[metaslider id="9331"]

8 film a ’80-as évekből, amit látnod kell

Szereted a ’80-as éveket? Akkor ez a cikk neked szól! De még ha nem is szereti annyira valaki, abban mindenképpen megegyezhetünk, hogy egy ikonikus korszak volt, rengeteg új trenddel az öltözékekben, hajviseletekben, és számos mára már szinte klasszikussá vált zenét, filmet is köszönhetünk ennek a korszaknak.

Számomra nagyon sokat jelentenek ennek a korszaknak a zenéi és filmjei. Persze még nem éltem akkor, de a családom már kiskorom óta előszeretettel nosztalgiázik ilyesmi dolgokkal, így rám is rám ragadt ez a hangulat. Most, hogy jön a rosszabb idő, ráadásul egyre többet kell tanulni, két bekezdés között ideális pihenésnek tűnik egy-egy jó filmnek a megnézése. Így most hoztam Nektek 8 filmet az 1980-as évekből, közöttük vannak népszerűbbek is, amiket valószínűleg sokan ismernek, és néhány személyes preferencia is, amik talán kevésbé ismertek. Vágjunk is bele!

Tűzszekerek (Chariots of fire) – 1981

Egy film a küzdelemről, sportszellemről, amely betekintést ad az olimpiák világába is. Két férfi versengése köré épül a történet, amely végül egy kis csavarral, érdekes módon zárul. Ráadásul a híres betétdalról sem feledkezhetünk meg, amely többek között a 2012-es londoni olimpián is felcsendült Mr. Bean (Rowan Atkinson) „közreműködésével”.

Flashdance – 1983

Ez az az alkotás, amit valószínűleg keveseknek kell csak bemutatni, hiszen az ikonikus betétdalai, zenés-táncos jelenetei méltán a korszak egyik leghíresebb, legsikeresebb filmjévé tették. Táncra fel!

Végtelen történet (The NeverEnding Story) – 1984

Kaptad már magad azon – főleg gyerekként – hogy éppen egy teljesen másik, földöntúli, varázslatos világba képzeled bele magad? Épp ez történik ennek a filmnek a főszereplőjével, egy 10 éves kisfiúval, aki egy könyvet olvasva – csak a képzeletében ugyan – de elképesztő kalandokba keveredik.

Vissza a jövőbe (Back to the future) – 1985

Éppen a ’80-as évek közepén jelent meg a ’Vissza a jövőbe’-trilógia első része, amelynek két főszereplője egy fiatal fiú, Marty McFly (Michael J. Fox) és egy tudós, Dr. Brown (Christopher Lloyd), akik – mint a cím is utal rá némileg, bár a jövőbe igyekeznek egy időgép segítségével, végül nem minden úgy sül el, ahogy tervezték…

Pénznyelő (The Money Pit) – 1986

A film egy amerikai házaspárról szól, akik megvesznek egy nagy – és gyanúsan olcsó – házat. Az árat azonban megfizetik: a házról kiderül, hogy nem csak simán rozoga, hanem szinte lakhatatlan, és az egészet fel kell újítani tetőtől talpig. Ennek során rendkívül sok – olykor nagyon vicces – megpróbáltatás éri őket, amire később majdnem a kapcsolatuk is rámegy…

Dirty Dancing (Piszkos Tánc) – 1987

Egy újabb zenés-táncos-romantikus film, ami a betétdalaival is nagy sikert aratott, éppúgy, mint a film maga. Valószínűleg sokan látták már egy párszor… de nem elégszer!

Csupasz pisztoly (Naked Gun) – 1988

Szintén egy filmsorozatnak az első része, amelynek középpontjában a főszereplő, Frank Drebin (Leslie Nielsen) komikusan ügyetlen jelenetei állnak, ugyanakkor minden filmnek megvan a maga ’komoly’ cselekménye is, amelynek során a hadnagynak meg kell mentenie a világot…

Holt költők társasága (Dead Poets Society) – 1989

Aki már esetleg megunta a humoros, vagy éppen romantikusabb hangvételű történeteket, annak ez a film elhoz egy más világot: a felnőtté válás, pályaválasztás dilemmáját, a környezetünknek való megfelelést vagy épp az önálló gondolkodás kialakulását is taglaló drámát. Ütköznek a vélemények – a színésznek készülő középiskolás fiúé az apjáéval, aki orvosnövendéknek szánja a gyermekét, vagy épp a fiúgimnázium osztályának az új magyartanárja kerül némi nézeteltérésbe az igazgatóval, többi tanárral, mivel ő a gondosan bemagolt tananyag helyett saját gondolkodásra, kritikai érzék kialakítására ösztönzi tanítványait. Néha kissé furcsának ható módszerei miatt eleinte saját diákjai is furcsán méregetik őt, majd később rokonszenv ébred bennük a ’lázadó’ tanár ellen… már akiben. Vajon a végén kinek lesz „igaza”?

Remélem, kedvet hoztam Nektek valamelyik (akár mindegyik) filmnek a megnézéséhez! Te kedveled a régebbi filmeket? Ha igen, melyik a kedvenced?

 

Források: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8

EnglishGermanHungarian