A családon belüli erőszak valós, és igen elterjedt jelenség mind Magyarországon, mind az egész világon. Számos megjelenési formája van, naponta rengeteg bejelentés és annál is több eset történik. Egy családon belül nincs olyan tag, aki ne lehetne áldozata az efféle erőszak megnyilvánulásának: gyerekek, nők, férfiak, idősek, vagy akár fogyatékkal élők. A társadalmak kellemetlen és kerülendő témának tartják, mégis fontos felhívni a figyelmet rá, hiszen sosem tudhatjuk, mikor válhatunk áldozatokká. A következőkben Dr. Korinek Beáta, a Polgári Jogi Tanszék Családjogi és Szociális Jogi Csoport tudományos segédmunkatársa válaszol a témához kapcsolódó kérdésekre.
Mit nevezünk családon belüli erőszaknak? Hogyan definiálná a jelenséget, mik a jellemzői?
Dr. Korinek Beáta: Minden olyan esetet, amikor az egyik családtag, házastárs, élettárs vagy épp egy volt partner olyan magatartást valósít meg, vagy csak megkísérel tenni, amellyel a másik félnek (családtagnak, stb…) árt, felette uralkodik, rajta hatalmat, erőszakot gyakorol. Egységes definíciója nem létezik, a jelenség kezelése kortól, földrajzi helytől, társadalmi érzékenységtől is függ. Ha meg szeretnénk határozni ezt a minden társadalmi réteget érintő problémát, akkor olyan fogalmakat is körbe kell járnunk, mint a diszfunkcionalitás, azaz valamiféle működési zavar, amely megelőzte és/vagy jellemezi magát a bántalmazást, az erőszak ciklikusságát, mely szintén, mint egy forgatókönyv megjelenhet a családi vagy párkapcsolati működési zavarban, illetve a transzgenerációs átívelést, vagyis a konfliktuskezelési stratégiák előző generációkban is esetlegesen már megjelentek, végül magát a traumát, amelynek hatása évtizedekre megbéklyózhatja az egyént és a családot. Családon belüli erőszaknak, családi erőszaknak tekinthetjük a partnerbántalmazást, illetve a gyermekbántalmazás azon formáit is, amelyben egy gyermeknek saját családjában egy családtagja árt.
Mik a családon belüli erőszak megjelenési formái? Vannak tipikus személyiségjegyei az elkövetőknek és az áldozatoknak?
Dr. Korinek Beáta: A családi erőszak megnyilvánulása igen széles spektrumon mozog, a testi-, lelki-, gazdasági és szexuális jellegű bántalmazások sorát mind ide lehet sorolni, kezdve a szidalmazástól a súlyos testi sértésen át az életveszélyes fenyegetésig. Megvalósulhat partner-partner között, ex partnerek között (ez az ún. stalking, ami rendkívül gyakori, amikor a volt kedves nem tudja megemészteni, hogy már nem „birtokolhatja” egykori partnerét), gyermekbántalmazás és az idős vagy fogyatékos családtag elleni bántalmazás formájában is. Leginkább azt érdemes kihangosítani, hogy a bántalmazás ezen formáinál ún. nem-demokratikus családi működésekről beszélhetünk, vagyis elkövető és áldozata alá-fölérendeltségi viszonyban állnak egymással.
Ha valaki megemlíti a családon belüli bántalmazást, a legtöbb ember a nőkre és a gyermekekre asszociál, mint áldozatokra. Ön mit gondol, miért alakult ki ez a társítás?
Dr. Korinek Beáta: A gyermek fejletlenségénél, tapasztalatlanságánál fogva a legkiszolgáltatottabb tagja társadalmunknak, illetve az őt körülvevő felnőtteknek. A legbrutálisabb sérüléseket szenvedi el az a gyermek, aki épp azoktól a személyektől éli át a bántást, akiknek a védelmet, biztonságot, szeretetet kellene adniuk. Minden gyermek személyiségében a jövő felnőtt társadalma van, a korai traumák kezeletlenségének következménye egy nem egészséges személyiségű felnőtt, akinek káros viselkedése sok emberre kihathat majd. Fokozottan kiszolgáltatottak a fogyatékkal élő és az idős családtagok is, mint áldozatok. A női áldozatok köre hatványozottan nagyobb, ha a fizikai, szexuális jellegű erőszakos cselekményeket vesszük górcső alá, azonban tudomásul kell venni, hogy férfiak ugyanúgy lehetnek családi erőszak áldozatai, különösen lelki terror esetén. A társadalmi sztereotípiák a nőkkel, férfiakkal kapcsolatban igenis élnek, kiskortól belénk nevelik, hogy a nő gyengébb és kiszolgáltatottabb a férfiaknál, hogy egy fiú nem sír és ha mégis, akkor egyáltalán, hogy lesz így belőle katona. Szerintem rendkívül ártó folyamatok ezek, kiskortól meg kellene tanítani, hogy mit engedek meg magamnak, másoknak, mi az, ami már nem fér bele mondjuk a testi érintést illetően. Az emberek alapvetően nincsenek tisztában, vagy bizonytalanok benne, hogy adott esetben jelzési kötelezettségük lenne mondjuk egy gyermek bántalmazásának észlelése kapcsán.
