A világjárvány közepén sem szabad megfeledkeznünk bolygónkról a Földről. A 2007-ben Ausztráliából indult kezdeményezésnek az elsődleges célja az volt, hogy felhívják az emberek figyelmét az éghajlatváltozásra és annak negatív hatásaira. A most már több, mint 10 éve tartó kezdeményezéshez 2019-ben több, mint 180 ország csatlakozott, köztük természetesen évek óta Magyarország is.
MA
Március 28-án tartják a világ legnagyobb önkéntes akcióját, a Föld Óráját, ami arra ösztönzi a magánszemélyeket, településeket, vállalatokat és szervezeteket, hogy fejezzék ki elkötelezettségüket bolygónk iránt – írja a WWF.
Furcsa mód az idén az akciót az ‘online térben‘ szervezik meg (bár nem értem, mert máskor is ott hirdették meg – a szerk.), oly módon, hogy 20:30-kor mindenkit arra kérnek, hogy ‘áramtalanítson’.
„2020. március 28-án 20:30-tól egy órára te is oltsd le a világítást, és kapcsolj ki otthonodban minden elektronikus berendezést, ezzel kifejezheted támogatásodat természeti értékeink megóvásáért.” – kérik a WWF magyarországi facebook oldalán.
Az eseményhez oktatóink és hallgatóink is csatlakoztak már, köztük Dr. Pál Emese is, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Közigazgatási Jogi Tanszékének adjunktusa is. Őt kérdeztük:
Miért tartja fontosnak a kezdeményezést, illetve Ön, hogyan valósítja majd meg a mai napon a ‘lekapcsolást’?
Dr. Pál Emese: Először is nagyon szépen köszönöm a Media Iurisnak a megkeresést.
Úgy gondolom, hogy a „Föld Órája” nevű kezdeményezés és az azon való részvétel az idén még különlegesebb és hangsúlyosabb, mint eddig bármikor. Terveim szerint a nyolc órai hálatapsot követően, elkezdek majd a lakásban megszünteti mindenféle fényforrást. Nagy fényfüzér rajongó vagyok, szóval ez biztosan eltart majd néhány percig J Aztán meggyújtok néhány gyertyát, illatmécsest, füstölőt, ugyanis tagja vagyok egy facebookos meditációs csoportnak, és a napi gyakorlás ideje pont egybeesik azzal, amikor a világon mindenfelé lekapcsolódnak a fények. Reményeim szerint sok embertársunkat megmozgatja ez a nagyszerű lehetőség. A jelenlegi helyzetben mindennél fontosabb az, hogy éreztessük egymással: együtt vagyunk, itt vagyunk egymásnak, vigyázunk egymásra és a Föld Anyára. Van a jógában erre egy nagyon találó kifejezés: „ahimsza” – „együtt érezni, nem bántani”, sem egymást, sem pedig a minket körülevő természetet. Ez az egy órás elcsendesülés remek alkalom arra, hogy egy kicsit az elménket is megnyugtassuk. Azt hiszem, nagyon nagy szükség van erre mostanság. És ne felejtsük el: „a szeretet az az energia, amely csendesen átalakít minden helyzetet”. Koncentráljunk most mindannyian erre!
Csatlakozzatok Ti is minél többen a kezdeményezéshez és áramtalanítsunk egy órára.

Androvics K. Balázs vagyok a Media Iuris szerkesztője. Már gyerekkoromtól kezdve vonzott a média világa, ezért is ragadok olykor klaviatúrát és vetem gondolataimat szövegdobozokba itt a mediaiuris weboldalán vagy a saját platformjaimon. Nem ígérem, hogy mindig mindenki egyetért majd írásaimmal, videóimmal, témáimmal, de ettől szép a világ – nem vagyunk egyformák, nem gondolkodunk egyformán! C’est la vie!