A náci Németország a büszkeségének tartotta a Hindenburg nevű léghajót, amely 1937. május 6-án a New Jersey-i Lakehurst repülőterén lángba borult és kevesebb mint egy perc alatt hamuvá égett. Minden idők egyik leghíresebb légikatasztrófája 35 személy halálát okozta. A baleset véget vetett a léghajózás virágkorának, a katasztrófa annyira megrémítette az embereket, hogy többé nem akartak hidrogén töltetű léghajóval utazni.
A Hindenburg léghajó története
A német Ferdinand von Zeppelin gróf a magyar Schwarz Bálint tervei alapján építette meg az első merev szerkezetű, kormányozható, motorral hajtott légijárművet a 19. század végén. A német léghajókra jellemző módon, ez a jármű erősen gyúlékony hidrogéngáz segítségével emelkedett fel, így jelentősen robbanásveszélyes volt. A repülő szivarhoz hasonló szerkezeteket az első világháborúban katonai célokra használták, miután azonban a párizsi béke megszüntette a német légierőt, polgári célú felhasználásuk került előtérbe.
1928. szeptemberére készült el az LZ 127 jelű Graf Zeppelin, amely az 1930-as években a transzatlanti légi szolgáltatás úttörőjévé vált. A légijármű 21 nap alatt megkerülte a Földet, látványos utat tett az északi sarkvidékre és érintette Amerikát is. Szintén a transzatlanti vonalon 1936-ban állt szolgálatba az LZ 129 Hindenburg, az ember által valaha épített legnagyobb kormányozható repülő szerkezet. Magassága 45 méter, hossza 245 méter volt – több mint három Boeing 747 repülőgépé és csak 24 méterrel kevesebb, mint a Titanicé. A tiszta duralumínium váz 16 celláját eredetileg héliummal akarták feltölteni, de mivel az Egyesült Államok ekkor már nem adott el ebből a gázból a fegyverkező Harmadik Birodalomnak, maradt a levegőnél könnyebb, robbanásveszélyes hidrogén.
A Hindenburg igen tágas beltérrel rendelkezett, így jelentős számú utas szállítására volt alkalmas. Az utasok 400 dolláros jegy ellenében utazhattak a léghajóval, ahol igénybe vehették a bár, étterem, hálószoba és a sétafedélzet szolgáltatásait, a dohányzást azonban csak egy helyiségben engedélyezték. A légijármű olyan stabilan repült, hogy a toll nem esett le az asztalról, és olyan simán landolt, hogy az utasok sokszor észre sem vették, hogy már földet értek.
A híres légijármű utolsó útja
A monumentális légijármű utoljára 1937. május 3-án szállt fel Frankfurtban, és a New Jersey állambeli Lakehurst felé tartott. Az utazás eleinte az erőteljes szembeszél ellenére gördülékenyen zajlott, azonban a célállam kedvezőtlen időjárási viszonyai miatt a becsült landolást 12 órával késleltetni kellett. Így Max Pruss kapitány először Boston, majd New York felé irányította a léghajót. Május 6-án este 7 órakor a Hindenburg megkezdhette a leereszkedését a lakehurst-i repülőtéren, ekkor azonban tűz ütött ki a jobboldali vezérsík közelében. A lángok pillanatok alatt szétterjedtek a járműben. A Lakehurst Haditengerészeti Történeti Társaság történésze, Don Adams szerint a léghajó farokszerkezete a földre zuhant, az orr felemelkedett, majd másodpercekkel később lángokba borulva az is lezuhant. A szövetburkolat megsemmisült, a duralumínium váz egy pillanatig állva maradt, majd összeomlott. Adams állítása szerint a szerkezet mindössze 34 másodperc alatt égett el, ami döbbenetes egy ilyen gigantikus méretű légijárműnél. A fedélzeten tartózkodó 97 ember közül sokan kiugrottak a Zeppelin ablakain, így élték túl a katasztrófát, 36-an azonban – 13 utas és a személyzet 22 tagja – szörnyethaltak.
A Hindenburg-katasztrófáról egy szemtanú (Herbert Morrison) beszámolt a rádióban, ebből származik a híres „Ó, az emberiség!” felkiáltás. Morrison a beszámolóban, amelyet a katasztrófa másnapján sugároztak, élénk részletességgel írta le a helyszínen látottakat.
Mi okozhatta a balesetet?
Számos elmélet született arra vonatkozóan, hogy mi vezethetett a katasztrófa bekövetkeztéhez.
Dan Grossman repüléstörténész szerint az egyik legismertebb, ám téves feltételezés, hogy a szerencsétlenség oka a szövetborítás rendkívüli gyúlékonyságára vezethető vissza. Ez azonban nem nyert bizonyítást, ugyanis a léghajókat általában – a Hindenburgot különösen – érték villámcsapások. A hidrogénnel töltött léghajókat ért villámcsapások ugyan lyukakat égethettek a szerkezet burkolatába, azonban tüzet soha nem okoztak, mert a hidrogén nem szivárgott. Kérdés tehát, hogy miért szivárgott a hidrogén, illetve pontosan hogyan gyulladt ki a légijármű. Ezzel kapcsolatban többféle elmélet létezik, a legismertebb, hogy a baleset napján korábban élesen bevett S-kanyar miatt elszakadt vezeték okozhatta a szivárgást – később egyébként ezt cáfolták. Jem Stansfield vizsgálatainak eredményeként arra a következtetésre jutott, hogy a Zeppelin vesztét a felgyülemlett hidrogént belobbantó statikus elektromosság okozta. A feltalálóként is ismert repüléstani mérnök elméletének alátámasztására három hidrogénnel töltött léghajó-modellt készített, és egyenként felrobbantotta őket. Úgy vélte, hogy amikor a földi személyzet tagjai megragadták a leszálló léghajó rögzítő köteleit, lényegében földelték a járművet, és a művelet elektromos kisülést váltott ki.
