[metaslider id="9331"]
mér

A legnagyobb magyar mérnök, akit halálra ítéltek, mégsem mertek megölni

A legjobb olajkutató mérnöknek tartották a világon és a fél világot bejárta és hazánkban az elsőként tárt fel olajmezőt. Mindkét szélsőség, a nyilasok és a kommunisták is kiaknázták szaktudását, de fizikai és pszichikai kínzásban is bőven volt része. Papp Simont, a legnagyobb magyar olajkutató mérnököt végül koncepciós perben halálra ítélték, mégsem merték megölni.

A 67 éves olajkutató mérnök nyugdíjazása után is minden egyes nap dolgozott. Több évtized óta a legjobbnak számított a szakmában, ő tárta fel Magyarország, Románia, Szerbia, Horvátország, Törökország, Albánia, Kanada, Ausztrália és Új-Guinea legfontosabb olaj- illetve gázmezőit. Amikor 1953-ban letettek az asztalára egy térképszelvényt kutatási adatokkal, mindenfajta kétség nélkül mondta meg, hol éri meg fúrni.

Munka után azonban nem mehetett haza, őrei visszavitték a börtöncellájába. Papp Simon, a magyar olajbányászat megteremtője és legkiemelkedőbb alakja életfogytiglani büntetését töltötte a váci börtönben. A koncepciós perében kirótt ítéletet csakis azért változtatták meg, mert nélküle a magyar olajipar mint olyan, megbénult volna.

Munkájáért cserébe külön engedményként engedélyezték számára, hogy meglehetős gyakorisággal levelet váltson vidékre telepített feleségével. Sokáig nem értette, miért egy írógépen, aláírás nélkül jönnek a válaszlevelek. Hét év múltán engedték szabadon. Csak akkor tudta meg, hogy évekig egy, az államvédelem alkalmazásában álló grafológus írta neki a leveleket a halott neje nevében, nehogy esetleg elkeseredettségében abbahagyja a munkát. Mivel nyugdíját is minden további nélkül megvonták, muszáj volt dolgoznia ezután is. Páratlanul becsületes szakember volt, akit a nyilasok és a kommunisták is szabotázzsal vádoltak, amikor kiapadt egy-egy olajkút. Pedig neki köszönhetjük, hogy Magyarország egyáltalán kőolaj- és földgáztermelő országgá vált.

 

Élete

Anyja egy osztrák bányászcsaládban született, apja magyar származású iskolaigazgató volt a nagyrészt román nemzetiségű Kapnikbányán, így az 1886-ban született Papp Simon összetett, sokkultúrájú környezetben nőtt fel. A híres bányászváros, Nagybánya gimnáziumában érettségizett le, itt szeretett bele halálosan az ásványtanba. Ennek függvényében geológusi oklevelet szerzett. Tehetségére a szakma azonnal felfigyelt és tanársegédi állást kapott. Ebben a minőségében volt jelen 1910-ben Erdélyben a kissármási gázmező feltárásában, ahol Európa akkori legjelentősebb földgázkútját nyitották meg.

A háborús évek alatt Papp Simon fiatal kora ellenére kulcsszerepet játszott az Osztrák–Magyar Monarchia területén található – mai erdélyi, szlovákiai és horvátországi – különféle gáz- és olajmezők feltárásában. Munkájára „bányatanácsos-főgeológusként” később egyformán igényt tartott a Tanácsköztársaság és a visszaállított „királyság” kormánya is. Állítólag képes volt egy területen a dombok formájából megmondani, hol érdemes kutatófúrásokat végezi. Nem véletlen, hogy 1920-ban a világ egyik legnagyobb olajvállalata, a brit Anglo-Persian Oil Company (Angol-Iráni Olajtársaság) is felfigyelt a tehetségére, és zsíros szerződést ajánlottak neki.

