A 2008-as pénzügyi válság a legnagyobb gazdasági katasztrófa volt az 1929-es “Nagy Depresszió” óta. A 2008-as összeomlás csaknem az elmúlt egy évszázad legnagyobb megrázkódtatása volt a globális pénzügyi rendszerben.
2008. szeptember 15-én a Lehman Brothers, egy Wall Street-i befektetési bank csődöt nyújtott be. Általában ezt tekintik annak a napnak, amikor a gazdasági válság komolyan megkezdődött. Az akkori amerikai elnök, George W. Bush bejelentette, hogy nem lesz kimentés. “A Lehman Brothers, az egyik legrégebbi, leggazdagabb, legerősebb befektetési bank a világon, de nem volt túl nagy ahhoz, hogy elbukjon.”
A recesszió befejezése után a munkanélküliség még mindig meghaladta a 9%-ot. Ebbe nem számítanak bele azok a munkavállalók, akik már végelkeseredésükben feladták a munkakeresést. A gazdasági válság okai összetettek és több gyökerűek. 2006-ban a lakásárak évtizedek óta először beestek. Az ingatlanforgalmazók kezdetben örültek neki, hiszen azt hitték, hogy a túlterhelt ingatlanpiac visszatér egy fenntarthatóbb szintre. Nem vettek figyelembe több tényezőt, mint például a túl sok lakástulajdonos számára nyújtott hitel megkérdőjelezhető jóváhagyását a jelzáloghitelekben.
Az Egyesült Államokban az utóbbi években kialakult gyakorlat alapján a bankok komolyabb hitelbírálat nélkül nyújtottak jelzálogkölcsönöket magánszemélyeknek. A hitelezés bővülése az olcsó pénznek volt köszönhető. Az USA jegybankja ugyanis alacsonyan tartotta az alapkamatot, ami olcsóvá tette a hiteleket. Az elmúlt évek egyenletes gazdasági növekedése miatt nem tartottak attól, hogy az adósok nem tudják majd visszafizetni a hiteleket. A bankok közötti hitelezési verseny következményeként egyre kockázatosabb, egyre megbízhatatlanabb adósoknak adtak hiteleket, ezek az úgynevezett subprime hitelek, illetve finanszíroztak kockázatos beruházásokat. Az ingatlanok értéknövekedése elősegítette azt is, hogy olyan adósoknak is hiteleztek az ingatlan értékének növekedése folytán, akik egyébként normál fogyasztási hitel felvételére alkalmatlanok voltak. Az is ösztönözte a bankokat, hogy az ingatlanok értéke folyamatosan nőtt, erre az alapfeltételezésre épült minden további termék. Ez azt jelenti, hogy a modell csak addig volt működőképes, ameddig az ingatlanok értéke felfelé ment. Ha véletlenül valaki nem tudta visszafizetni a hitelt, a bank akkor is jól járt, hiszen az eredetinél magasabb áron tudta értékesíteni az ingatlant.
Egyre szélesebb rétegek vettek fel hiteleket az Egyesült Államokban. Néhányan hibáztatták az új közösségi befektetési törvényt, amely a bankokat ösztönözte, hogy beruházásokat tegyenek a másodlagos jelzáloghiteli területeken. A Federal Reserve számos tanulmánya szerint viszont nem növelte nagyban a kockázatos hitelezést. Mások Fannie Mae-t és Freddie Mac-et hibáztatták az egész válságért. Fannie Mae elsősorban nagy banki szervezetekkel foglalkozik, míg Freddie Mac elsősorban kisebb hitelszervezetekkel. Egyesek szerint a megoldás a két ügynökség bezárása vagy privatizálása lett volna. Ha bezárnák őket, a lakáspiac összeomlana, mert ők garantálják a jelzáloghitelek többségét.
Emellett megjelentek új termékek is, amelyekkel szintén lehetett növelni a profitot. A válság igazi okának ilyen termékek, a CDS-ek és a CDO-k elterjedtté válását tekinthetjük. Mindez egy olyan eszköz volt, ami a bankok és a befektetők profitjának növekedését segítette elő, hiszen egy új termékfajtával, a CDS-sel lehetett kereskedni, és abból növekedést elérni. A CDS-ek piaca nem szabályozott piac, hiszen az állami szabályok nem követték a piac változását, nem kapcsolódott ehhez a termékfajtához különösebb szabályozás. A CDS lehetővé teszi, hogy a hitelek kockázatát át lehessen származtatni. A vevő meghatározott időszakonként meghatározott összeget fizet az eladónak, aki kezességet vállal az adós fizetéseiért. Ezek a CDS-ek csomagokban történő árusítása azt idézte elő, hogy nagyon nehéz volt felmérni a termék valós kockázatát, ami átláthatatlan struktúrák létrejöttét eredményezte. A másik termék a CDO, ami mögött hitelek vagy kötvények állnak, a vevő vagyis befektető átvállalja a banktól az adott csomag kockázatát. Ez az eladó banknak azért jó, mert így még több hitelt képes kihelyezni.
A válság érzékenyen érintette a nyugat-európai bankokat is, és hatása az amerikai gazdaság visszaesésén keresztül az egész világgazdaságban megmutatkozik. A szűk minőségi ingatlan kínálat, a lanyhuló dinamikájú hozamesés is mind a jelzáloghitel-válság hatásai. Nouriel Roubini már 2006-ban figyelmeztetett a kialakuló problémákra és Soros György is 2007 folyamán sokszor nyilatkozott a növekvő problémával kapcsolatban, aki szerint a folyamatok hatása a pénzügyi tőkét ültette a vezető ülésbe. 2007 folyamán közel 1,3 millió amerikai ingatlan volt ingatlanárverés tárgya, ez a 2006-os adatokhoz képest 79% emelkedést jelentett. A főbb bankok, gazdasági intézmények, pénzintézetek a világon hozzávetőlegesen 435 milliárd amerikai dolláros veszteséget szenvedtek el 2008. július 17-ig.
Amikor világossá vált, hogy az amerikaiakat pénzügyi válság érte, az elemzők ottani, helyi problémaként emlegették, mely az amerikai ingatlanpiacot sújtja. Azonban a válság hamar kiterjedt az egész világra. A wall street-i mentőcsomagot 2008. október első hetében hagyták jóvá. A csomag számos intézkedést tartalmazott, mint például egy hatalmas kormányzati felvásárlást, ami az ártalmas kintlévőségekre és eszközökre vonatkozott. Hatalmas befektetés a bankállományok részesedésére és pénzügyi mentőöv a Fannie Mae-nek és a Freddie Mac-nek. Azt is meg kell jegyezni, hogy a bankokba történő befektetéseket a kormány teljes mértékben megtérítette, kamatokkal együtt. A mentőcsomag elfogadása stabilizálta a tőzsdéket, amelyek 2009 márciusában értek el mélypontot, majd a történelem leghosszabb bikapiacára léptek. A gazdasági kár és az emberi szenvedés óriási volt. A munkanélküliség elérte a 10%-ot, körülbelül 3,8 millió amerikai vesztette el az otthonát ingatlanárverésen.
Forrás: 1