Mark Heald, a Princeton Egyetem egykori professzora a balesetről készített modellkísérlet alapján arra következtetett, hogy a Szent Elmo tüzeként emlegetett jelenség állt a katasztrófa hátterében. Ez tulajdonképpen egy folyamatos elektromos szikra, amelyet „koronakisülés”-nek is neveznek. A jelenség akkor áll elő, amikor erős elektromos mezők semleges gázt plazmává (amelyek pozitív töltésű ionokból és negatív töltésű elektronokból állnak) alakítanak. A Szent Elmo tüze jelenséget gyakran a zivatarokkal hozzák összefüggésbe, és ismert tény, hogy a léghajó leszállását a viharos időjárás miatt kényszerült elhalasztani. A lángok először a farokrészen csaptak fel, ez támogatta azokat a korai feltételezéseket, miszerint nem véletlen baleset történt, hanem valaki (vagy valakik) Hitler-ellenes szabotázsakciót követett el és felrobbantották a léghajót. Azonban több későbbi kutatás és főként a 2013-as modellkísérlet kizárta ezt a verziót is: kiderült, hogy ebben az esetben egészen másképp terjedtek volna a lángok a léghajó testében, mint ahogy az a felvételek szerint valójában történt. Akadnak olyan feltevések is, amelyek a léghajó szerkezeti hibáira gyanakodnak.
Láthatjuk, hogy feltételezésekből nincs hiány a katasztrófa okát illetően (az említetteken kívül is léteznek feltevések) – némelyik távol, némelyik közelebb állhat a valósághoz –, azonban a szerencsétlenség pontos okát a mai napig homály fedi.
A legismertebb fénykép és kapcsolat a rockzenével
A borzalmas esetet a filmhíradó kamerái és több sajtófotós is megörökítette, az utókor számára azonban egyetlen, kiválóan elkapott felvétel a legismertebb, melyet Sam Shere az International News Photo ügynökség fehérorosz születésű fotóriportere készített.. Shere a Hindenburg – akkor még biztonságosnak gondolt – landolását érkezett megörökíteni a sajtó számára: Speed Graphic gépével több felvételt is készített az előkészületekről annak ellenére, hogy vészesen fogyóban volt a felhasználható képkockák száma. Amikor a léghajó hirtelen lángba borult, a fotós döbbenettel és sajnálattal konstatálta, hogy csupán egyetlen ellőhető képe maradt, így habozás nélkül, gépét nagyjából deréktájban tartva elkattintotta a kioldógombot. Mivel nem nézett bele a keresőbe, nem tudta, vajon használható minőségűre sikerült-e a kép. A fotóriporternek nagy szerencséje volt, ugyanis másnap, a fotó előhívásakor észrevette, hogy a képen nem csupán kivehető a lángok martalékává vált léghajó, de a kompozíció és a fények is kiválóak. Shere felvétele bejárta a világsajtót.
A balesetről készült híres fényképnek rockzenei összefüggése is van. Több mint három évtizeddel a katasztrófa után a szárnyait bontogató brit rockzenekar, a Led Zeppelin, nevéhez hűen, az 1969-ben megjelent első nagylemezének borítóképéül választotta a legendás felvételt. Az utólag Led Zeppelin I-ként emlegetett album hamar rocktörténeti mérföldkővé vált, új nemzedékek számára téve emlékezetessé a híres sajtófotót.
A lemezborító nem várt bonyodalmat jelentett Robert Plant énekes, Jimmy Page gitáros, John Paul Jones basszusgitáros és John Bonham dobos számára: amikor a zenekar 1970-ben Dániában lépett fel, Zeppelin gróf Koppenhágában élő lánya felháborodva tiltakozott a banda ellen, úgy vélte, hogy a fiúk meggyalázták a neves feltaláló emlékét. A zenekar beleegyezett, hogy személyesen találkozzon Eva von Zeppelin-nel. Úgy tűnt, sikerül meggyőzniük őt szándékaik ártalmatlan mivoltáról, amikor az idős hölgy véletlenül meglátta a lemez borítóját. A lángba borult léghajó képe annyira felbőszítette, hogy végül a Led Zeppelin kénytelen volt álnéven fellépni a skandináv országban.
Források: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8
Képek forrása: kiemelt, 1, 2, 3, 4, 5
Hautzinger Anna vagyok, a Pécs Tudományegyetem jogász szakos hallgatója. 2022 októberében lettem a Media Iuris csapatának a tagja. A magazin sokszínűsége már korábban, külső szemlélőként is vonzott, így nagy örömmel tölt el, hogy szerkesztőként már én is szélesíthetem a Iuris ’palettáját’ a cikkek terén.