Papp Simon 12 évig tárt fel kőolajmezőket a világ több országában, gyakorlatilag folyamatosan utazott. Albánia, Jugoszlávia, Németország vagy Törökország mellett nemcsak az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában volt szükség a szaktudására, hanem olyan egzotikus országokban is, mint Új-Guinea, Tasmánia vagy a Fidzsi-szigetek. Utóbbi helyeken a szénhidrogén-feltárás mellett egyébként antropológiai kutatásokat is végzett, jelentős gyűjteménye volt az őslakosok használati tárgyaiból, fegyvereiből, ékszereiből. Minden általa feltárt olajmezőről hazaküldött egy üvegnyi nyersolajat és számos értékes ásványt is.

1932-ben lett elege a világjárásból. Hazatérése után a világ legnagyobb olajvállalata, a Standard Oil vezetőit sikerült meggyőznie arról, hogy érdemes pénzt áldozni a magyarországi kutatásokra. A cég bízott a világhírű szakember véleményében, és egy leányvállalatán keresztül koncessziót vásárolt a magyar államtól ásványolajfélék kutatására és bányászatára a Dunántúlon. Helyi főgeológusnak Papp Simont kérték fel.

Jól döntöttek: a mérnök 1937-ben jelentős óriási földgázt és kiváló minőségű kőolajat talált Zala megyében. Hamarosan működni kezdett a trianoni Magyarországon az első olajkút, amelyet később még számos követett.

A cég létrehozta a Magyar–Amerikai Olajipari Rt.-t (röviden MAORT), amely néhány év alatt az egyik legjelentősebb hazai iparvállalat lett, termelésük teljes egészében fedezte az ország egyre csak növekvő kőolaj igényét. Papp Simon sokoldalú mérnöki tudását dicséri, hogy nevéhez fűződik a zalai olajmezőt a fővárossal összekötő csővezeték kiépítése is, amely akkor Európa leghosszabb (!) kőolajvezetékének számított. Nem csoda, hogy 1941-ben a magyar kormány is őt kérte fel, hogy az országhoz visszacsatolt Észak-Erdélyben irányítsa a földgázkutatásokat, az általa feltárt gázmezők azóta is Európa egyik legjelentősebb lelőhelyei közé számítanak.

A sikeres időszaknak a világégés vetett véget. 1941 végén Magyarország – német nyomásra –  megszakította diplomáciai kapcsolatait az Egyesült Államokkal, a MAORT amerikai vezetőit pedig kiutasították az országból. Államosításra nem került sor, de a háborús olajéhség miatt a kormány „használatba vette” a céget, amelynek vezetésével – az amerikaiakkal egyetértésben – Papp Simont bízták meg. A kormány – német nyomásra – kezdettől a termelés növelését szorgalmazta, akár még a kutatások rovására is.

Papp megpróbálta elmagyarázni nekik, hogy a kutak hozama egy idő után csökkenni fog, és hogy ha nem tárnak fel újabbakat, akkor pótolni sem tudják majd a kiesést. Figyelmeztetéseit figyelmen kívül hagyták, az új olajmezők feltárását leállították, a meglévők kitermelését pedig felfokozták. A termelési csúcsot 1943-ban érték el, innentől fokozatosan csökkenni kezdett a kitermelt kőolaj mennyisége. Nem sokkal a nyilas hatalomátvétel után az új iparügyi államtitkár magához kérette Papp Simont, és közölte vele, hogy a nyilaskeresztes párt szabotázzsal vádolja, amiért nem igyekszik a lehető legtöbb kőolajat kitermelni. Való igaz, hogy Papp Simon, ha nem is volt szabotőr, egyre csak újabb és újabb technológiai problémákra hivatkozva egyfajta időhúzó taktikát választott, és ezzel sikerült megakadályoznia a legfontosabb berendezések szét- és leszerelését, illetve a Német Birodalomba hurcolását.

