[metaslider id="9331"]
sorozat

A FRÁSZT HOZOD RÁM – sorozatajánló egy klisé-imádótól

Bizonyára sok ember úgy tartja, hogy a legtöbb amerikai tinifilm klisés és ugyanúgy végződik. Ez többnyire igaz, viszont személy szerint kiskorom óta nagyon szívesen nézem végig őket. Most hoztam nektek egy találó ellenpéldát, hisz a továbbiakban bemutatásra kerülő sorozat okozott számomra néhány meglepetést az ötletes fordulataival.

Tartalom

A főszerepben Lana Condor (Erika Vu) játssza a stréber gimnazista lányt, aki eddig csak a tanulásra koncentrált és elfelejtett élni. Lana Condor neve ismerősen hangozhat a „A fiúknak, akiket valaha szerettem” című filmből. Nem szabad megfeledkeznünk barátnőjéről, akinek szerepét Zoe Margaret Colletti (Gia) tudhatja magáénak. A két lány nyugalmasan éli a középsulis mindennapjait, aztán jön egy fordulat. Erikának nagyon tetszik az iskola szépfiúja, viszont még nem sok interakció történt közöttük. A lányok az iskolában töltött éveik alatt nem igazán vettek részt bulikon, ezért úgy döntenek, hogy ezen változtatnak. Nem is gondolják, hogy az este végén fejtetőre áll az életük. A következő képsorok minden nézőnek meglepetést okoznak, hisz a két barátnő másnap rátalál Erika holttestére egy óriási halott jávorszarvas teste alatt, legalábbis az azonos lábbelikből erre következtetnek. A lányoknak rengeteg kérdésre kell választ találniuk. Ha Erika szellem, akkor miért látja Gia, a barátnője? Miért tud beszélni másokhoz? Mit fognak kezdeni a holttestével?

sorozat

Minden kérdésre választ fogunk kapni a sorozat folytatása során. Nyolcrészes minisorozatról van szó, ami egy kellemes vasárnapi napon gyorsan ledarálható, főleg, hogy az embert nem hagyja nyugodni, hogy vajon meddig tudják a lányok megakadályozni azt, hogy Erika holtteste lebomoljon. Igen, jól hallottátok, elkezdődik a harc az idővel. Erika innentől szellemként éli a mindennapjait és elhatározza, hogy véghez viszi azt, amiért itt maradhatott a Földön. Különböző teóriák születnek a fiatalok fejében azzal kapcsolatban, hogy vajon mi az, amit Erikának meg kell „élnie”, ami nélkül nem távozhat az élők sorából. Ahogy halad előre a sorozat, Erika kiveszi a részét mindabból, ami eddig hiányzott az életéből: gimnazista bulik, az első csók élménye azzal a fiúval, aki iránt vágyakozott. Egy gond van, Erika megízleli milyen érzés, amikor nem álnéven éli a mindennapjait, hanem igazi hírnévre tesz szert. Sok rajongója lesz, ami azt jelenti, hogy megküzdött az iskola nagymenőjével. Az álom férfival is egy párt alkot. A sors gúnyos fordulata, hogy Erikát elragadja a hév. Legjobb barátnőjével már alig tartja a kapcsolatot és nem igazán gondoskodik rothadó testéről sem. Mindez hidegen hagyja a fiatal feltörekvő celebet, jobban érdekli az influenszerség, a likeok és a hírnév, ami azzal jár, hogy megromlik a kapcsolata szeretteivel. Azon agyal, vajon, hogy nyerhet magának egy kis időt azzal a céllal, hogy tovább hajhássza az előbb említett élvezeteket. 

Úgy gondolja a bál lesz az, ami meghozza számára a lehetőséget, hogy végleg elhagyja a lelke a testét, ezért elintézi, hogy a mindenki által évek óta várt buli elmaradjon. Csakhogy a “prom” Gia nagy álma. Mindeközben kiderül, hogy Erika szülei hosszú időn keresztül nem látták lányuk legjobb barátnőjét. A sorozat szuperül bemutatja Erika felemelkedését, viszont igazi tükröt mutat arról, hogy Gia miképpen szenved barátnője árnyékában, miközben őt a legnagyobb empátia jellemzi Erika iránt. Gia mindig is szerette volna, ha barátnője kitörne abból a burokból, amiben addig éltek és elkezdené élvezi úgy az életet, mint az iskolatársaik. 

Erika egyszer csak realizálja, hogy Gia teste egyre jobban halványul, nincs sok ideje hátra. Erikának sok mindent helyre kell hoznia…Vajon, hogy folytatódik tovább a történet?

Sorozatkritika

A sorozat érdekes, nem mindennapi. Tetszett, hogy bevonja a szellemvilágot, mindeközben humoros és a mai tininyelvezetnek teljesen megfelelő. A klisé örök, viszont ebben van valami plusz. Ez a plusz a barátságról szól, ami ez esetben kisiklik, de mégis egy happy enddel zárul, ami Erikának köszönhető, hisz időben észhez kap. A sorozat fest egy negatív képet az influenszerekről, arról, hogy milyen könnyen elragadhatja az embereket az ismertség, rámutat a mély kapcsolatok fontosságára és arra, hogy ha két ember szereti egymást, akkor egészségben és betegségben is egymás javát akarják. 

Remélem tudtam egy kis kedvet varázsolni a sorozat megnézéséhez. Ha sikerült, akkor nyomás a Netflixre! Garantálom, hogy nem fogod tudni kikapcsolni. 

 

Képek forrása: Netflix

EnglishGermanHungarian