Nekünk, fiataloknak a Várkert Bazár név általában nem mond mást, mint egy impozáns, igényesen felújított épületegyüttes Buda igazán frekventált helyén. Azonban a létesítmény mai megjelenése és funkciója megtévesztő lehet számunkra. Kezdjünk mindent szépen az épület „ősrobbanásától”.
Szórakozóhely születőben
Az objektum Ybl Miklós tervei alapján épült és 1883-ban adták át e kereskedelem fellendítését szolgáló központot. Eredeti funkciójának nem felelt meg, ezért tucatnyi egyéb kisebb intézmény lelt otthonra benne, mint például oktatási központok, képtárak, táncház, különféle klubok, intézmények. Budapest megszállása, mint annyi más épületet, a Várkert Bazárt sem kímélte, sokáig igen romos állapotban volt. Szerencsére le nem bontották, de a felújítás még sokáig váratott magára. Egy levert rendszer emlékeként tekintettek rá a kommunista elvtársak. A hatvanas évek legelején aztán találtak megfelelő funkciót a komplexumnak, így elkezdődhetett a felújítás. A Fővárosi Tanács a Fővárosi KISZ alapszervezetének felajánlotta a terület hasznosítását. Gyárak, üzemek ifjúsági szervezeteinek aktivistái főleg társadalmi munkában egyszerű, olcsó anyagokat felhasználva teljesítették a nemes célt: legyen végre a munkásparaszt fiatalságnak olyan minőségi szórakozásra alkalmas központja, ahol a szocialista ember a számára elengedhetetlen magasfokú kultúrát magába szívhatja. Nem is lehetett más a hely neve, mint Budai Ifjúsági Park (továbbiakban BIP). 1961-et írunk, a nyitás része Kádár konszolidációs politikájának.
A park agóniája
Kádár János azonban tovább élt, mint a BIP, mert közel negyed évszázados működés után 1984. szeptember 23-án a P. Mobil együttes búcsúkoncertjével a létesítmény bezárta kapuit, ugyanis életveszélyesnek minősítették állapotát. A park agóniája 1980-ban kezdődött, amikor egy óriási tömeget vonzó Edda koncert alkalmával a bejárathoz vezető lépcső korlátja leomlott, öt ember súlyosan megsérült, ezt követően ideiglenesen kivonták a forgalomból. Néhány hónap múlva ugyan újra megnyitották, de azután jobbára már csak „őrlángon” működött. Három évtized kellett ezután ahhoz, hogy a Várkert Bazár régi fényében tündökölhessen, a fiatalok viszont már nem kapták vissza. Igaz, a régi ifi-parkosok nagypapák, nagymamák, rengetegen pedig az örök csend rabjai már. A mai Várkert Bazárban működő BIP-kiállítás munkatársai szerint a látogatók szinte teljes mértékben középkorúak vagy idősebbek, pedig szívesen látnák a fiatalokat is.
A BIP szabályzata
A park története sikertörténet akkor is, ha a korabeli szervezők mindent elkövettek annak érdekében, hogy a fiatalság azért túlzottan ne érezze jól magát. Lazaságnak abban a korban helye nem volt. Mi sem utal a leírtakra jobban, mint a BIP látogatási szabályzata: „Tudnivalók a Budai Ifjúsági Park látogatásával kapcsolatban: belépés csak 18 éven felüli fiúk és 16 éven felüli lányok részére, nyakkendőben, világos ingben, zakóban. A vászonnadrágban való belépés tilos. Kitiltást eredményeznek a következő kihágások: ízléstelen táncolás, nem twist számra történő twistelés, egy lánnyal több fiú twistelése, fiúk egymás közti twistelése és más, feltűnést keltő viselkedés”. A lányok egymás közötti twistelését kifelejtették, de az iromány mai mércével anélkül is kellően nevetséges.
A BIP a főnök úr szárnyai alatt
Volt már tehát szabályzat, létesítmény, nyitásra váró fiatalok, fellépni kívánó együttesek, szólisták, már csak a működtetők személye volt kérdéses. Az sem sokáig, mert az igazgató úr megválasztásra került, aki meg is szervezte ütőképes csapatát. Később kiderül majd, hogy az „ütőképesség” mennyire fontos volt. A létesítmény igazgatója nem volt más, mint Rajnák László, aki dicső birkózó múlttal rendelkezett. Kőművesként sem lett volna utolsó, de kinevezésének legfontosabb oka vezetői rutinja a KISZ-ben, így a kommunista ideológiával kötött megbonthatatlan barátsága volt. Csapatát régi sporttársai, ismerősei közül választotta, a legfőbb dolog a bizalom volt. A belépőjegyek bárki számára könnyen megfizethető árban voltak: 1962-ben öt forinttal indult, néhány évig meg sem emelték az árát. A büfé kínálata keskeny, viszont olcsó volt. Rajnák az árszabáshoz is „értett”. A sör gyárilag is gyenge volt, ennek tetejébe még hígították is, gyakran előfordult, hogy mire a hab összeesett, a korsóban nem a kellő mennyiség maradt. Az összecsiszolódó csapattagok az eladott jegyeket sokszor elvették annak tulajdonosaitól és „újrahasznosították” azokat a pénztárban, így téve szert komoly zsebpénzre. Előző évről megmaradt jegytömböket, illetve „maszekba nyomtatottakat” is felhasználtak. A biznisz ment szépen a maga kerékvágásában. Teltek az évek, teltek a zsebek is, főleg Rajnák úr zsebei. 1974-ben a fiatalok pallérozójának aztán a Magyar Népköztársaság bíróságán számot kellett adnia tevékenységéről, annak anyagi vonatkozásában. Kissé előreszaladtam az időben, néhány sort megérdemel Rajnák úr és csapata híres-hírhedt rendészeti tevékenysége is. A főnök oldalán gumibot himbálózott, és nem habozott sokáig, ha használni kellett. Indok a használatra mindig akadt, amolyan kalapácsos ember volt ő, aki mindenhol szeget látott. Meg volt győződve arról, hogy a kemény kézre (nagy pofonokra) szükség volt…
Sziasztok! Csillik Szilárd vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának jogász szakos hallgatója. Legkiemelkedőbb erényeim között tartom számon azt, hogy mióta csak az eszemet tudom, rengeteg minden tartozik az érdeklődési körömbe, és az ezekkel kapcsolatban való véleményformálás sem áll tőlem távol. Ezen véleményeim pedig rendszerint nem is rejtem véka alá.