A háború után, alighogy a németek (és magyar csatlósaik) eltűntek a színről, új veszélyektől kellett megóvni a vállalatot. A front átvonulása után a MAORT szovjet katonai parancsnokság alá került, a bevonuló orosz katonák még Papp Simon magánlakását is szétverték.

A világ minden tájékáról hozott kőolajat elsőre alkoholnak vélték, majd miután kihányták, úgy vélték, Papp mérget kever és kilocsolták a maradékot.

A békeszerződés aláírása után a MAORT-ot elvileg nem fenyegette az államosítás veszélye, hiszen egy szövetséges állam polgárainak tulajdonában volt. Az amerikai menedzserek visszatértek, a vezérigazgató továbbra is Papp Simon maradt. A színfalak mögött azonban a formálódó új kommunista hatalom szemet vetett az óriási vagyonra. A szakembert 1946-ban a Magyar Tudományos Akadémia a tagjai közé választotta. Úgy tervezte, visszavonul, és kizárólag a tudománynak él majd.

Az ezután következő évben a jenki tulajdonosok búcsúlátogatásra hívták el az akkor már 61 éves olajkutató mérnököt New Yorkba, és hivatalosan is bejelentették nyugdíjazását. A jutalmakkal és kitüntetésekkel elhalmozott Papp Simonnak ekkor tanácsolta egy kollégája, hogy ne térjen vissza a kommunista Magyarországra. Azt válaszolta, hogy semmi oka nincs félnie hazajönni. Nyugdíjba vonult, de tanácsadóként bejárt a munkahelyére, úgymond „aktív időskorra” készült. 1948. augusztus 12-én feleségével együtt egy nagyobb vidéki útról tért haza, amikor a háztartási alkalmazottól (már nem volt illdomos cselédnek hívni) arról értesült, hogy előző nap a politikai rendőrség kereste. Papp Simon azonnal bement a Gresham-palotában található MAORT-központba, ahol közölte az amerikai Paul Ruedemann elnökkel, hogy érzése szerint őt még aznap le fogják csukni. Hazatért, harminc perccel később két ávós legény ment fel a lakására. Feleségének annyit mondtak, csak néhány órára viszik el, hogy tanúvallomást tegyen. Hét évig nem térhetett haza.

mér

Megpróbáltatásai

A hamarosan megkezdődő koncepciós per agytrösztjei maguk is pontosan tudták, hogy Papp Simont és a MAORT vezetőit nem lehet semmivel se megvádolni, de csakis így lehetett megszerezni az amerikai tulajdonban lévő olajcéget. Papp Simon kihallgatása még aznap éjjel megkezdődött a hírhedt Andrássy út 60.-ban.

„Egy idő múlva ismét bejött hozzám Torda Ferenc ÁVÓ főhadnagy és elolvasta írásaimat. Ezekkel nem volt megelégedve. Kijelentette, hogy mindaz, amit írtam, hazugság, ezért majd megtanít arra, hogy mindenkiről az igazságot írjam meg. Pedig én mindenkiről a színtiszta igazságot írtam meg. Megtette azt az alávalóságot, hogy papírgaluskaként meg akarta etetni velem ezeket a papírokat. Ez csak részben sikerült neki” – emlékezett Papp Simon élete végén kihallgatása körülményeire.

Az elkövetkező napokban a cég összes fontosabb vezetőjét letartóztatták, köztük az amerikai tulajdonos jogi képviselőit is. Mindegyiküket válogatott fizikai és pszichikai kínzásoknak vetették alá. Paul Ruedemannt, aki nem akart magára terhelő vallomást tenni, hosszú ideig éheztették. Végül nyilván megtört; jegyzőkönyvbe mondta, hogy Amerikából azzal az utasítással küldték Magyarországra, hogy verje szét az olajtermelést.

