A pályaválasztás nem könnyű feladat – és nem ér véget azzal, hogy eldöntöttük, milyen egyetemre jelentkezünk. A joghallgatók esetében sokan biztos elhatározással kezdik meg tanulmányaikat, a többség azonban kezdetben bizonytalan a diploma utáni kilátások tekintetében. Cikksorozatomban a jogászi hivatásrendek szépségeit és nehézségeit szeretném bemutatni, egy-egy életúttal együtt. Ez alkalommal a Pécsi Ítélőtábla Polgári Kollégiumvezetőjével, Dr. Kovács Ildikóval beszélgettem.
Hol végezte jogi tanulmányait?
Dr. Kovács Ildikó: Jogi tanulmányimat Pécsett végeztem, az akkor még patinás nevű intézményben, a Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán.
Mikor és hol fogalmazódott meg Önben a gondolat, hogy a bírói pályát választja?
Dr. Kovács Ildikó: Mint minden középiskolás, én is jó ideig tanácstalan voltam, milyen pályát válasszak, és bár a reál tárgyakat is szerettem, erősebb volt a vonzódásom a magyar és történelem tantárgyakhoz, különösen az irodalomhoz, így valószínűnek látszott, hogy ezek a továbbtanulásomban is szerepet kapnak. Tanácstalanságomat látva, osztályfőnököm próbált segíteni. Azt mondta, belőlem jó bíró lenne. Elültette bennem a gondolatot, amely aztán érlelődni kezdett, mígnem a pályaválasztás idejére határozott elképzeléssé nőte ki magát. Ebben szerepet játszott az is, hogy megismertem a szigetvári bíróság egyik polgári bíróját, aki nagy hatással volt rám mind személyiségével, mind azzal, ahogy a bírói hivatásról beszélt. Az egyetemre már úgy érkeztem, bíró szeretnék lenni. Soha meg sem fordult a fejemben más hivatásrend választásának a gondolta. Amikor utolsó államvizsgámra készültem, még híre sem volt fogalmazói állásnak Baranya megyében, de Gátos György – aki akkoriban a Baranya Megyei Bíróság polgári kollégiumvezetője volt, e mellet eljárásjogot tanított, és akinek a nevét talán még ma is megemlítik az egyetemen eljárásjogi előadásokon – legendás nyugalmával és szűkszavúságával így bíztatott: „Ne aggódjon Ildikó, lesz hely!”. És így is lett. Utolsó államvizsgám előtti napon az Igazságügyi Minisztérium meghirdetett egy fogalmazói állást, melyet Gátos György támogatásával sikerült elnyernem. Ma is hálával gondolok rá, segítsége, támogatása nélkül rögösebb lett volna az út a célomhoz. Későbbi tanácselnököm, személyes példaképem, Veszeley Józsefné annyit mondott erre: „jó szeme volt”.
Hogyan jutott el a kollégiumvezetői tisztség betöltéséig?