A képeken 3 éves gyermekek agyi MR felvételei láthatóak. A bal oldali kép egy egészséges, érzelmileg fejlett agyat mutat. Ezzel szemben a jobb oldali kép a visszaélés és az elhanyagolás eredményeit mutatja. A sötét területek mutatják azt, ahol az agy inaktív vagy fejletlen.
A család a társadalom legkisebb, viszonylag önálló egysége. Szuverenitásának megőrzését a jogszabályok, többek között a családjogi, gyermekvédelmi jogszabályok is támogatják. Nincs két egyforma család. Erkölcsi normák és gyakran sok generáció óta működő szokások hatják át ezt a fajta együttélést. A jól működő család szeretetben véd, nevel, szocializál, a jövő felnőtt generációit készíti fel az önálló, sikeres felnőtt életre. Egy diszfunkcionális családi közösségben nagyon sokáig látens módon, a külvilág számára nem láthatóan, igen ártó folyamatok zajlódhatnak, leginkább kezeletlenül. Rengeteg fájdalom, elfojtás, félelem és elkendőzés közepette. Tévedés azt gondolni, hogy ezek a traumák megmaradnak a családban. Lehet, hogy a nagyobb közösség nem tud róla konkrétan, de tünetei megjelennek az iskolában, a munkahelyen, vagy az utcán az érintettek viselkedésén keresztül, így az máris sokkal szélesebb körben rombol. A ma társadalma egyre érzékenyebb az ilyen nehéz témák iránt, mint a családi erőszak. Miért ilyen nehéz vele foglalkozni? Azért, mert mindannyian családban élünk, nagyon is érintettek vagyunk, kényelmetlen témának gondoljuk, pedig egy ilyen trauma megállítása, az áldozatok és az elkövető terápiás megsegítése is mindannyiunk érdeke. Minderről óvodás kortól érdemes és kell a gyerekeket érzékenyíteni, jogaikról, kötelességeikről, a gyermekvédelemről ismereteket átadni.
A világon egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy tudassák velünk, márpedig férfi áldozatok is léteznek. Miért van szükség ennek a problémának a felszínre hozására? Miért tartja hihetetlennek a társadalom ezt a megjelenési formáját a családon belüli erőszaknak?
Dr. Korinek Beáta: Újra a sztereotípiákra tudnék utalni, meg az ismeretek hiányára. A vietnámi háborút követően a hazatért katonák sok esetben kezeletlen poszttraumás stressz szindrómától szenvedtek, nem kaptak kezelést, számos esetben bántalmazókká váltak. A nőmozgalmi szervezetek ennek a folyamatnak a felismerése kapcsán kezdtek foglalkozni, megoldást keresni a jelenségre. Családi erőszak mindig volt és lesz, naivság lenne azt hinni, hogy teljesen eltörölhető, ellenben biztos vagyok benne, hogy a társadalom kellő informálásával, képzésével, érzékenyítésével megelőzhető és sokkal jobban kezelhető lenne. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy az áldozatoknak meghalljuk a hangját, legyen szó nőről, gyermekről, idősről, fogyatékkal élőről és igen, férfiról. Egy a másikra érzékeny, odafigyelő közösségben tudjuk, hogy bárki, nemtől függetlenül szenvedhet el súlyos sebeket. A gyógyulás csak akkor kezdődhet meg, ha az áldozat segítséget kap elítélés és hitetlenkedés helyett. Végül szeretnék megosztani egy pécsi zeneművész barátnőm, Felcser Judit bátor kiállásáról szóló saját szerzeményét, fontos, hogy meghalljuk és segítsük, támogassuk az áldozatokat, ez az Abúzus dal.
https://www.facebook.com/felcserjudit/posts/3672274446142175
A Media Iuris nevében köszönöm Dr. Korinek Beátának, hogy elfogadta felkérésem, és tartalmasan, szakszerűen válaszolta meg kérdéseimet!
Sziasztok, Soltész Evelin vagyok, A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi kar hallgatója. Középiskolában döntöttem el, hogy az egyetem mellett szeretnék írással is foglalkozni, amire tökéletes megoldásnak bizonyult a Media Iuris. Szeretek új kapcsolatokat kialakítani, az interjú készítés nagyon közel áll hozzám. Szinte minden témában otthonosan érzem magam, ezért sokféle cikket fogtok tőlem olvasni; a közélettől kezdve, a gasztronómián át egészen a tudományos cikkekig.