Vallomását a bunkó, angolul nem tudó ávósok magával Papp Simonnal fordíttatták le, aki innen értette meg, hogy előbb-utóbb nála is elérik majd céljukat vallatói: „Nem volt más utam, ha nem akartam magam testileg összetöretni. Így gondoltam, hogy a lelki tönkremenetelt jobban elviselem, különösen ez esetben, amikor sem az amerikaiaktól, sem a magyaroktól nem kapok védelmet.”

A megkínzott ember ezután összesen 27 darab vallomást tett, amelyekben mindent elmondott, amit vártak tőle. „Bevallotta”, hogy 1945 előtt az olajtermelés növelésével segítette a nácikat és s nyilasokat, a felszabadulás után azonban újra csökkentette a termelést, hogy ezzel is károsítsa a népgazdaságot és azzal a világbékét. E vallomástételeket követően annyira elkeseredett, hogy az öltönyébe rejtett ciánkapszulával öngyilkosságot kísérelt meg, de őrei észrevették, és kimosták a gyomrát, ezzel megmentve életét.

Az állampárt politikai bizottsága még az ítélethozatal előtt (nyilván) határozott a MAORT állami kézbe vételéről. A megkínzott amerikai állampolgárokat az osztrák határra vitték és fejenként 80 ezer dollárnyi váltságdíj fejében kiutasították az országból. Ők aztán Bécsben széles plénum előtt visszavonták vallomásaikat. Közben Magyarországon a népes közönség előtt zajló kirakattperben Papp Simon alig védekezett. A tárgyalást megelőző napon ávós tisztek keresték fel a cellájában, és megfenyegették, hogy ne merje megtagadni a korábban mondottakat, „mert annak nagyon szomorú vége lenne”. A bíróság „a demokratikus államrend megdöntésére irányuló bűncselekmény” miatt Papp Simont halálra ítélte.

Néhány beavatott kezdettől fogva tudta, hogy Papp Simon halálos ítéletét nem fogják
végrehajtani, mert szakértelmét az állam nem tudja nélkülözni.

Végül így is lett: 1949 januárjában az olajkutató geológus büntetését „kegyelemből” életfogytiglani fegyházbüntetésre változtatták másodfokon. Emellett kizárták az MTA tagjai közül, feleségét pedig kitelepítették. Évekig tartották magánzárkában, hogy a lehető legjobban elszigeteljék a külvilág híreitől. Cellájában lehetősége volt tanulmányoznia a különféle mérési eredményeket, és megjelölte azokat a helyeket, ahol olajfúrásokat javasolt. Így fedezte fel a nagylengyeli olajmezőt 1951-ben, amely tíz évig Magyarország legfontosabb lelőhelyének számított. Fogvatartói cinizmusára jellemző, hogy még a recski kényszermunkatábor vízellátásának megvalósítását is volt képük vele megterveztetni.

 

Tragédiája

1955 júniusában engedték szabadon „kegyelemből”, miután egy római nemzetközi tudományos olajkongresszuson számos külföldi tudós szót emelt a szabadon bocsátása mellett. Csak ekkor tudta meg, hogy felesége már nem él: amikor hazatért, egy sapkáját a kezében szorongató, sápadt ávós férfi várta, aki elmondta neki, hogy hitvese évekkel ezelőtt elhunyt: a leveleket azóta ő írta.

A börtönévek miatt a nyugdíjra való jogosultsága megszűnt, így 70 évesen újra munkát kellett vállalnia. Az Országos Kőolaj és Gázipari Tröszt beosztott geológusaként dolgozott tovább nagy hozzáértéssel, kivételes szakmai alázattal. 1962-ben, a konszolidáció idején mehetett végre nyugdíjba. A világ egyik (ha nem a) legjobb geológusa végül 84 évesen hunyt el, 1970-ben. Élete végéig küzdött a rehabilitációjáért, de sosem szolgáltattak neki igazságot.

 

Források: 1, 2, 3, 4

Képek: kiemelt kép, 1

EnglishGermanHungarian