Dr. Kovács Ildikó: Ha a hogyan kérdésben az is benne van, minek köszönhetem, hogy idáig eljuthattam, azt kell mondanom, remélem a tudásomnak és annak, hogy azok a vezetők, kollégák, akiknek lehetőségük volt arra, hogy feljebb emeljenek a bírói pályán, érdemesnek is tartottak erre. Na és persze annak, hogy „jól álltak a csillagok”. Először a Szigetvári Városi Bíróságra kerültem fogalmazóként, majd szakvizsgám után ugyanitt fél évig titkárként közjegyzői munkát végeztem, és ide neveztek ki bíróvá is. Összesen mintegy három évet töltöttem itt, utazgattam naponta a többi ingázó jogász kollégával együtt, az utolsó időkben már Trabantommal szállítva a többieket is, ami kissé fárasztó, ugyanakkor élménydús is volt. Ma is emlegetjük az utazásokról a legendás történeteket. Amikor eljöttem Szigetvárról, a kollégáktól „kutyabőrt” kaptam, rajta cirádás felirattal: A Szigetvári Városi Bíróság Örökös Bírája. Az oklevélen sok sikert, erőt, egészséget és méltányos benzinárakat kívántak nekem. Szerencsére, csak ez utóbbi jókívánságuk nem teljesült. Szigetvárról egy évi bíráskodás után úgy kerültem a Pécsi Városi Bíróságra, hogy az akkor megyei elnökké kinevezett dr. Fekete Bálint a saját felszabaduló bírói helyére engem hozott be vidékről. Itt, ebben az időben, gazdasági ügyszakban igazi kihívás volt az ítélkezés. A joganyag egyre gyakrabban változott, még nem volt számítógépes jogtár, a tárgyalásra felkészülés része volt, hogy a kivehető lapos jogtárnak megkerestük a kivett, már nem hatályos, de a perben még alkalmazandó oldalait. Ebben az időszakban már jelentős számban indultak az 1988 évi Gt. alapján perek, ekkor zajlott a szövetkezeti átalakulás, megszülettek a kárpótlási törvények, kialakult bírói gyakorlat pedig nem volt semmiben, és 200 feletti folyamatos ügyet vittünk egyszerre. Hosszú időt nem töltöttem a városi bíróságon, a megyei bíróságon megüresedett előadó bírói helyre a tanács elnöke, dr. Süle Tamásné engem választott ki, és hívott a tanácsába az akkor még mindig kollégiumvezető, dr. Gátos György egyetértésével. Így kerültem 1996. január 1-jén, 3 és fél éves bírói múlttal, 31 évesen másodfokú polgári tanácsba. Ma a bírói kinevezés korhatára 30 év, hozzáteszem, teljesen indokolatlanul, aki ugyanis 27 évesen nem elég bölcs és rátermett ahhoz, hogy bíráskodjon, 30 évesen sem lesz az. Bár másodfokú pályafutásom úgy kezdődött, hogy megszületett első gyermekem, nem voltam hosszú ideig távol, köszönhetően a legendás „Bokros csomagnak”, mely a család jövedelmét igencsak megkurtította. A bíróság vezetésének és kollégák együttműködésének köszönhetően azonban egy évig szinte teljes egészében – a tárgyalási napokat kivéve, amelyek alól részben felmentést kaptam és helyette tárgyaláson kívüli ügyek elbírálásban vettem részt – otthon dolgozhattam, és így a gyermekemmel lehettem. Ez az akkori technika mellett, amikor internetről, számítógépes szövegszerkesztőről még csak nem is halottunk, igényelt némi szervezést. A polgári kollégiumból aztán később átcsábítottak a gazdasági kollégiumba, bár először csak kölcsön kértek, előbb csak néhány tárgyalási napra, aztán néhány elsőfokú ügyre, majd egy kis felszámolásra, mígnem azon kaptam magam, hogy már csak a gazdasági kollégiumnak dolgozom. Kicsit olyan volt, mint a Kismalac és a farkas meséjében, csak a forró víz maradt el, és a történet happy end-el végződött. Részben azért, mert szakmailag a pályám csúcspontja az az időszak volt, amikor Veszeley Józsefnével, Ilcsivel dolgozhattam egy tanácsban, akivel együtt dolgozni szellemi élmény volt, akivel egymás gondolatait, szakmai álláspontját egy az aktába ragasztott színes cédula vagy egy jelentőségteljes aláhúzás alapján kitaláltuk. Másrészt – mint utóbb kiderült – ez az út vezetett az ítélőtáblára. 2003. május 1. napjával álltak fel az ítélőtáblák, és az a megtiszteltetés ért, hogy Juhász László ítélőtáblai kollégiumvezető és Veszeley Józsefné javaslatára Lábady Tamás, az első táblaelnök felkért, csatlakozzak az ítélőtábla bírói karához. 2003-tól – kisebb megszakítással, ugyanis ítélőtáblai pályafutásomat is azzal kezdtem, hogy szülési szabadságra mentem, mert megszületett a második gyermekem – 2012-ig dolgoztam előadó bíróként dr. Veszeley Józsefné tanácsában. Nyugdíjba vonulása után átvettem a tanács vezetését, majd 2019-ben pályázatot nyújtottam be a megüresedett kollégiumvezetői tisztségre, melyet az ítélőtábla kollégiuma támogatásával elnyertem.
