé menetelő Sztálinnak. 1934 decemberében váratlanul, minden előzmény nélkül gyilkolták meg: a merénylet körül máig rengeteg a kérdőjel. (Nem tisztázott, hogy Sztálin valóban veszélyesnek tartotta-e, halálakor testőre nem volt a helyén, majd nemsokára közlekedési baleset áldozata lett, a pert a nyilvánosság kizárásával tartották). Sztálin mindenesetre azonnal kinevezte Kirov megüresedett posztjára egyik bizalmas hívét, Zsdanovot, illetve Kirov gyilkosának, (bizonyos Leonyid Nyikolajevnek) perében az esetet a közvéleménynek egy széles külföldi összeesküvés részeként tárgyalták, melynek keretében számos régi kommunistát, köztük Sztálin olyan régi harcostársait, mint Zinovjev és Kamenyev, megfosztottak minden pozíciójuktól és azonnal őrizetbe vettek. Kirov halálát tragédiaként tálalták, Sztálin és követői nem győzték őszinte megrendülésüket kifejezni, utcákat, tereket, városokat, stb. neveztek el róla.

A történészek máig vitatkoznak róla, hogy a politikust vajon Sztálin ölette-e meg: mindenesetre annyi biztosan kijelenthető, hogy ez az eljárás afféle mintául szolgált a későbbi kirakatperekhez: Sztálin számára valamely valós vagy vélt vetélytársa eltávolításának módja lett. Kirov mindössze az első volt.

A három moszkvai kirakatper

Ezután három nagy, nyilvános és látványos (így igyekeztek a koncepciós eljárásaiknak a törvényesség látszatát kölcsönözni) kirakatper zajlott le, melynek során összesen 54 személy állt bíróság elé. Az első 1936. augusztus 19-től 24-ig zajlott, és mivel tizenhat személyt érintett, nemes egyszerűséggel a tizenhatok perének nevezték. A két legfontosabb vádlott a már említett Zinovjev és Kamenyev volt. Szűk öt hónap múlva következett a tizenhetek pere, 1937. január 23-tól 30-ig: ennek prominens vádlottja volt Kar Radek. Hosszabb szünet után következett a 21-ek pere, melynek legismertebb vádlottjai voltak Buharin, a teoretikus, illetve a véresszájú Jagoda, az NKVD korábbi vezetője, aki annyi ember elpusztítása után most maga került a vádlottak padjára. (Milyen ironikus: megszervezte a nagy terrort, majd áldozatául esett).

Mindhárom per azonos forgatókönyv szerint zajlott le Moszkvában, egy viszonylag kicsi tárgyalóteremben, válogatott közönség előtt, ami magában foglalt diplomatákat és külföldi riportereket is. (Egyébként a perek után több nyelven kiadták könyvben a tárgyalások jegyzőkönyveit is, melyek kiváló történeti források). Fontos megemlíteni, hogy az eljárásokat kivonták a polgári igazságszolgáltatás alól és a Szovjetunió Legfelső Bíróságának katonai kollégiumának hatáskörébe utalták, melynek elnöke egy bizonyos Vaszilij Ulrih volt. A perekben a legfontosabb szerepet azonban nem ő, hanem a Szovjetunió főállamügyésze, Andrej Visinszkij játszotta, a moszkvai egyetem rektora. Tényleges feladatuk azonban a beteges színjáték volt csupán: az ítéletekről Sztálin már jóelőre döntést hozott.

