[metaslider id="9331"]
mentorklub

Mentorklub – avagy, ahogy mi láttuk az indulását!

Ilyen volt a Mentorklub első éve!

Ahogy azt már sokan tudjátok, 2018. november óta működik Karunkon a Mentorklub. Miután mindannyian megkaptuk a Karrier Iroda mentorképzését rögtön bele is vágtunk a munkába. Találkozhattatok velünk a Nyílt Napon, a Karrier Börzén, és számos rendezvényt szerveztünk Nektek, mint például a Karrier Irodával közösen megvalósított Tárgyalástechnikai tréning. 

A mentorálás a tanév első felében nehezen indult be, aminek oka lehetett az is, hogy alakulásunk nagyon közel volt a vizsgaidőszakhoz. Örömmel látjuk, hogy a hallgatók egyre nyitottabbak felénk, és felkeresnek minket akár eseti, akár folyamatosan fennálló problémáikkal.

Dr. Vörös Eszter oktató-, valamint Czudor Alexandra hallgatómentorral közösen értékeltük az elmúlt tanévet:

F.C: Értékeld kérlek, a Mentorklub munkájának fejlődését az elmúlt tanévre visszatekintve.

Eszter: Véleményem szerint a PTE ÁJK Mentorklub egy igen jelentős fejlődésen van túl a 2018. novemberi megalakulása óta.

Emlékszem az első találkozásra, amikor még csak ismerkedtünk egymással, azóta pedig már valódi csapatként működünk együtt. 

Mindenkinek megvan a saját kis hálója, kialakult egy személyi kör, akikkel a mentorok nem csak tudnak, hanem akarnak is együtt dolgozni és úgy gondolom, mindenki megpróbálja a lehetőségeihez mérten a legtöbb segítséget nyújtani mentoráltjainak. 

Több rendezvényünk is volt az elmúlt tanévben (Speed Mentoring I.; II., MentorX a Jogász Napok keretein belül) illetve a PTE ÁJK HÖT által szervezett Kvíz esten is megmérettettük magunkat. Ezek mind-mind olyan programok, amelyekkel egyrészt igyekszünk minél több hallgatóhoz eljutni, másrészt a köztünk lévő kollegiális kapcsolatot is erősítik. 

F. C: Oktatói oldalról mik a tapasztalatok a Mentorklub munkáját illetően? Mennyire nyitottak a hallgatók az oktatói mentorálás felé?

Eszter: Ha egy szóval kellene erre a kérdésre válaszolnom, azt felelném: MÉRSÉKELTEN. 

Sajnos még mindig akadnak olyan hallgatók, akik nem válaszolnak a megkereséseinkre, egyenesen elzárkóznak a felajánlott segítségnyújtás igénybevételétől. 

Nagy örömünkre van azonban ellenpélda is. Sokan maguk keresnek fel minket, kérnek segítséget akár tantárgyak felvételével, akár a vizsgaidőszak beosztásával kapcsolatban. 

A magam részéről elmondhatom, hogy az előző szemeszterben kialakított mentorcsoportom szinte majdnem teljes létszámmal funkcionál ebben a félévben is. 

Bízunk benne, hogy a „Minden kezdet nehéz” elv alapján a Mentorklubnak is csak a kezdet volt nehéz és a következő tanévben még több hallgató élni fog a felajánlott lehetőséggel. 

Czudor Alexandra hallgatómentor bízik a következő évek sikerében!

Czudor Alexandra mentorklub
Czudor Alexandra

F. C: Mi a tapasztalatod? Mennyire nyitottak a hallgatók afelé, hogy hallgatótársaiktól – mint mentoroktól – kérjenek segítséget?

Szandi: Nagy tapasztalatokról még nem igazán tudok beszámolni sajnos, hiszen az ÁJK Mentorklub körülbelül egy féléve működik aktívan az egyetemen. Mivel mi kis karnak számítunk, sokkal jobban tudunk kommunikálni egymással, sokkal közvetlenebb a kapcsolat a hallgatótársak között és ennek eredményeként sokan eljutottak hozzám és mentortársaimhoz, hogy segítséget kérjenek. Véleményem szerint ez a félév egy erős kezdet volt és remélem, hogy ez a tendencia csak növekedni fog, ezzel megakadályozva a lemorzsolódást. 

F. C: Mit vársz a jövő tanévtől? Főleg gondolok itt az érkező gólyákra.

Szandi: Reményeim szerint már a gólyatáborban megtudjuk ismertetni magunkat és az egész Mentor-hálózatot a gólyákkal, és ezáltal már az első szemeszter nehézségein könnyedén áttudjuk őket segíteni. A következő tanévben már több izgalmas programmal és rendezvénnyel készülünk a hallgatók számára annak érdekében, hogy minél szélesebb körben megismertessük magunkat és azt, amit képviselünk. 

Végül pedig egy mentorált véleménye, arról, mit adott neki a mentorklub eddig:

Sárdi Alexa mentorklub
Sárdi Alexa

„Azért jó mentoráltnak lenni, mert nem érzem magam annyira elveszve. Gimiben állandó felügyelet alatt van az ember. Így amikor bekerül az egyetemre szinte azonnal 100 helyre kell figyelni, hogy minden rendben menjen.. A mentorom nélkül szanaszét állt a fejem és nem ment olyan gördülékenyen a probléma megoldás. Arról nem is beszélve, hogy bizalommal fordulhatok hozzá, ha elakadok a tanulnivalókkal, és ha megkérem segít a tételek kidolgozásában is.” – mesélte Sárdi Alexa.

Összességében elmondható, hogy pozitív irányba halad a Mentorklub, hiszen egyre több hallgatónak tudunk segíteni, a rendezvényeink sikeresen zajlanak, Mi pedig lelkesen, számos ötlettel várjuk a következő tanévet, az új mentoráltakat és a leendő gólyákat, akiket már első évtől szeretnénk bekapcsolni a mentorálási folyamatba.

Sikeres vizsgaidőszakot és kellemes nyarat Mindenkinek!

A SportoLAW évértékelést Balogh Istvánnal, ide kattintva olvashatjátok!

EnglishGermanHungarian