Mit tekint a bírói pálya legnagyobb kihívásának?
Dr. Kovács Ildikó: A bírói munka önmagában óriási kihívás. Aki ezt belülről nem látta, nem érezte, nem élte át, annak nem lehet elmagyarázni. Nap, mint nap új problémákat megoldani, a változó joganyagot követni, tárgyalást vezetni, érthető, meggyőző határozatokat írni, más és más készséget, képességet kíván, és mindegyik feladatnak meg kell felelni, mert a részek önmagukban nem érnek semmit, csak az egész. Kihívás jó bírónak lenni, megtalálni az arany középutat – a betű szerinti jogértelmezés és a kontra legem jogértelmezés között a józan észnek megfelelő jogértelmezést –, nem elveszni a részletekben, nem hivatalnoknak lenni, kellő empátiával kezelni az ügyet, de nem azonosulni vele, lelkiismeretesnek lenni, de a felek gondjait nem magunkra venni. A bírói hivatás lényegét Lábady Tamás nálam szebben fogalmazta meg, hadd idézzem őt: „A bírák is emberek, de sajátosan kiválasztott emberek. A bírói munka lényegéhez természetesen hozzátartozik a szakmai tudás, de a szakismeret mellett a judícium, az, hogy megfelelő érzéke legyen a jogeset elbírálására, az empátia, amivel a bíró beleéli magát az elé kerülő személyek viselkedésébe, magatartásába és életébe, és egyfajta jó értelemben vett arisztokratizmus, ami kívülállást jelent. A bírói munka lényege a szolgálat, az, hogy a bíró szolgálni tudjon. Szolgálni az igazságot és természetesen első helyen szolgálni az embert. Ez nagyon nagy felelősség, ez ad a bírónak méltóságot.”
Mit szeret legjobban a hivatásában?
Dr. Kovács Ildikó: Én a hivatásomat szeretem, mindazt a munkát, ami ezzel együtt jár. Nem tudok a munkámról részekre bontva gondolkodni, mert ez egy egész, aminek csak így van értelme, egészben.
Mit tanácsol a joghallgatóknak, a képzés, majd a későbbi jogi munkájuk során mire érdemes a legnagyobb figyelmet fordítaniuk?
Dr. Kovács Ildikó: A joghallgatóknak azt tanácsolom, hogy ragadjanak meg minden alkalmat a tanulásra, a valódi tudás megszerzésére. Örök igazság, hogy „a tudás hatalom”. Ez vitt engem előre a pályámon, azok, akik engem kiválasztottak, támogattak, látták bennem a tudást és a tudás iránti vágyat. Amit még tanácsolni tudok, amiben hiszek, amit elvként követek, azt hadd mondja el legkedvesebb költőm, József Attila szavaival: „dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes”.
A Media Iuris nevében köszönöm szépen az interjút!
Sziasztok! Gáspár Zolna vagyok, a pécsi jogi kar hallgatója és a Media Iuris szerkesztője. Már gyerekkorom óta közel áll a szívemhez az írás, évek óta dolgozom a készülő könyvemen, de olykor rövidebb műfajban is tollat ragadok – így kerültem a Media Iurisba, ahol az egyetemi élet bemutatása mellett kultúra és életmód témában is szívesen írok, publikálok.
1 thought on “A bírói hivatásról – interjú dr. Kovács Ildikóval, a Pécsi Ítélőtábla polgári kollégiumvezetőjével”
Comments are closed.