A perek alakilag megfelelően zajlottak le, a külföldi nézőkre nagy hatást gyakoroltak. Vázlatosan az alábbiak szerint zajlottak: elsőként Ulrih, az elnök ismertette a vádpontokat. Széles palettáról válogathatott Kirov megölésén felül: összeesküvés, hazaárulás, nemzetközi tőke nevében elkövetett konspiráció, trockizmus, a kommunista kísérlet aláaknázása, kémkedés, terrorcselekmények előkészítése, stb. A vádlottak (akiket a perek előtt gondos kínzásoknak vetettek alá, hogy kellően készségesek legyenek) ezután kijelentették, hogy a vádiratot megkapták, az elnök azon kérdésére pedig, hogy akarnak-e védőt, többnyire nemmel feleltek. Ezután felvilágosították a vádlottakat jogaikról, (pl tehetnek fel kérdéseket) majd felolvasták a vádiratot, melyben valamennyi vádlottat igyekeztek egy közös, nemzetközi, tőkés, trockista, stb. összeesküvés tagjának feltüntetni. Ezután megkérdezik a vádlottakat: bűnösnek véli-e magukat. Erre valamennyien igenlően felelnek. (Ez a készséges beismerő vallomás azért már gyanús volt a külföldieknek). Ezek után következtek az egyenkénti kihallgatások: ezek során Visinszkij rideg, merev kérdéseivel egyesével kínozta meg a vádlottakat lélektanilag. (A vádlottak magatartása változó volt: Karl Radek például a kínzásoktól sajátos, közönyös tébolyba zuhanva gúnyolódni kezdett Visinszkijjel, Kamenyev igyekezett méltóságteljesen viselkedni, Zinovjev pedig hisztériás rohamot kapott.) A hosszadalmas, fárasztó kihallgatásokat a főállamügyész zárszava követte: Visinszkijt ekkor többnyire kiesett hűvös vádlói szerepéből, magával ragadták szadista hajlamai: egy alkalommal például azt követelte ordítva, hogy a jelenlevőket lőjék le, mint a veszett kutyákat. A vádlottak még Sztálin beteges humorának megnyilvánulásaiként szólhattak az utolsó szó jogán. Többnyire bűnösségüket bizonygatták és megbocsátásért esedeztek, mások önironikus nyilatkozatokat tettek, megint mások, akiknek elméje már megbomlott, teoretizálni kezdtek és a párthoz, illetve Sztálinhoz való viszonyukat fejtegették.

Az utolsó szó jogán való felszólalás után az elnök kihirdette az ítéleteket. Ezek többnyire azonosak voltak a vád által összehordott bűncselekményekkel. A büntetés mértéke gyakorlatilag tetszés szerint megállapítható volt, de a látszat kedvéért pár vádlott esetében rendszerint variáltak.

Az ítéletek a következőképpen alakultak: az első perben mind a tizenhat vádlottat golyó általi halálra ítélték, a másodikban a tizenhét közül tizenhármat halálra, a maradék négyet 10 és 8 év közötti börtönre ítéltek. A harmadik kirakatper tizennyolc vádlott, köztük Buharin és Jagoda számára végződött halálos ítélettel, a maradék hármat 25 és 15 év közötti börtönre ítélték. Felmentettként soha senki nem távozott a tárgyalótermekből.

Kijelenhető, hogy Sztálin a három nagy koncepciós perrel valamennyi vélt vagy valós ellenlábasától megszabadult. De ez az 54 vádlott csak a jéghegy csúcsának a csúcsa: a Szovjetunió népére ezután még rettenetes elnyomás, tortúrák, tömeggyilkosságok, munkatáborok vártak. A három per lefolyása alatt tombolt a tömegterror, a nagy terror, ahogy Conquest nevezte, tízezerszámra falta fel a párt tagjait, végül pedig milliós áldozatokat követelt. Az ő esetükben már mind a nyilvánosságot, mind a törvényesség mázát mellőzték.

Később Sztálin nagyformátumú tisztogatásokat vezényelt még le a hadseregben is, ennek eredményeként a Vörös Hadsereg egy engedelmes, megfélemlített, azonban jóval kevésbé harcképes alkulattá vált, melynek levét az orosz nép 1941-ben itta meg.

A sztálini kirakatperek körül a mai napig rengeteg az elvarratlan szál: számos részlet feltárásra vár, például, hogy az NKVD mekkora szerepet vállalt az eljárásban és annak előkészítésében. Oroszország azonban sajnálatos módon nem siet szembenézni diktatórikus múltjával, így nem tudni, lesz-e valaha érdemi tényfeltárás ez ügyben. Hruscsov nyilvánosságra hozott néhány dolgot a desztalinizáció során, Gorbacsov szintén, némely áldozatot rehabilitálták is, de sok részletet egyikük sem közölt. De talán egy nap majd erről is megtudjuk az igazat.

 

Források: 1, 2, 3, 4, 5, 6

EnglishGermanHungarian