[metaslider id="9331"]
jog

A jogászság kialakulása

„Ius est ars boni et aequi.”, azaz „a jog a jó és méltányos művészete”. Ez a szállóige egyaránt alkalmazható a jog fogalmának meghatározására, illetve annak kifejezésére, hogy a jogászi hivatások gyakorlóival szemben milyen magatartás tanúsítását várjuk el. A jogászi hivatás magas presztízsű professzió, ennek alapja pedig, hogy a jogász tevékenysége miatt közel áll a hatalomhoz és a társadalom tagjainak életére nagy hatást képes gyakorolni. A jogászi hivatások kialakulása régre nyúlik vissza, cikkemben pedig ezen az úton igyekszem végig menni. 

 

A jogászi hivatásrendek kialakulása

Amióta az ember közösségben él, felismerte, hogy a béke fenntartása érdekében szabályok szükségek, amelyek a társadalom tagjainak egymáshoz fűződő viszonyaira vonatkoznak. Amikor megjelent az íráskészség, ezek a normák ugyanezen formában rögzítést nyertek, hogy a közösség tagjai tudomást szerezzenek róluk és fennmaradjanak az utókor számára. 

Kiindulópontként a római jogot kell tekintenünk, ugyanis az olyan örökséget és eredményeket hagyott a mai világra, amelyek bizonyos gondolkodási formákat és a jogászi tevékenység fő karakterjegyeit is egyaránt kialakították és meghatározták. Rómában a császárság korában alakult ki a hivatásos jogászság, azonban ezt megelőzően is voltak olyan személyek, amelyek a jogrend őreinek voltak tekinthetők. Kezdetben a pontifexek feleltek a XII táblás törvények szabályainak fejlesztéséért és a normák betartásáért. Majd a köztársaság idején megjelent a joggal foglalkozó arisztokraták csoportja. Ezek a laikus jogi tanácsadók gyakran egyfajta mellékfoglalkozásként láttak el különféle jogi ügyleteket és ekkoriban még kevés megalkotott jogszabály volt. Augustus császár uralkodása idején azonban változás történt, ő ugyanis a responsum, vagyis jogtudósi szakvélemény jogát már hivatásos jogászoknak adta, tehát a laikus arisztokrata réteget felváltotta a hivatalnok-jogászok csoportja. Az ókorban meghozott jogszabályok keveredtek vallási elemekkel, tradíciókkal, amiket a modernizáció során az első jogelvek, a polgári jog egyes elemei váltottak fel.

A kontinentális és angolszász jogfejlődés jelentősebb eltéréseket mutatott, hiszen amíg az angolszász jog esetében az elmélet és a gyakorlat szorosabban összekapcsolódott, addig a kontinentális jogrendszereknél az egyetemi jogtudomány volt a jogászság kialakulásának fő mozgatórugója. A professziók, amelyek akadémiai tudással bírnak európai egyetemeken jöttek létre és a középkorban alakult ki végleges formájuk, magas társadalmi státuszuk. A középkorban az egyház komoly befolyása végett nem csupán a jogászság, de alapvetően az értelmiség jelentős hányada is a klerikusok köréből került ki, akik tehát a vallási szerepek mellett például jogászok is voltak. 

Idővel létrejött ezen hivatásoknak a kritériumrendszere, vagyis azon feladatok köre, amelyek mentén az adott tudás „professzióként” értelmezhető. A hivatás gyakorlói úgy tekintették, hogy a közösséget szolgálják, ezért bizonyos erkölcsi szabályoknak alávetettek. Továbbá a hivatás gyakorlásához a megfelelő elméleti képzettség mellett szükséges volt még a vizsgák letétele is. A 16-17. század körül már kialakultak és kikristályosodtak a különféle tevékenységi körök, ugyanis találhatunk ekkortájt már bírákat, jegyzőket és jogtanácsosokat is. A képzettség iránti igény még a hűbériség leszámolásával is fennállt, és a jogászság fejlődése a 19. században zárult le, ekkortól számítjuk tehát a modern jogászi szakma korát.

jog

Milyen jogászi hivatásrendeket ismerünk?

A hagyományos jogászi hivatásrendek közül beszélhetünk a közigazgatás és az igazságszolgáltatás jogászi köreiről. Az igazságszolgáltatáson belül pedig a bírákról, ügyvédekről és ügyészekről.

A bírói hivatás az, amit sokan a jogászi pálya csúcsának tekintenek. A pályán is egyedülálló tekintéllyel bír, ugyanis ez a hivatás alapos, szerteágazó és mély jogi tudást követel és a kinevezésig is hosszú út vezet, azonban ezt követően egy stabil munkaviszonyról, rugalmas munkarendről beszélhetünk, ahol a bírót nehéz kimozdítani hivatalából, a leterheltség pedig mindig az aktuális ügy és az ügyek nehézségi fokától függ.

Az ügyészi feladatkör elsősorban a büntetőjogra terjed ki, ugyanis az ügyész jogosult fellépni a súlyos szabályszegő magatartásokkal szemben, másrészről viszont közérdekvédelmi és polgárjogi tudást igénylő feladatokat is ellát, a pálya főbb jellemzői tehát megegyeznek a bírói karrier sajátosságaival.

Végül az ügyvédi pályáról is ejtsünk pár szót, ez ugyanis a magánszektor legnépszerűbb, ezáltal legnépesebb szakmája, ahol az ügyvédek iránti kereslet igényét az aktuális piaci viszonyok nagyban befolyásolják. A hivatás számtalan jogterületet lefed, ami állandó kihívásokat generál, a felelősség szintje igen magas, és a bírákhoz hasonlóan a naprakész tudás elengedhetetlen. Lehetőség van általános vagy egyéni ügykörökre specializálódni és az ember dolgozhat alkalmazott vagy egyéni ügyvédként is. 

Összességében a jogászi hivatás egy gyönyörű professzió, ráadásul a fentieken kívül elképesztően széles a skála, ami mentén az ember elhelyezkedhet, így véleményem szerint mindenki megtalálja a neki leginkább tetsző területet, amiben önmagát a nyitottság és fejlődés eredményeként sikerre viheti.

Források: 1, 2

Képek forrása: kiemelt,

EnglishGermanHungarian