A büntetőjog terén a büntetés kiszabásának kérdése összetettebb, mint azt gondolnánk. Ezt egy korábbi cikkemben részben kifejtettem, azonban vannak még olyan esetek, illetve körülmények, amelyek fennállása a büntetőjogi felelősségre vonás kizárását vagy korlátozását eredményezi.
Egy kis ismétlésként idézzük fel, melyek is pontosan ezek a BTK (2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről) 15. §-a szerint:
- a gyermekkor
- a kóros elmeállapot
- a kényszer és a fenyegetés
- a tévedés
- a jogos védelem
- a végszükség
- a jogszabály engedélye
- a törvényben meghatározott egyéb ok
A tévedés
Büntetőjogi értelembe véve a tévedés fogalmának két elemét különböztethetjük meg. Az egyik szerint tévedés az, amikor valaki képzetei nem felelnek meg a valóságnak, ő azonban ezeket mégis valósághűnek gondolja. Másrészt ide sorolható az is, ha valakinek egyáltalán nincs képzete a valóság valamely szegmenséről, tehát a „nem tudás” is tévedésnek minősül. A Btk. szerint nem büntethető az elkövető olyan tény miatt, amelyről az elkövetéskor nem tudott (20. §). Ez a ténybeli tévedés körébe tartozik. Felmerül tehát a kérdés, hogy mégis milyen tények zárják ki a büntethetőséget? A válasz a konstruktív erejű tényekben keresendő, vagyis logikusan minden olyan tényben, amelynek a bűncselekmény megvalósulásában szerep van. Leggyakoribb esete a személyben vagy tárgyban való tévedés. Erre jó példa, amikor mondjuk András meg akarja ölni Bélát, azonban a sötétben Csaba jön vele szemben, Csabát nézi Bélának és emiatt őt öli meg. Ilyenkor a személyben való tévedés nem releváns, az elkövetőt szándékos emberölésért fogjuk felelősségre vonni. A tévedés másik lényeges alakja a társadalomra való veszélyességben való tévedés. Ebben az esetben az elkövető a helyesen felismert tényekből von le helytelen következtetést. A Btk. azonban csak akkor menti fel az elkövetőt a büntetőjogi felelősségre vonás alól, ha erre a felvetésre neki alapos oka volt (21. §). Ebben a vonatkozásban csak ritkán fordul elő tévedés, lopásnál, emberölésnél szinte soha, azonban nem annyira régi, erkölcsileg és társadalmilag nem kifejezetten alátámasztott, bonyolultabb deliktumok például gazdasági bűncselekmények esetén lehet erre hivatkozni.
A jogos védelem
Büntethetőséget kizáró okként kell megneveznünk továbbá a jogos védelmet is. Az állam nem képes minden támadástól megvédeni állampolgárait, ebből következik, hogy feljogosítja őket a támadás visszaverésére. Azonban fontos megjegyezni, hogy a megtorlás joga minden esetben az állam monopóliuma. A jogos védelem létjogosultságát már a klasszikus római jogászok is ismerték a „Vim vi repellere cuiqe licet” regula értelmében, miszerint „Erőszakot erőszakkal visszaverni szabad.”. Ugyanakkor ki kell hangsúlyozni, hogy a jogos védelem nem egyenlő a jogos önvédelemmel! Ugyanis nemcsak önmagunkat, saját javainkat védhetjük meg, hanem mások személyét és javait, sőt akár még a közérdeket is. Emiatt a jogos védelem a társadalomra veszélyességet zárja ki. A klasszikus jogos védelmet egy támadás és annak közvetlen veszélye keletkezteti. Akkor beszélünk támadásról, ha az aktív emberi magatartással jogtalan, már megkezdett vagy közvetlenül fenyegető, illetve befejezetlen, tehát még folyamatban van vagy felújításának lehetősége még fennáll. A támadással szemben áll egy elhárító tevékenység, amelynek szükségesnek és arányosnak kell lennie. A jogos védelem szükségessége alatt azt értjük, amikor a támadás nem hárítható el másként, csak egy szintén bűncselekményi tényállást megvalósító cselekménnyel. Ha például megtámadnak az utcán, de tőlem 5 méterre 2 rendőr mondjuk egy közlekedési balesetet helyszínel, akkor nem állhatok le verekedni, hanem jeleznem kell a rendőrnek, hogy engem éppen atrocitás ért. A második követelmény az arányosság, vagyis a védekezésnek a támadással valamilyen szinten arányosnak kell lennie.
A végszükség
A végszükség a jogos védelemhez hasonlóan a társadalomra való veszélyességet zárja ki, ennek során pedig a cselekvő személy egy érdekveszély elhárítását végzi el oly módon, hogy valaki másnak sérelmet okoz. Erre egy morbid, ám mégis szemléletes példa lehet mondjuk egy hajótörés esete, ahol adott két úszni nem tudó ember és egy deszka, amire csak egy valaki fér fel. Feltételezzük, hogy a hajó elsüllyedése egyikőjüknek sem róható fel, az egyik pedig a végszükség értelmében megfojtja a másikat annak érdekében, hogy ő mehessen fel a deszkára. Ilyenkor tehát elvileg nem lehet büntetőjogi felelősségre vonást alkalmazni. Fontos eleme a végszükségnek 2 vétlen személy. Egyikőjük, aki vétlenül került veszélybe és ebből próbál menekülni, míg a másik pedig az, aki ennek a vétlen személynek a menekülése során szenvedett el valamilyen sérelmet. Szintén fontos egyrészt a mentő tevékenység szükségessége, vagyis a veszélyt másként nem lehet elhárítani, illetve az arányosság, vagyis a védekezéssel nem lehet nagyobb sérelmet okozni, mint amelynek elhárítására törekedett. Alapvetően bárki mentheti veszély esetén a védendő értékeket, azonban vannak olyan személyek, akiknek hivatásuknál fogva kötelességük a veszély vállalása, vagyis például rendőrök, tűzoltók, katonák javára nem állapítható meg a végszükség, illetve azok számára sem, akiknek a veszély előidézése felróható volt.
Források: Balogh Ágnes – Tóth Mihály: Magyar Büntetőjog: Általános Rész
Képek forrása: kiemelt kép, 1
Sziasztok! Szládovics Fanni vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karának jogász szakos hallgatója. Első éves korom óta tevékenykedem a Media Iuris egyik szerkesztőjeként, hiszen az írás mindig is érdekelt és közel állt hozzám. Igyekszem változatos, különféle témákat feldolgozó, elsősorban ismeretterjesztő, kulturális, közéleti és szakmai cikkekel színesebbé tenni az egyetemi lapot.
