„Ius est ars boni et aequi.”, azaz „a jog a jó és méltányos művészete”. Ez a szállóige egyaránt alkalmazható a jog fogalmának meghatározására, illetve annak kifejezésére, hogy a jogászi hivatások gyakorlóival szemben milyen magatartás tanúsítását várjuk el. A jogászi hivatás magas presztízsű professzió, ennek alapja pedig, hogy a jogász tevékenysége miatt közel áll a hatalomhoz és a társadalom tagjainak életére nagy hatást képes gyakorolni. A jogászi hivatások kialakulása régre nyúlik vissza, cikkemben pedig ezen az úton igyekszem végig menni.
A jogászi hivatásrendek kialakulása
Amióta az ember közösségben él, felismerte, hogy a béke fenntartása érdekében szabályok szükségek, amelyek a társadalom tagjainak egymáshoz fűződő viszonyaira vonatkoznak. Amikor megjelent az íráskészség, ezek a normák ugyanezen formában rögzítést nyertek, hogy a közösség tagjai tudomást szerezzenek róluk és fennmaradjanak az utókor számára.
Kiindulópontként a római jogot kell tekintenünk, ugyanis az olyan örökséget és eredményeket hagyott a mai világra, amelyek bizonyos gondolkodási formákat és a jogászi tevékenység fő karakterjegyeit is egyaránt kialakították és meghatározták. Rómában a császárság korában alakult ki a hivatásos jogászság, azonban ezt megelőzően is voltak olyan személyek, amelyek a jogrend őreinek voltak tekinthetők. Kezdetben a pontifexek feleltek a XII táblás törvények szabályainak fejlesztéséért és a normák betartásáért. Majd a köztársaság idején megjelent a joggal foglalkozó arisztokraták csoportja. Ezek a laikus jogi tanácsadók gyakran egyfajta mellékfoglalkozásként láttak el különféle jogi ügyleteket és ekkoriban még kevés megalkotott jogszabály volt. Augustus császár uralkodása idején azonban változás történt, ő ugyanis a responsum, vagyis jogtudósi szakvélemény jogát már hivatásos jogászoknak adta, tehát a laikus arisztokrata réteget felváltotta a hivatalnok-jogászok csoportja. Az ókorban meghozott jogszabályok keveredtek vallási elemekkel, tradíciókkal, amiket a modernizáció során az első jogelvek, a polgári jog egyes elemei váltottak fel.
A kontinentális és angolszász jogfejlődés jelentősebb eltéréseket mutatott, hiszen amíg az angolszász jog esetében az elmélet és a gyakorlat szorosabban összekapcsolódott, addig a kontinentális jogrendszereknél az egyetemi jogtudomány volt a jogászság kialakulásának fő mozgatórugója. A professziók, amelyek akadémiai tudással bírnak európai egyetemeken jöttek létre és a középkorban alakult ki végleges formájuk, magas társadalmi státuszuk. A középkorban az egyház komoly befolyása végett nem csupán a jogászság, de alapvetően az értelmiség jelentős hányada is a klerikusok köréből került ki, akik tehát a vallási szerepek mellett például jogászok is voltak.
Idővel létrejött ezen hivatásoknak a kritériumrendszere, vagyis azon feladatok köre, amelyek mentén az adott tudás „professzióként” értelmezhető. A hivatás gyakorlói úgy tekintették, hogy a közösséget szolgálják, ezért bizonyos erkölcsi szabályoknak alávetettek. Továbbá a hivatás gyakorlásához a megfelelő elméleti képzettség mellett szükséges volt még a vizsgák letétele is. A 16-17. század körül már kialakultak és kikristályosodtak a különféle tevékenységi körök, ugyanis találhatunk ekkortájt már bírákat, jegyzőket és jogtanácsosokat is. A képzettség iránti igény még a hűbériség leszámolásával is fennállt, és a jogászság fejlődése a 19. században zárult le, ekkortól számítjuk tehát a modern jogászi szakma korát.
Milyen jogászi hivatásrendeket ismerünk?
A hagyományos jogászi hivatásrendek közül beszélhetünk a közigazgatás és az igazságszolgáltatás jogászi köreiről. Az igazságszolgáltatáson belül pedig a bírákról, ügyvédekről és ügyészekről.
A bírói hivatás az, amit sokan a jogászi pálya csúcsának tekintenek. A pályán is egyedülálló tekintéllyel bír, ugyanis ez a hivatás alapos, szerteágazó és mély jogi tudást követel és a kinevezésig is hosszú út vezet, azonban ezt követően egy stabil munkaviszonyról, rugalmas munkarendről beszélhetünk, ahol a bírót nehéz kimozdítani hivatalából, a leterheltség pedig mindig az aktuális ügy és az ügyek nehézségi fokától függ.
Az ügyészi feladatkör elsősorban a büntetőjogra terjed ki, ugyanis az ügyész jogosult fellépni a súlyos szabályszegő magatartásokkal szemben, másrészről viszont közérdekvédelmi és polgárjogi tudást igénylő feladatokat is ellát, a pálya főbb jellemzői tehát megegyeznek a bírói karrier sajátosságaival.
Végül az ügyvédi pályáról is ejtsünk pár szót, ez ugyanis a magánszektor legnépszerűbb, ezáltal legnépesebb szakmája, ahol az ügyvédek iránti kereslet igényét az aktuális piaci viszonyok nagyban befolyásolják. A hivatás számtalan jogterületet lefed, ami állandó kihívásokat generál, a felelősség szintje igen magas, és a bírákhoz hasonlóan a naprakész tudás elengedhetetlen. Lehetőség van általános vagy egyéni ügykörökre specializálódni és az ember dolgozhat alkalmazott vagy egyéni ügyvédként is.
Összességében a jogászi hivatás egy gyönyörű professzió, ráadásul a fentieken kívül elképesztően széles a skála, ami mentén az ember elhelyezkedhet, így véleményem szerint mindenki megtalálja a neki leginkább tetsző területet, amiben önmagát a nyitottság és fejlődés eredményeként sikerre viheti.
Sziasztok! Szládovics Fanni vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karának jogász szakos hallgatója. Első éves korom óta tevékenykedem a Media Iuris egyik szerkesztőjeként, hiszen az írás mindig is érdekelt és közel állt hozzám. Igyekszem változatos, különféle témákat feldolgozó, elsősorban ismeretterjesztő, kulturális, közéleti és szakmai cikkekel színesebbé tenni az egyetemi lapot.
