Előző cikkemben arról kérdeztem hallgatótársunkat, hogy milyen részt venni az Országos Tudományos Diákköri Konferencián versenyzőként, most azonban egy másik oldaláról szeretném megvilágítani a versenyt, méghozzá az opponens szemszögéből. Minden dolgozatnak, amit elküldenek az OTDK-ra, van egy opponense, a legvégén, vagyis a díjátadón pedig minden tagozatból kikerül egy személy, aki a legjobb opponensi díjat átveheti. A Büntetőjogi és Kriminológiai Tagozat legjobb opponensi díját elnyerő, harmadéves Jávorszki Bendegúzt kértem meg, hogy meséljen az OTDK-n betöltött szerepéről.
Először is szeretnék gratulálni az OTDK-n elért opponensi győzelmedhez! Tudnád részletezni pár szóval, hogy mi a feladata egy opponensnek?
Jávorszki Bendegúz: Mindenekelőtt szeretném megköszönni a felkérést. Az opponens véleményem szerint egyszerre versenyző és egy kicsit zsűri is. Feladata az, hogy egy hallgatótársának dolgozatát értékelje, adott esetben azzal szemben kritikát fogalmazzon meg, rávilágítson azokra a pontokra, amelyeken finomítani lehet a jövőben. Annak érdekében, hogy valaki érdemben hozzá tudjon tenni a dolgozathoz opponensként, magának is el kell mélyülnie az adott témában.
Hogyan jött az ötlet, hogy indulj a versenyen és miért pont ebben a kategóriában?
Jávorszki Bendegúz: Hajtott a kíváncsiság, egyrészt az OTDK közegével, másrészt pedig magával a tagozattal kapcsolatban. Mindig is érdekelt a büntetőjog, így amikor adódott a lehetőség, hogy alapvetően büntetőjogi témákat kriminológiai szempontból vizsgálhassak, rögtön vállalkoztam rá.
Mi volt az első benyomásod, amikor megkaptad az opponálandó dolgozatokat és hogyan építetted fel a bírálatodat?
Jávorszki Bendegúz: Az első olvasat mindig csalóka, hiszen egy OTDK dolgozat már önmagában magas tudományos értéket képvisel és többször át kell olvasni ahhoz, hogy érdemben hozzá lehessen tenni.
A bírálatomat két fő szempontra építettem, tartalmi, illetve formai részre tagoltam azt. Előbbiben a kutatott téma újszerűségével, a szerző által végzett saját kutatással, levont konklúziókkal, valamint a szakirodalommal foglalkoztam, míg utóbbiban stilisztikai szempontból vizsgáltam a dolgozatot.
Milyen visszacsatolást kaptál a Szerzőktől, akiknek a műveit opponáltad? A többi opponenshez képest milyennek érezted az általad elmondottakat?
Jávorszki Bendegúz: Alapvetően pozitívnak találtam a szerzői visszacsatolásokat. A többi opponenshez képest kicsit több konstruktív kritikát fogalmaztam meg, hiszen meglátásom szerint ezekkel lehet még jobbá tenni egy tudományos munkát.
Hogyan írnád le a díjkiosztó hangulatát, ezen belül is azt az időintervallumot, amikor az opponensi díjak kerültek kiosztásra?
Jávorszki Bendegúz: Természetesen nagy izgalommal ültem a díjkiosztón, különösen úgy, hogy emlékeim szerint az én tagozatom (Büntetőjog-Kriminológia) volt az első, amelyben PTE-s lett a díjazott. Amikor meghallottam a nevemet, nagy öröm töltött el, jó érzés volt helyezést szerezni a PTE-nek.
Most, hogy opponensként győzedelmeskedtél, fontolgatod, hogy esetleg 2 évvel később versenyzőként is indulj az OTDK-n? Amennyiben igen, van már elképzelésed, hogy melyik területen és esetleg milyen témában?
Jávorszki Bendegúz: Természetesen igen, nagyon megfogott a közeg atmoszférája, így szeretnék magam is dolgozattal nevezni. Több különböző jogág, jogterület érdekel, például a büntetőjog, az európajog, illetve a polgári jog is, így ezek valamelyikéből tartom elképzelhetőnek a kutatást, de konkrét választ adni még nem tudok.
Milyen tanácsot adnál a leendő opponenseknek?
Jávorszki Bendegúz: A legfontosabb talán az, hogy az opponenciát lehetőségként éljék meg arra, hogy egy új területtel ismerkedjenek meg, tudásukat bővíthessék. Emelett az is fontos, hogy merjenek kritikát megfogalmazni, nem megfeledkezve a dolgozat magas tudományos értékéről.
Szeretném megköszönni Bendinek, hogy vállalta az interjút, a későbbiekhez pedig további sok sikert kívánok!


Forrás: kiemelt kép

Sziasztok! Berki Vivien vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának jogász szakos hallgatója. Gyerekkorom óta az egyik kedvenc elfoglaltságom az írás, a Media Iuris tagjaként pedig lehetőségem nyílik arra, hogy ezt a képességemet fejlesszem, valamint, hogy másokkal is megosszam írásaimat. Érdeklődési köröm igen tág, így valószínűleg nagyon különböző témájú cikkeket fogtok olvasni tőlem.