Sorozatom második részében egy közelebbi helyre kalauzolom el a kedves Olvasókat, egyenesen Észak-Ciprusra. Ez a terület a mai napig vitatott jogilag, mivel vannak, akik elismerik a függetlenséget, ám vannak, akik nem. Szerencsére, ebben a részben nem írok százezrek lemészárlásáról és megannyi szörnyűségről, ahogyan előző cikkeimben tettem, hanem egy békésebb konfliktusról számolhatok be. Nézzük, tehát turisták százainak, ha nem ezreinek egyik kedvenc nyári programjának helyszínét, mely egyébként elképesztő természeti adottságával és mediterrán hangulatával varázsolja el a világot.
A sziget történelmi háttere
Ciprus gyönyörű szigetét már az ókorban is ismerték a civilizált társadalmak és már akkoriban is egy nagyon fontos szerepet töltött be, mivel stratégiailag igen jelentős területnek számított. Rengeteg nép megfordult földjén, beleértve az asszírokat, föníciaiakat, perzsákat és rómaiakat, majd a bizánciak hatalma alá került és igen sokáig náluk is maradt. A keresztes háborúk idején azonban újra gazdát cserélt a sziget, mivel a keresztesek is megvetették lábukat Cipruson, saját királyságot is alapítottak és működtettek. Érdekesség, hogy olyannyira fontos volt a terület, hogy maga Oroszlánszívű Richárd esküvőjét is ezen a csodás helyen tartották meg. A keresztesek hatalma sem tartott túl soká, mivel őket a hatalmon a velenceiek követték. Ha ez még nem lenne elég, ők sem maradhattak állandó tulajdonosai Ciprus szigetének, mivel közel száz évnyi harc után megadták magukat, és az oszmánok szerezték meg a területet 1571-ben. A törökök megjelenése Cipruson meghozta a napjainkra is kiható fordulatot, mivel addig a pontig zömében csupán görög, ortodox vallású lakosság népesítette be a területet, ezután azonban a török, muzulmán vallású nép is helyet foglalt magának. Ezen a ponton azt hihetnénk, hogy elnyomás vagy akár népírtás következhetett be, de szerencsére ez nem egy ilyen példa volt a történelemben. A törökök hagyták a görög lakosságnak, hogy szabadon gyakorolják vallásukat és továbbra is hagyományaik és saját szokásaik szerint éljenek, így békében megférhettek egymás mellett. Nyugalmas évszázadok köszöntöttek ezután a szigetre, ám hamarosan ez az állapot is véget ért.
A függetlenedés vágya
1878-at írtak, amikor az oszmánok régóta birtokolt szigetüket bérbe adták az angoloknak, ami a világháború után nem sokkal, pontosan 1925-ben teljes egészében tulajdonukba került. A tulajdonos csere mind a görög, mind a török lakosság elégedetlenségét váltotta ki, a görög lakosságnak pedig az volt a megoldása, hogy egyesüljenek Görögországgal. Sejthető és tudható is, hogy ezt az utat a török nép nem támogatta. A konfliktus felerősödött, mivel alapjában véve a görögök számbeli fölényben voltak és mai napig abban is vannak a törökökkel szemben. Sok-sok indulat gyülemlett fel a két nép között, amit az angolok 1950-ben megpróbáltak mérsékelni, igaz, kevés sikerrel. Tizenhárom évvel később, 1963-ban zavargások miatt létrehozták a zöld vonalat, ami mai napig fennáll és szétválasztja a szigetet. Más hatalmak is igyekeztek segíteni a feszült helyzeten, 1960-ban Görögország, az Egyesült Királyság és Törökország is megállapodott arról, hogy elismerik és garantálják Ciprus független voltát és egységét, azonban ez a próbálkozás sem tudta helyreállítani a békét, nem volt már elég a tűz eloltásához.
A teljes kettéválás
A bizonytalan állapotot az 1974-es események tetézték, amikor egy görög nacionalista csoport az akkori görög katonai diktatúra segítségével puccsot hajtott végre. Ezt a Görögországgal való egyesülés előkészületei követték. Törökország nem nézte tétlenül az eseményeket, hirtelen adott válasza megtörte az egyesülés előrehaladtát, mivel az Attila hadművelettel partra szálltak csapataik Cipruson és elfoglalták az északi részeket. Évekkel később még mindig változatlan volt a helyzet, ezért a katonai hadműveletet 1979-ben törvényesnek minősítették nemzetközileg, hiszen ezzel sikerült fenntartaniuk Ciprus függetlenségét. A görögök ennek nyilván csak a kárát látták, a katonai kormány maga is ebbe bukott bele. A puccsnak azonban nem csak a kormány bukása és a nemzetközi támogatottság lett az eredménye, a ’74-es események azt is magukkal hozták, hogy az északi részről körülbelül 200.000 török, a déli részről pedig 42.000 török menekült át az ellentétes félre. 1983-ban kiáltották ki végül a függetlenségüket az észak-ciprusiak, amit Törökországon kívül senki más nem ismert és ismer el.
Ciprus helyzete napjainkban
Tárgyalások a mai napig folynak arról, hogy a két országrész egyesüljön, de eddig egyik sem vezetett eredményre. Nagyobb fordulat 1999 és 2003 között zajlott, amikor az ENSZ kezdeményezésével közelebb jutottak a megoldáshoz, mivel még a népszavazásig is eljutottak az ügy eldöntése kapcsán. A népszavazás nem lehetett eredményes és kudarcba fulladt, mivel a török csapatokat nem vezényelték ki a területről továbbra sem, emellett a déliek mind nemmel szavaztak az egység kérdésében. Mindezek ellenére meglepő módon 2004. május elsején Ciprus csatlakozott az EU-hoz, mint egységes állam, így mai napig de jure annak is számít a de facto kettéosztottság ellenére. Az EU-tagság tehát elvileg az egész szigetre kiterjed, ám mivel a nemzetközi jog szerint a török csapatok állomásozása jogellenes a szigeten, az északi részen felfüggesztették ezt a tagságot. Törökországot erre a helyzetre hivatkozva nem vették fel máig az EU tagok közé. A helyzet viszont szerencsére konszolidálódik, 2003-ban megnyitottak egy határátkelőt Nicosiában, amit több másik is követett. A helyzet leginkább a kettéosztott Berlinre emlékeztetheti az embert, bár annak egy szabadabb és enyhébb formájára. Szabad az átjárás mindkét népnek és a turistáknak is. Az észak és dél között mindezek mellett fejlettségi különbségek is vannak, az északi rész jóval fejletlenebb a délinél, bár az elmúlt pár évben nagy hangsúlyt fektettek a turizmus és oktatás fejlesztésére, Észak-Ciprusban rengeteg magániskola található, ahol közel 120.000-ren tanulnak. A végére pedig egy érdekességet hagytam, amit valószínűleg nem sokan tudnak: Észak-Ciprus területét tekintve kisebb, mint Baranya-megye.
Sziasztok! Molnár Nadin vagyok, jogász szakos hallgató a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Elsőéves korom óta szerkesztőként tevékenykedek a Media Iurisnál, ahol igyekszem mindig változatos, aktuális és érdekes cikkekkel lekötni az olvasók figyelmét. Az írás már nagyon régóta fontos szerepet tölt be az életemben, ezért boldog vagyok, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy gondolataimat másokkal ilyen módon is megoszthassam.
