Az FBI 45 (!) évnyi eredménytelen nyomozás után 2016-ban zárta le minden idők egyik legérdekesebb bűnügyének aktáját. Az elkövető, akit mint D. B. Cooper-t ismerünk, azóta számos összeesküvés tárgyává, mémek főszereplőjévé, valóságos ikonná vált. Most lássuk, mi történt valójában;
1971 november 24-én, Hálaadás napján egy középkorú, barna hajú, elszánt tekintetű, markáns állú, elegánsan fésült, jóképű, öltönyös, sötét napszemüveges, magánál mindössze egy kis fekete táskát tartó férfi, aki a Dan Cooper álnéven mutatkozott be – a valódi neve a mai napig nem ismert –, felszállt a Northwest Orient névre hallgató amerikai polgári légitársaság egyik Boeing 727-es gépére a nyugati parti Portlandben. Nem sokkal a felszállás után, miután szódát és Bourbont rendelt, közölte az egyik mit sem sejtő utaskísérő hölggyel, hogy a táskájában robbanószerkezet lapul, amit azon nyomban meg is mutatott. (Ne feledjük, még 2001 előtt járunk, tehát a világ repülőterein a biztonsági ellenőrzés egy nagy vicc, különösebb biztonsági ellenőrzésről nem beszélhetünk). Az utaskísérő – aki a helyszínen gyakorlatilag sokkos állapotba került – későbbi elmondása szerint a fekete táskában egy nagy rakás egymáshoz drótozott ormótlan piros henger, egy csomó vezeték és egy jókora elem foglalt helyet. A szerencsétlen nő nyilván nem tudhatta, hogy az állítólagos „bomba” valódi-e; de nem volt tűzszerész, így úgy döntött, hogy az utasok, a személyzet, valamint nem utolsó sorban a maga védelmében nem kockáztathat. (Hogy a bomba valódi volt-e, arra a mai napig nem derült fény. Nem is fog már nagy valószínűséggel sosem.)
„Cooper” ezután a gép kapitányán keresztül a hatóságok értésére adta (nem éppen szerény) követeléseit: 200 000 dollárt követelt (mai árfolyamon másfél millió dollárt), egy pár megfelelően működő ejtőernyőt, valamint egy teletankolt autót Seattle repterére. A helyi hatóságok, szorosan együttműködve az FBI-jal, úgy döntöttek, az utasok életének és épségének érdekében a lehető legteljesebb mértékben együttműködnek a légikalózzal (ez nem vicc és nem sci-fi, ez a valid szakkifejezés a gépeltérítőre) és teljesítik valamennyi követelését.
A gép némi levegőben történő körözést követően landolt Seattle repterén. „Dan Cooper”, vagy ahogy a sajtó később valamiért elnevezte, „D. B. Cooper” ekkor – persze miután a pénzt ropogós, frissen nyomott húszdolláros bankókban átadták számára – sértetlenül engedte leszállni a 35 utast, ezzel valamekkora szimpátiát kiváltva a gép eltérítését a sajtó orgánumain keresztül követő milliónyi átlagember részéről. „Cooper” egyébként a szemtanúk visszaemlékezései szerint egész idő alatt teljesen nyugodtnak látszott, nem volt erőszakos, nem bántott senkit és még ahhoz is volt pofája, hogy még egy Bourbont rendeljen. A többi utas egybehangzó véleménye szerint az egész incidens alatt az arcáról egyetlen egy kósza érzelmet sem lehetett leolvasni.
Seattle-ből aztán „Cooper” utasítására a gép újból a levegőbe emelkedett fedélzetén a repülő levegőben tartásához elengedhetetlen, négy főt számláló személyzettel: a kocsi vagy elterelés volt csupán, vagy a légikalóz (annyiszor írom le, amennyiszer csak lehet, imádom ezt a szót) menetközben meggondolta magát.
Ekkor a Boeing 727-et már számos katonai gép kísérte és komolyan szóba került a repülő lelövése is, de szerencsére a végrehajtás kevéske épeszű tagja nem hagyta, hogy ez megtörténjen. „Cooper” ekkor igazi légikalózhoz méltó húzással kinyitotta a gép hátsó traktusában található ajtót, majd az ejtőernyőt a hátára szíjazva a „bombával” és – természetesen – a pénzzel teli táskával együtt kiugrott rajta.
A hiábavaló vérdíj
A korabeli technika vívmányai mellett lehetetlen volt megállapítani, pontosan hol landolt légikalózunk (ma nyilvánvalóan percek alatt meglenne); hiába indított ellene a helyi rendőrség és az FBI szabályos hajtóvadászatot, hiába tűztek ki rá jelentékeny méretű vérdíjat, légiharamiánkat mintha a föld nyelte volna el: sosem került elő.
És itt kezd különös lenni a történet: a váltságdíjként átadott bankjegyek közül (értelemszerűen feljegyezték a számaikat) a mai napig nem került elő egyetlen egy darab sem. Pedig egy amerikai hetilap 1973-ban odáig ment, hogy még a váltságdíj részét képező bankjegyekre is pénzjutalmat tűzött ki, de hiába. 1980-ban azonban egy kempingező amerikai család egy folyó partján teljesen véletlenül megtalált 290 darab húszdollárost a kikövetelt váltságdíj részét képező összegből. (És szinte hihetetlen módon nem eltették, hanem jelentették az esetet a legközelebbi hatóságnál, ez a történet egyik legszürreálisabb eleme). A maradék 9710 zöldhasúnak azonban nyoma veszett.
Nem légből kapott tehát a feltételezés, amely szerint „Cooper” barátunk nem úszta meg ilyen egyszerűen a landolást: itt figyelmen kívül hagyva az olyan elméleteket, amelyek ufókat, reptiliánokat, háttérhatalmat, nácikat, mágiát, stb. tartalmaznak, igen valószínű, hogy „Cooper” nem élte túl a repülőből való kiugrást.
Az FBI azóta több, mint ezer gyanúsítottat hallgatott ki, azonban hiába: minden idők legismertebb és legmenőbb légikalózának soha senki nem akadt a nyomára.
Képek: kiemelt kép, 1
